A Szökevény Kocsma - Gilbert Keith Chesterton

6.45 €

Gilbert Keith Chesterton (1874–1936) katolikus angol író, költő és filozófus. Számtalan novellát, színdarabot, esszét írt. Az angol humor és irónia egyik legjobb képviselője. London behódol az iszlámnak, a sör és a whisky európai fővárosában betiltják az alkoholt, a kocsmának szökevényként kell menekülnie, hogy életben maradhasson. A XX. század elején ez abszurd lázálomnak tűnhetett. Chesterton fantasztikus könyve 1914-ben, egy évvel London bombázása előtt került a könyvesboltokba, amikor már mindenki érezte, hogy a világ készül összedőlni. A politikusok vég nélkül tárgyaltak a nyilvánvaló tudatban, hogy olyan háború következik, amilyenre még nem volt példa az emberiség történetében. De hiába.Chesterton fergeteges humorral ábrázolja a törvénymódosítások és titkos záradékok rafinált rendszerét, az azóta még tökéletesebbre fejlesztetett diplomáciai és újságírói trükköt, hogy mindenről beszélünk, csak arról nem, amiről kellene. A józan ész nevében című könyve a feudális, pénzügyi, politikai, tudományos és vallási elit arrogáns ostobaságának szenvedélyes kritikája. Meggyőződése volt, hogy az elitek által lenézett választópolgárok legfőbb kincse a józan ész.Mit érezhetett, amikor ez végképp odalett, és Európa a szeme láttára borult lángba. S vajon mit érezne ma azt látva, hogy London főpolgármestere muszlim?

Podobné produkty

A Német Szövetségi Köztársaság külföldi hírszerző szolgálatának alapítója - maga is Hitler egykori tábornoka - feltűnően sok SS-tisztet fogadott be a csapatába. Könnyelmű döntése nyomán a KGB könnyű prédaként csábította át magához náci ügynökeit, hogy aztán...
14.08 €
Zsarnóth Attilát, a fiatal, tehetséges nyomozót nem érdekli a politika, de szereti a rendet. Igazából egy kicsit hálás is a „rendszernek”, amiért „intézetis” gyerekből rendőr válhatott belőle. Az 1970-es évek elején járunk: a gazdasági reform már lefulladt,...
5.63 €
Ha egyszer megszöksz, meg is szabadulsz? A friss diplomások - Zoë és Holli - csak ki akarták ereszteni a gőzt Las Vegasban. De a hazaút rémálommá vált, és Zoë egy szadista gyilkos karmai között látja utoljára a barátnőjét. Ő maga ugyan megszökött, de az élete...
12.25 €
"Ha kézbe vesszük a saját sorsunkat, mi is erőssé válunk. De ezt csak együtt érhetjük el. Mert együtt legyőzhetetlenek vagyunk." Három év telt el a Gólyák Klinika-beli végzetes éjszaka óta. Morgane és Izia egymástól távol, új személyazonosság alatt él. Samuel...
9.67 €
Matteo Gravano nyomozó, aki szeret az irányítása alatt tartani mindent, és a munkába menekülni a problémái elől. Mégis hagyja, hogy a barátai rábeszéljék egy rövid pihenésre. Ám a nyaralás az olasz kisvárosban másképp alakul, mint ahogy eltervezte.Már a legelső...
9.83 €
Térj vissza Diana Gabaldon varázslatos világába! Szüzek Ez a történet az ifjú Jamie Fraserről szól, akinek a Claire előtti életébe kaphatunk bepillantást. Az apja halálát gyászoló Jamie, aki súlyosan megsebesült egy csatában, egy csapat zsoldos között találja...
12.95 €
Térj vissza Diana Gabaldon varázslatos világába! Szüzek Ez a történet az ifjú Jamie Fraserről szól, akinek a Claire előtti életébe kaphatunk bepillantást. Az apja halálát gyászoló Jamie, aki súlyosan megsebesült egy csatában, egy csapat zsoldos között találja...
18.59 €
Fiatal, gyönyörű, gazdag és tehetséges, ráadásul a világ egyik legnépszerűbb színésznője. Kell ennél több a boldogsághoz? Bizony kell! Ha valaki, hát a huszonkilenc éves Connie pontosan tudja, hogy a jó adag csillámporral beszórt hollywoodi álomgyár valójában...
9.67 €
Fiatal, gyönyörű, gazdag és tehetséges, ráadásul a világ egyik legnépszerűbb színésznője. Kell ennél több a boldogsághoz? Bizony kell! Ha valaki, hát a huszonnyolc éves Connie pontosan tudja, hogy a jó adag csillámporral beszórt hollywoodi álomgyár valójában...
5.91 €