Szökevények - Mátyás Győző

5.63 €

Zsarnóth Attilát, a fiatal, tehetséges nyomozót nem érdekli a politika, de szereti a rendet. Igazából egy kicsit hálás is a „rendszernek”, amiért „intézetis” gyerekből rendőr válhatott belőle. Az 1970-es évek elején járunk: a gazdasági reform már lefulladt, a beatkultúra, legalábbis Magyarországon, viszont épp erőre kap – nem mintha Zsarnóthot ez az új, csörömpölő zene különösebben érdekelné. Őt most leginkább az érdekli, hogy hova tűnhetnek el egyre gyakrabban az intézetekből szökött lányok; meg az, hogy kiderítse az apja halálának titkát. Mert aligha hihető, hogy 1956-ban, amikor az „ellenforradalmárok” betörtek a börtönbe – ahol köztörvényes bűncselekmény miatt ült –, egyszerűen szívrohamot kapott a félelemtől. Egyszer csak a két nyomozás ugyanahhoz az emberhez vezet – és talán minden titokra fény derül. Mátyás Győző regénye ravaszul szőtt krimi – és egyben a hetvenes évek elejének bravúros felidézése. MÁTYÁS GYŐZŐ (1954–2021) író, szerkesztő, filmesztéta, egyetemi oktató volt. 1992-ben Bilincstörők című elbeszéléskötetével jelentkezett szépíróként, majd élete utolsó két évében ismét rendszeresen publikált novellákat, valamint egy egyfelvonásos drámát.

Podobné produkty

A Német Szövetségi Köztársaság külföldi hírszerző szolgálatának alapítója - maga is Hitler egykori tábornoka - feltűnően sok SS-tisztet fogadott be a csapatába. Könnyelmű döntése nyomán a KGB könnyű prédaként csábította át magához náci ügynökeit, hogy aztán...
14.08 €
"Ha kézbe vesszük a saját sorsunkat, mi is erőssé válunk. De ezt csak együtt érhetjük el. Mert együtt legyőzhetetlenek vagyunk." Három év telt el a Gólyák Klinika-beli végzetes éjszaka óta. Morgane és Izia egymástól távol, új személyazonosság alatt él. Samuel...
9.67 €
Térj vissza Diana Gabaldon varázslatos világába! Szüzek Ez a történet az ifjú Jamie Fraserről szól, akinek a Claire előtti életébe kaphatunk bepillantást. Az apja halálát gyászoló Jamie, aki súlyosan megsebesült egy csatában, egy csapat zsoldos között találja...
12.95 €
Térj vissza Diana Gabaldon varázslatos világába! Szüzek Ez a történet az ifjú Jamie Fraserről szól, akinek a Claire előtti életébe kaphatunk bepillantást. Az apja halálát gyászoló Jamie, aki súlyosan megsebesült egy csatában, egy csapat zsoldos között találja...
18.59 €
Ha egyszer megszöksz, meg is szabadulsz? A friss diplomások - Zoë és Holli - csak ki akarták ereszteni a gőzt Las Vegasban. De a hazaút rémálommá vált, és Zoë egy szadista gyilkos karmai között látja utoljára a barátnőjét. Ő maga ugyan megszökött, de az élete...
12.25 €
Matteo Gravano nyomozó, aki szeret az irányítása alatt tartani mindent, és a munkába menekülni a problémái elől. Mégis hagyja, hogy a barátai rábeszéljék egy rövid pihenésre. Ám a nyaralás az olasz kisvárosban másképp alakul, mint ahogy eltervezte.Már a legelső...
9.83 €
"Ez egyszerűen csodálatos. Mintha egy tündérmesében lennék!" Anninak van egy titka: az erdőben vár rá Póniszív. Egy vadló. Együtt olyan sebesen száguldanak, mint a szél. Anni és Póniszív nagyszerű hírt kapnak: Saci hercegnő jön hozzájuk látogatóba különleges...
8.38 €
Theodore Boone még csak tizenhárom múlt, de már megbirkózott korrupciós, gyermekrablási, sőt gyilkossági ügyekkel is. Egy Washingtonban tett kiránduláson Theo egy olyan embert vél felfedezni a metrón, akit korábban alaposan megfigyelt az otthoni bíróság tárgyalótermében....
12.65 €
Fiatal, gyönyörű, gazdag és tehetséges, ráadásul a világ egyik legnépszerűbb színésznője. Kell ennél több a boldogsághoz? Bizony kell! Ha valaki, hát a huszonkilenc éves Connie pontosan tudja, hogy a jó adag csillámporral beszórt hollywoodi álomgyár valójában...
9.67 €