A századik - Visky István

6.48 €

Visky István Nagyváradon született 1976-ban. Egyetemi tanulmányait a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben végezte, majd médiaelméleti és újságírói főiskolán is oklevelet szerzett. Teológus és újságíró. Férj, négy gyermek édesapja. Miképpen gondolkoznak a keresztyének? ASzentíráshoz kötötten, ahogyan Visky István is. Az Íráshoz, az Írás Istenéhez való kötöttség a keresztyén ember szabadsága: szabad úgy hallani Istent, ahogyan szól, úgy látni önmagát, ahogyan ez a tükör őt láttatja, úgy érteni helyzetét, a világot, ahogyan az Írás azt leírja. Szabadon a saját szíve és a világ szabadságot istenítő gondolataitól.Ez a kötöttségegyben a keresztyén ember biztonsága is. Hol szabad A századik? Hol van biztonságban? Pásztorának – Aki az Első és az Utolsó – nyakában és nyájában, az Ő legelőjén. Adorján Kálmán lelkipásztor A kötet a posztmodern létállapotban élő – és abban magát egyre rosszabbul érző –, szilárd értékek nélkül sodródó mai embert szólítja meg úgy, hogy a Biblia történeteit aktuális tartalommal tölti meg, vonatkoztatja mai életünk dilemmáira. A reménység, egyén és közösség viszonya, a szenvedés, a halál, a bűn és a szeretet a kulcstémái. Ahogy a szerző ezeket az örök emberi életkérdéseket felveti, és a keresztény hit perspektívájába állítja, tanulságos és megrendítő élmény a nemhívőnek is. dr. Szalai Miklós (ateista filozófus, történész) Visky István műve határokat feszeget és határokat lép át, de úgy, ahogyan kevesen szoktunk: a keresztény hit lelki oldalán keresztül szólítja meg azt a nem keresztény szubkultúrát, amit a filozófián és a keresztény teizmuson belül általában a ráció és az istenérvek felől közelítünk meg. Így könyve egyrészt hiánypótló munka a magyar közegben, másrészt színesíti a párbeszédet és erősíti Isten ügyét. Nagy Gergely (református teológus, apologéta)

Podobné produkty

Akik olvasták a szerző Időtörés c. fantasztikus regényét, azok ismerősként üdvözlik majd Medina időrendőségi felügyelő és hűséges, ám kissé furcsa társa, Barax felbukkanását. De akik most első ízben találkoznak a furcsa párossal, azok is élvezhetik a történetet,...
5.63 €
Dr. Földes István élete olyan, mint egy század krónikája – konyhától a katedráig, munkaszolgálattól a laborig. Szegény, de történetekben gazdag zsidó családból indul a háború előestéjén; az egyetemek kapui zárva, így szakács lesz, s e mesterség menti meg az...
5.61 €
Utólag nem is gondolnánk, milyen sok rejtélyt hagyott maga után az elmúlt század. Az orosz cárok vagy Mata Hari esete éppen olyan, igazából máig feltáratlan titkok, mint a „Nagy...
3.94 €
Kalinda árva lány, aki nem vágyik másra, csupán a csendes kolostori élet békéjére és biztonságára a Nővérek rendjének hegyi templomában. A zsarnok Tarek rádzsa váratlan látogatása azonban felforgatja az életét. Az uralkodó kilencvenkilenc felesége mellé keres...
9.67 €
A mai Párkány területe már a kezdetektől bővelkedett történelmi eseményekben. A mai városhely első lakói a kelták voltak. A rómaiak itt építették fel Anavum névre keresztelt erődítményüket. A település több évszázadig Magyarország része volt, majd 1918 után...
12.9 €
Semmiből valamit, alig valamiből szinte bármit - könnyen, vidáman, felhajtás nélkül! Ez a könyv voltaképpen egy nulladik szakácskönyv. Azokat szeretné a konyhába csábítani, akik eddig főzni csak receptből, és kizárólag gazdagon felszerelt kamrával a hátuk mögött...
14.08 €
Márai Sándor magyar és világirodalmi jelentőségét ma már talán senki sem vitatja. Számos róla szóló cikk, tanulmány, sőt könyv jelent meg az elmúlt évtizedekben - ennek ellenére aligha találunk köztük olyan munkát, mely egyszerre, egymás tükrében mutatja fel...
24.79 €
Erdélyi László munkája Szent István, Szent László és Könyves Kálmán királyok törvényeinek szövegein keresztül mutatja be a Magyar Királyság társadalmi és művelődési viszonyait az Árpád-kor első századában.
8.93 €
Magyarország legidősebb gyakorló háziorvosa-családorvosa a 100. születésnapja után fogott ennek a lélegzetelállító emlékiratnak az elkészítésébe. A szerző egyszersmind egyike az utolsó szemtanúknak, akik a II. világháború végén Budapesten bujkálva élték túl...
8.42 €