A szabadulóművész - Jonathan Freedland,Péter Torma

16.9 €

"Brilliáns, szívfacsaró könyv, amely egyetemes és időtlen leckét ad az információ - és a dezinformáció - hatalmáról. Megakadályozható a tömeggyilkosság azzal, ha kimondjuk az igazságot?" - Yuval Noah Harari 1944 áprilisában Rudolf Vrba egyike volt azon keveseknek, akiknek sikerült megszökniük Auschwitzból. A szabadulás mellett az volt a célja, hogy a világ elé tárja az igazságot a haláltáborról, és figyelmeztesse az európai zsidókat - leginkább a magyarokat - arra, hogy mi vár rájuk a vasútvonal másik végén. Fogolytársával, Fred Wetzlerrel részletesen kidolgozták a szökést, hegyeket másztak meg, folyókon keltek át, németek golyói elől menekültek, míg végül Szlovákiában tollba mondták a leleplező igazságot Auschwitzról: egy minden részletre kiterjedő jegyzőkönyvet, amely végül Franklin Roosevelt, Winston Churchill, sőt magának a pápának is a kezébe került. Mégis csupán alig néhányan hallgattak a figyelmeztetésre, melyet Vrba - mindössze tizenkilenc évesen - élete kockáztatásával tárt eléjük. Egyesek képtelenek voltak elhinni a benne leírt borzalmakat. Mások jobbnak láttak hallgatni. Vrba kétszázezer zsidó megmentésében működött közre - de haláláig hitte, hogy ez a szám lehetett volna sokkal több is. Jonathan Freedland elismert újságíró és bestsellerszerző Rudolf Vrba, egy zseniális, de zaklatott elméjű ember, egy tehetséges "szabadulóművész" történetét meséli el, aki már tizenévesen megértette, hogy az igazság és hazugság közötti különbség életet vagy halált jelenthet. Rudolf Vrbának Anne Frank, Oskar Schindler és Primo Levi mellett a helye, olyanok között, akiknek története alapvetően formálta azt, ahogyan ma a holokausztot látjuk. Jonathan Freedland a Guardian publicistája és korábbi külföldi tudósítója. A BBC Radio 4 kortárs történelmi sorozata, a The Long View műsorvezetője, közéleti podcastokat vezet, 2014-ben elnyerte az újságírók Orwell-díját. Tizenkét könyv szerzője, kilenc ezekből thriller, amelyeket nagyrészt Sam Bourne álnéven jegyez.

Podobné produkty

„Brilliáns, szívfacsaró könyv, amely egyetemes és időtlen leckét ad az információ - és a dezinformáció - hatalmáról. Megakadályozható a tömeggyilkosság azzal, ha kimondjuk az igazságot?” - Yuval Noah Harari.1944 áprilisában Rudolf Vrba egyike volt azon keveseknek,...
11.83 €
Ez a szerelem és a halál könyve: Szabó T. Anna harmadik novelláskötetében testről és lélekről, sóvárgásról és rajongásról, örömről és hiányról beszél, az emberben lakó gyönyörű és iszonyú erőkről, arról, hogyan engedjük el vagy zabolázzuk meg a vágyainkat....
6.76 €
Mindened a kalandtervezés? Inspirációra vágysz a következő nagy alkotásodhoz? Akkor ez a könyv neked való! Útmutatónk lapjain tizenhárom legendás alkotó mutatja be, hogyan építették meg kihívásokkal teli pályájukat. Járd be a zombiktól hemzsegő börtönt, a kincset...
16.9 €
1974. június. Öt nő várakozik az abortuszbizottságra a nagykőrösi Nővédelmi Tanácsadóban. Mindannyian a városi konzervgyárban dolgoznak. Aznap este egyikük nem tér haza. Eltűnésének oka ismeretlen. 2016. január. Egy budapesti szabadulószobában a fiatal aktivistacsoport...
7.88 €
A Szabadulószoba – Abu Szimbel átka egy izgalmas, kártyákra épülő szabadulószoba játék otthonra, amely egy forró, veszélyekkel teli sivatagi expedícióba repít. A történet szerint hosszú vándorlás után végre elérkeztek a legendás Abu Szimbel templomához – de...
8.42 €
Csóka Judit klinikai szakpszichológus-meseterapeuta negyedik meseválogatásában talán a lehető legnehezebb témát boncolgatja: miként válunk valami foglyává, hogyan képes megmérgezni életünket egy erőszakos szülő, egy agresszív társ, egy gonosz idegen, a mindenkori...
6.76 €
A Szabadulószoba – A Koponya-sziget kincse egy izgalmas, kártyákra épülő szabadulószoba játék otthonra, amely egy veszélyekkel teli kalandra hív a dzsungelbe. A történet szerint egy elhagyatott szigetre érkezel, ahol egy ősi templom mélyén rejtőzik egy legendás...
8.42 €
„Milyennek képzellek el téged, kedves olvasó? Azt képzelem rólad, hogy nap mint nap tapasztalod, mennyire könnyű rábeszélni, és mennyire körülményes és küzdelmes ma meggyőzni embereket – legyenek azok a munkatársaid vagy a mentoráltjaid, a tanítványaid vagy...
9.83 €
A Heartland farmot lovak gondozására alakították ki az amerikai Virginia állam lankáin - ám sokkal több egyszerű lovas farmnál. Nincs még egy hozzá fogható hely: a múlt sebei itt begyógyulnak, és a rémült, bántalmazott lovak megtanulják, hogyan bízzanak ismét...
6.45 €