A szabadkőművesség története - László Hollós

4.65 €

A szabadkőművesség eredete, mint sok más, ősrégi intézményé, annyira homályba van burkolva, annyira át meg át van szőve mondákkal, hogy szinte lenyomozhatatlan. A szabadkőművesség eszméje mindenesetre épp olyan régi, mint maga a kultúra. Ez bizonyításra sem szorul, miután a szabadkőművességben az emberrel veleszületett magasztosabb törekvés nyert csupán kifejezést. Bölcsője, éppúgy mint az emberiségé, és magáé a kultúráé, mindenesetre Ázsia, tehát a Kelet -- onnan terjedt aztán Görögországba, melyek misztériumaiban, és Rómába, melynek kőművesegyletei, vagy mondjuk, céheiben, végül aztán Német és Angolországba, melynek középkori kőműves és kőfaragóegyleteinél már határozottan föltaláljuk nyilvánulásának mai alakzatát. Ez összeköttetés Kelet és Nyugat között nem lephet meg senkit, aki a kulturhistóriában csak kevéssé jártas is. Hiszen tudjuk pl. hogy az építészetben és a 6-12 századok közt csapatosan bolyongó ír barátok, a francia és németországi kolostorok tanítói arabeszkjeik sajátszerű alakjaiban, és iniciáléikban kétségtelenül elárulták, hogy összeköttetésben áll művészetük a régi ázsiai remetékével. Mint Preytag mondja, az antiochiai aranyművesek és ötvösök műhelyeiben észak vidékiek is igyekeztek elsajátítani a csinos alakzatokat; alexandriai építészek meghívattak Olaszországba, és az athéni iskolák tudósait még a 3. század közepéig is olyanoknak tartották, akik egyedül bírják a tudás titkait, akiket épp ezért tömegesen látogattak tudni vágyó frankok, angolszászok és normannok.

Podobné produkty

Arthur Edward Waite kiváló ismerője az okkult-ezoterikus tanoknak és a titkos társaságoknak. Ő maga is beavatott volt, nem csak a szabadkőművességben, hanem hermetikus páholyokban is jelentős szerepet vállalt. Jelen írásai a szabadkőművesség lényegére, fokozataira,...
6.77 €
"A magyar olvasók előtt is ismert brit történész új munkájában leírja a világ és a történelem menetét befolyásoló globális hálózatok lényegét, melyek a hatalom megszerzésében és megtartásában mindig is óriási jelentőséggel bírtak. Míg a 18. századi misztikus...
28.1 €
A varázsszó elhangzott... és a műhelyek haldokló testébe élet szállott újra! A tétlen kezek megmozdultak: mert volt immáron munka... És megmozdultak a világon mindenütt. Az első nagypáholy, mely a többi angol műhely irányításának és vezetésének jogát követelte...
4.23 €
Amíg a külföldi szabadkőművesi irodalom oly könyvekben gazdag, melyekben a testvérek a szabadkőművesi szimbólumok magyarázatát megtalálják, addig a magyar szabadkőművesi irodalomban igen kevés ily könyvvel találkozunk. Pedig az ily könyvek nem csak felkeltik...
6.77 €
Megrendezett első világháború? Az antant mint szabadkőműves hálózat Németország és a Monarchia ellen? Szabadkőműves per a szarajevói gyilkosság után? A trianoni térkép eredetije 1917-ben? Meghökkentő tények és bizonyítások a titkos páholyok nem ismert tevékenységéről,...
16.1 €
A szabadkőművesség vállalta magára a reformált bölcseletnek propagandát nyitni, az elnyomott néposztályokat méltánytalan és lealázó helyzetőknek ismeretére juttatni és abból kiszabadítani. Csakhogy ezen czéljának elérésére nagyon helytelen módot használt. Miután...
8.21 €
Az Arthur Edward Waite által írt „Szabadkőműves enciklopédia” I. kötetét tartja kezében a tisztelt Olvasó, mely „A szabadkőművesség titkos hagyománya” címet viseli. A könyv teljes képet nyújt a szabadkőművesség történetéről, annak irodalmáról, valamint mítoszairól....
15.81 €
Az Arthur Edward Waite által írt "Szabadkőműves enciklopédia" II. kötetét tartja kezében a tisztelt Olvasó, mely "A szabadkőművesség titkos hagyománya" címet viseli. A könyv teljes képet nyújt a szabadkőművesség történetéről, annak irodalmáról, valamint mítoszairól....
15.81 €