A sötétség kora - Pierce Brown

15.44 €

Egy évtizede már annak, hogy Darrow forradalmat robbantott ki a Társadalom ellen. Most, a saját maga által alapított Köztársaság kitaszítottjaként elkeseredett háborúba kezd a Merkúron annak reményében, hogy még mindig megvalósíthatja Eó álmát. A nyomában azonban csak halál és pusztulás jár, ezért felvetődik a kérdés: ő még mindig ugyanaz a hős, aki egykor letörte a láncait, vagy a helyét hamarosan át kell vennie valaki másnak? Lysander au Lune, a Lune-ház száműzetésben lévő örököse visszatért a Magba. Eltökélt célja, hogy helyreállítsa a rendet, és ismét elhozza a békét az emberiségnek. Ehhez azonban előbb az irányítása alá kell vonnia – vagy legalább egyesítenie – a Mag hűtlen Arany családjait, majd szembe kell néznie Darrow-val a rettenetbe borult Merkúr ege alatt. De a világ jövője nem csak az ő sorsukon múlik.Virginia, a Köztársaság uralkodója egyesíteni próbálja a házakat, és felsorakoztatni őket Darrow mögé. Vajon képes-e megmenteni őt, miközben politikai bűnözők és gyilkosok közt kell neki is életben maradnia? Lyria, az egykori Vörös menekült árulás vádjával néz szembe. Az egyetlen reménye, ha sikerül elmenekülnie a váratlan helyekről felbukkanó, új szövetségesekkel együtt. Pax és Electra a Köztársaságra leselkedő egyik új fenyegetés áldozataiként fogságba kerültek. Nincs más választásuk, mint megbízni a tolvaj Ephraimben, aki a megmentőjükké válhat – és egyben számára is ez lehet az esély a megváltásra. Ahogy a különböző szövetségek változnak, felbomlanak, majd újraformálódnak, és ahogy a hatalom egyre kiszámíthatatlanabbul tömörül, minden oldal nagy veszélynek van kitéve ebben az egyre véresebb galaktikus háborúban, aminek a végkimenetele könnyedén elhozhatja újra a sötétség korát.

Podobné produkty

Egy évtizede már annak, hogy Darrow forradalmat robbantott ki a Társadalom ellen. Most, a saját maga által alapított Köztársaság kitaszítottjaként elkeseredett háborúba kezd a Merkúron annak reményében, hogy még mindig megvalósíthatja Eó álmát. A nyomában azonban...
22.52 €
Így ért véget a világ – hogy elkezdődjön egy másik. Egy megmagyarázhatatlan csillagközi esemény alig pár óra alatt elpusztít minden szerves életet a Földön. Néhány ezer embernek azonban sikerül az utolsó pillanatban digitálisan lemásolnia a tudatát, így megmenekülnek...
6.17 €
Egy elvarázsolt vár, sötét titkok és heves vágyak Mintha ismerné ezt a helyet… Lexie Cavendish, a fiatal lakberendezőnő a főnöke megbízásából Írország viharos...
6.17 €
Dmitry Glukhovsky a Metró 2033 világsikere után nagy vállalkozásba fogott: „Metró Univerzum 2033” címmel jelentet meg sorozatot, amelyben orosz és külföldi szerzők írják...
6.76 €
Egy ártatlan nő viszontagságai magyar börtönben és a 7 év nyomozati eljárás alatt...
7.6 €
AZ ÁRNYÉK mindazon dolgok – szégyenünk, félelmeink és sebeink, egyúttal isteni fényünk, vakító szépségünk és rejtett tehetségeink – összessége, amelyeket elrejtünk mások elől. A jótékony energia és kreativitás hatalmas forrása, ám amíg elő nem hozzuk a fényre,...
9.65 €
AZ ÁRNYÉK mindazon dolgok – szégyenünk, félelmeink és sebeink, egyúttal isteni fényünk, vakító szépségünk és rejtett tehetségeink – összessége,...
7.3 €
Szürreális kelet-európai noir!Egy éjszakai út a semmi közepén. Egy hallássérült kislány, aki csak a ritmusos taps hangjára talál vissza a valóságba.Egy férfi, akinek a szerelme halott — És egy ismeretlen városka, Testvérkert, ahol a hó mindent betemet, kivéve...
19.69 €
Irene Sola új regényében évszázadok emlékei sűrűsödnek egyetlen napba. A Pireneusok és a történelmi idő ismeretlen és járhatatlan útjain felkapaszkodunk a Clavell-házba, melynek örök lakói a nemzedékről nemzedékre itt maradó nők. Az idő viharai elragadják a...
9.01 €