A sötétség kora - I-II. kötet - Pierce Brown

22.52 €

Egy évtizede már annak, hogy Darrow forradalmat robbantott ki a Társadalom ellen. Most, a saját maga által alapított Köztársaság kitaszítottjaként elkeseredett háborúba kezd a Merkúron annak reményében, hogy még mindig megvalósíthatja Eó álmát. A nyomában azonban csak halál és pusztulás jár, ezért felvetődik a kérdés: ő még mindig ugyanaz az a hős, aki egykor letörte a láncait, vagy a helyét hamarosan át kell vennie valaki másnak? Lysander au Lune, a Lune-ház száműzetésben lévő örököse visszatért a Magba. Eltökélt célja, hogy helyreállítsa a rendet, és ismét elhozza a békét az emberiségnek. Ehhez azonban előbb az irányítása alá kell vonnia - vagy legalább egyesítenie - a Mag hűtlen Arany családjait, majd szembe kell néznie Darrow-val a rettenetbe borult Merkúr ege alatt. De a világ jövője nem csak az ő sorsukon múlik. Virginia, a Köztársaság uralkodója egyesíteni próbálja a házakat, és felsorakoztatni őket Darrow mögé. Vajon képes-e megmenteni őt, miközben politikai bűnözők és gyilkosok közt kell neki is életben maradnia? Lyria, az egykori Vörös menekült árulás vádjával néz szembe. Az egyetlen reménye, ha sikerül elmenekülnie a váratlan helyekről felbukkanó, új szövetségesekkel együtt. Pax és Electra a Köztársaságra leselkedő egyik új fenyegetés áldozataiként fogságba kerültek. Nincs más választásuk, mint megbízni a tolvaj Ephraimben, aki a megmentőjükké válhat - és egyben számára is ez lehet az esély a megváltásra. Ahogy a különböző szövetségek változnak, felbomlanak, majd újraformálódnak, és ahogy a hatalom egyre kiszámíthatatlanabbul tömörül, minden oldal nagy veszélynek van kitéve ebben az egyre véresebb galaktikus háborúban, aminek a végkimenetele könnyedén elhozhatja újra a sötétség korát.

Podobné produkty

Egy évtizede már annak, hogy Darrow forradalmat robbantott ki a Társadalom ellen. Most, a saját maga által alapított Köztársaság kitaszítottjaként elkeseredett háborúba...
15.44 €
Najmódnejší typ kobercov posledných sezón! Koberec Rabbit Fur je imitáciou králičej kože. Na dotyk mimoriadne príjemný koberec poskytne pohodlie a útulnú atmosféru vo vašej domácnosti. Jednofarebné koberce Rabbit Fur sa hodia ako doplnok do spálne, ale aj do...
44.9 €
Najmódnejší typ kobercov posledných sezón! Koberec Rabbit Fur je imitáciou králičej kože. Na dotyk mimoriadne príjemný koberec poskytne pohodlie a útulnú atmosféru vo vašej domácnosti. Jednofarebné koberce Rabbit Fur sa hodia ako doplnok do spálne, ale aj do...
79 €
Najmódnejší typ kobercov posledných sezón! Koberec Rabbit Fur je imitáciou králičej kože. Na dotyk mimoriadne príjemný koberec poskytne pohodlie a útulnú atmosféru vo vašej domácnosti. Jednofarebné koberce Rabbit Fur sa hodia ako doplnok do spálne, ale aj do...
26.9 €
Bár Arthur Koestler 1939-1940-ben németül írta Sötétség délben című regényét, a történetet mégis szerelme, Daphne Hardy angol fordításából ismerte meg a világ, mert az eredeti szöveg a II. világháború elején elveszett. 2015 nyarán azonban egy német doktorandusz,...
7.01 €
FEKETE ÉLFESTETT KIADÁS! A World Fantasy- és Shirley Jackson-díjakra jelölt antológia, mely bemutatta a világnak Veres Attilát. Egy olasz falu, mely egyetlen térképen sem szerepel; egy spanyol boszorkánynövendék, aki szellemekkel és vámpírokkal tölti az idejét;...
15.44 €
Andrew Peterson díjnyertes, minden korosztályt lebilincselő Hajnalszárnya-sorozatának (The Wingfeather Saga) első könyvében, A Sötétség sötét tengerének peremén című kötetben a bátor és leleményes szereplők mellett megismerkedhetünk Oerwend különleges világával....
13.8 €
Egy évvel a Csillaghullás tragikus eseményei után a Jedik meg akarják törni a Nihil uralmát a galaxisban. A galaxis megosztott. A Csillagfény Jelzőállomás sokkoló elpusztítását követően a Nihil létrehozta az áthatolhatatlan Zárt Zónát. A Viharfal mögött Marchion...
16.9 €
AZ INSTAGRAM KÖLTŐI SZENZÁCIÓJA. Atticus az új kötetében élményeink kettősségét ragadja meg: a csúcspontok és a mélypontok közötti bámulatos összefüggéseket. Érezteti egy kezdődő kapcsolat sodró energiáját, az elköteleződés zavarait és a vissza-visszatérő egyedüllét...
10.7 €