A setét torony 2: A hármak elhivatása - Stephen King

16.9 €

A Setét Torony-sorozatban - melynek második kötetét tartja kezében az olvasó - a horror koronázatlan királya a fantasy birodalmába kalandozik. Egy mitikus, történelem előtti - vagy utáni - varázsvilágba, amely idegensége ellenére is ismerős a mesék és mítoszok mellett talán leginkább a nagy amerikai westernekből. A regényfolyam egyes darabjai önállóan is megállják a helyüket, de együtt alkotnak kerek egészet, hoznak létre egy olyan teljes világot, amelyet sokan A Gyűrűk Urá-éhoz hasonlítanak. A harcos-ban megismert Roland sebesülten, betegen, ám rendíthetetlenül halad célja, a titokzatos Setét Torony felé. Kietlen, veszélyekkel terhes vidéken visz az útja. Váratlanul egy ajtóba ütközik, amely az 1980-as évek New Yorkjába nyílik. A harcosnak át kell mennie ebbe a másik világba, hogy elhívja magával segítőtársait, akiket a feketébe öltözött ember tarot-kártyán megjósolt neki. Így fonódik össze Roland, a harcos, Eddie Dean, a drogcsempész, Odetta Holmes, a gyönyörű, okos, ám egy balesetben megnyomorodott fekete lány, valamint Jack Mort, a gyilkos hajlamú könyvelő sorsa. A hármak elhívatása lélegzetelállító kalandokban bővelkedő, az "elmozdult világokban" játszódó könyv, amely, bár nem zárul le benne a főhősök sorsa, mégis élvezetes olvasmány.

Podobné produkty

"A feketébe öltözött ember a sivatagon át menekült, a harcos pedig követte." Így kezdődik Stephen King ikonikus sorozatának, A Setét Torony-nak az első könyve, melyben a horror koronázatlan királya a fantasy birodalmába kalandozik. Egy mitikus, történelem előtti...
14.08 €
A harmadik ég mágikus faluregény, a sóvárgás története és az emlékezésé: egymásra, a letűnt gyerekkorra, a világ csendjére. Szerelemről mesél, egy bűvös ajkú fiúról és egy sziromlelkű lányról, révedezőkről és bajkeverőkről, a tengerről és a hegyekről, egy mitikus...
12.68 €
Nizza, 2022 júniusa, a híres Angol sétány, a tengerparti promenád, és egy luxushotel. Az egyik szobában Anita száll meg, aki a „felhőmászást” választotta a korábbi tévés időjóslás helyett. Vele érkezett unokahúga, a tizenhárom éves Léna. Ő éppen az egész világot...
8.45 €
Sarah mindig is abban a hitben élt, hogy ő is és a férje, Tom is jóravaló emberek. De aztán Freddy, a fiuk egyik nap azzal állított haza, hogy borzasztó tettet követett el. Könyörgött, ne árulják el a rendőrségnek. Sarah-nak és Tomnak döntenie kell, milyen...
15.13 €
„Minden, amit egy könyvben szeretek, ebben megvan.” LISA JEWELL „Muszáj feltenned magadnak a kérdést: és te hogy döntöttél volna? Jane Corry eddigi legjobbja.” BA PARIS Sarah mindig is abban a hitben élt, hogy ő is és a férje, Tom is jóravaló emberek. De aztán...
9.83 €
Az utóbbi két évben bizony nagyot fordult velem a világ. Pedig a nagyjából 2020 táján jelentkező korai tünetek (gyakori lábgörcs vagy a kisujjam önkéntelen mozgása) alapján nem gondoltam volna semmi rosszra. Aztán, ahogy idővel jött a többi (folyamatos izomrángás,...
6.76 €
Os Guinness modern klasszikusa arra invitálja az olvasót, hogy az identitással, az élet értelmével és céljával kapcsolatos kérdésekre adható végső választ kutassa. Rátapint a mindannyiunk szívében rejlő vágyakozásra, és megerősíti bennünk a reményt: minket...
11.25 €
A végzet nem mindig holtbiztos. Violet nem vágyik másra, csak hogy Lincolnnal lehessen. De a fiú olyan súlyos titkot rejteget, ami bármikor kettőjük közé állhat. És persze ott van Phoenix is. A lenyűgöző és kifürkészhetetlen srác, aki azonban mindig a lány...
10.71 €
Az elhízás immár világjárvány, és bár a csapból is fogyókúrás tanácsok folynak, mégis egyre kövérebbek leszünk. Számoljuk a kalóriákat, edzünk szorgosan, de azok a fránya kilók csak nem tűnnek el. Mi ennek az oka? Olvasmányos és provokatív könyvében Dr. Jason...
12.9 €