A pozsonyi hídfő - A Magyar-Csehszlovák Határrendező Bizottság tárgyalásai - Gábor Hollósi

8.93 €

Munkánkat szeretettel ajánljuk minden olyan Olvasónak, aki érdeklődik az 1940-es évek második felének magyar-csehszlovák kapcsolatai iránt, amikor a Beneš-dekrétumok, a lakosságcsere-egyezmény és Magyarország újabb területvesztesége nyomán történeti mélypontra süllyedt a két állam viszonya. Annyira, hogy ismeretlen tettes még Kiss Roland gépkocsijáról is letörte a rádióantennát és letépte az egyik magyar zászlót a Carlton szálló előtt Pozsonyban... Az 1947. évi párizsi békeszerződéssel Magyarország területe tovább csökkent, a trianoni határokhoz képest három, Pozsonyhoz közeli településsel lett kisebb. Horvátjárfalu, Oroszvár, Dunacsún, Rajka és Bezenye szerepelt a tervezetben, végül azonban Csehszlovákia csak az első három községet kapta meg. A békeszerződés nem rögzítette az új határvonal pontos részleteit, azt a két ország kormányának képviselőiből álló Határrendező Bizottságnak kellett két hónap alatt kijelölni. A bizottság döntött a területátadáshoz kapcsolódó más kérdésekben is - például rögzítette a helyben maradó, illetve az "önként" áttelepülő lakosság jogait -, így az 1947 októberében megkezdődött tárgyalásai egészen 1949 elejéig tolódtak ki. Kötetünkben a Magyar-Csehszlovák Határrendező Bizottság működését és megállapodásait mutatjuk be, melynek magyar kormányküldöttségét Kiss Roland államtitkár, a "bibliás szocialista" vezette, és melyben rendkívüli követként és meghatalmazott miniszterként Szondy Viktor, a nemzetközi jog kiváló tudósa is részt vett.

Podobné produkty

A fák és a cserjék a növényvilág legnagyobb és leghosszabb életidejű képviselői. Léteznek olyanok, melyek kora meghaladja az ezer évet, mint például a hatalmas mamutfenyő. Mások különlegességük, szépségük vagy gyógyhatásaik miatt érdemelték ki helyüket ebben...
11.5 €
Ha elveszted életed tárgyalását, mindent elveszíthetsz. Amikor egy fiatal újságírónőt holtan találnak, a gyilkossággal pedig egy ismert philadelphiai üzletembert gyanúsítanak, Mick McFarland élete legnehezebb ügyében találja magát. Védence, David Hanson Mick...
11.61 €
Amikor Brent Mason Kennedy Randolphra néz, nem az esetlen, édes szomszéd kislányt látja, hanem a magabiztos, lenyűgöző nőt, aki márkás magas sarkújával legszívesebben széttaposná a legintimebb – és nagyra becsült – testrészét. Brent gyerekkorában elveszítette...
14.19 €
"Egy perzselően forró és tündérien romantikus történet." - Lauren Blakely bestsellerszerző Amikor Brent Mason Kennedy Randolphra néz, nem az esetlen, édes szomszéd kislányt látja, hanem a magabiztos, lenyűgöző nőt, aki márkás magas sarkújával legszívesebben...
11.26 €
Hogyan lehet pénzt sokszorozni? Milyen lenne mások gondolataiban olvasni? Szeretnéd elhitetni a barátaiddal, hogy semmi sem lehetetlen? Hajnóczy Soma, a bűvészet történetének egyik legfiatalabb világbajnoka, az illúzió és a humor műfaját ötvözve egyedi stílust...
15.49 €
„Tárgyalni mindenki szokott, de jól és eredményesen csak kevesen.”Hogyan válhatunk sikeres tárgyalóvá? Milyen lépések megtétele szükséges egy kölcsönösen előnyös megállapodáshoz? Mit kezdjünk a nehéz tárgyalókkal, és hogyan lehet elérni, hogy jó alku szülessen?Legyen...
15.49 €
FEDEZD FEL A LEGMENŐBB BŰVÉSZTRÜKKÖK TITKAIT, KÁPRÁZTASD EL CSALÁDODAT ÉS BARÁTAIDAT! A trükköket lépésről lépésre, fotókon is bemutató leírások és a számtalan tipp segítségével belőled is profi bűvész válhat. Varázslat hétköznapi tárgyakkal, a pénzérmétől...
14.06 €
Képzeljünk el egy életet, amelyben mindenből kevesebb van: kevesebb holmi, kevesebb stressz, kevesebb adósság, kevesebb elégedetlenség -- kevesebb zavaró tényező.Most pedig képzeljünk el egy olyan életet, amelyben mindenből több van: több idő, több értékes...
15.49 €
Mi kell a bizalom kiépítéséhez tárgyalási helyzetben?Miként érhetjük el, hogy egy konfliktusból együttműködés váljon?Hogyan alkudjuk le egy autó árát? CHRIS VOSS az FBI vezető nemzetközi túsztárgyalójaként több mint két évtizeden át válsághelyzetekben tökéletesítette...
15.49 €