A Park Avenue ölebei - Stefanie London

8.42 €

Mit teszel, ha az Igazi ugyanaz, aki összetörte a szíved? A saját bevallása szerint is csődtömeg Scout Myers elhatározza, hogy bebizonyítja, végre összeszedte magát. A lányt a nagyszülei nevelték fel, akik úgy tekintettek rá, mint az önfejű, zűrös anyja reinkarnációjára, így megszokta, hogy senki sem hisz benne. Ezért amikor a munkahelyén, a Mancs és New York tehetségkutató ügynökségnél lehetősége nyílik az előléptetésre, Scout igyekszik megragadni az alkalmat. Tudja, hogy ettől függ az is, hogy megkapja-e a nagyszülőktől a kishúga felügyeleti jogát, és Lizzie végre hozzá költözhet. Scout nem engedhet meg magának egyetlen hibát sem. Például olyasmit, hogy hirtelen helyettest kell kerítenie az egyik kutyaügyfelüknek egy fontos fotózásra. Szerencsére (vagy nem) ismeri a tökéletes kutyadüblőr gazdáját: az elhidegült férjét, akit évekkel ezelőtt elhagyott. Úgy tűnik, Lane Halliday, a még mindig jóképű, nem teljesen exférj élete csodálatosan drámamentes Scout nélkül, ám a lány gyanítja, hogy ennek épp az ellenkezője igaz. Még a közös munka is olyan, mint a régi szép időkben – leszámítva a közöttük lévő, feloldatlan feszültséget. Scout azonban nem áll készen szembenézni az okokkal, amelyek miatt elhagyta Lane-t, és amikor a válás véglegesítésére vonatkozó terveik hirtelen valósággá válnak, azon kezd el gondolkodni, hogy a második esély talán mégis megér egy kis zűrzavart…

Podobné produkty

Mit teszel, ha az Igazi ugyanaz, aki összetörte a szíved? A saját bevallása szerint is csődtömeg Scout Myers elhatározza, hogy bebizonyítja, végre összeszedte magát. A lányt a nagyszülei nevelték fel, akik úgy tekintettek rá, mint az önfejű, zűrös anyja reinkarnációjára,...
13.49 €
Čo by si urobila, keby Ten Pravý bol zároveň mužom, ktorý ti zlomil srdce? Večná smoliarka a zmätkárka Scout Myersová je odhodlaná dokázať, že si konečne dala život do poriadku a má ho pevne v rukách. Zvykla si, že ju ľudia odjakživa odpisovali, a ani jej starí...
18.95 €

11 €
Ghost Rider proti Ghost Riderovi! Robbie Reyes se konečně rozhodl zbavit toho ohnivého monstra, které se v něm skrývá. Takže přišel čas udělat tu nejrozumnější možnou věc – provést exorcismus svého auta. Jediný problém, (pokud tedy nepočítáme démona pod kapotou),...
18.35 €
Ako začneš odznova, keď najväčšiu chybu tvojho života videlo viac ako milión ľudí? Keď sa niečo dostane na internet, ostane to tam navždy. Špecialistka na sociálne siete Isla Thompsonová sa o tom presvedčí na vlastnej koži, keď sa dopustí kolosálneho prešľapu:...

Zapomeňte na diamanty – to internet je věčný. Isla Thompsonová, specialistka na sociální sítě, omylem znemožnila svoji nejlepší klientku, mladičkou hvězdu se slibnou kariérou, a doslova přes noc se stala nejopovrhovanější influencerkou celého Manhattanu, kterou...
10.9 €
Hogy ?kezdesz újra mindent, ha életed legnagyobb baklövését több mint egymillióan tekintették meg? Gyémántok az örökkévalóságnak? Ugyan már! Internet az örökkévalóságnak, sőt a net maga az örökkévalóság! Isla Thompson közösségimédia-konzultáns ezt a saját bőrén...
7.3 €

19.99 €