A Park Avenue ölebei - Stefanie London,Eleonóra Ács

13.49 €

Mit teszel, ha az Igazi ugyanaz, aki összetörte a szíved? A saját bevallása szerint is csődtömeg Scout Myers elhatározza, hogy bebizonyítja, végre összeszedte magát. A lányt a nagyszülei nevelték fel, akik úgy tekintettek rá, mint az önfejű, zűrös anyja reinkarnációjára, így megszokta, hogy senki sem hisz benne. Ezért amikor a munkahelyén, a Mancs és New York tehetségkutató ügynökségnél lehetősége nyílik az előléptetésre, Scout igyekszik megragadni az alkalmat. Tudja, hogy ettől függ az is, hogy megkapja-e a nagyszülőktől a kishúga felügyeleti jogát, és Lizzie végre hozzá költözhet. Scout nem engedhet meg magának egyetlen hibát sem. Például olyasmit, hogy hirtelen helyettest kell kerítenie az egyik kutyaügyfelüknek egy fontos fotózásra. Szerencsére (vagy nem) ismeri a tökéletes kutyadüblőr gazdáját: az elhidegült férjét, akit évekkel ezelőtt elhagyott. Úgy tűnik, Lane Halliday, a még mindig jóképű, nem teljesen exférj élete csodálatosan drámamentes Scout nélkül, ám a lány gyanítja, hogy ennek épp az ellenkezője igaz. Még a közös munka is olyan, mint a régi szép időkben – leszámítva a közöttük lévő, feloldatlan feszültséget. Scout azonban nem áll készen szembenézni az okokkal, amelyek miatt elhagyta Lane-t, és amikor a válás véglegesítésére vonatkozó terveik hirtelen valósággá válnak, azon kezd el gondolkodni, hogy a második esély talán mégis megér egy kis zűrzavart…

Podobné produkty

Roku 1347 je Elea Blanchet uznávanou porodní bábou a bylinkářkou, ale musí jednat obezřetně – stačí málo, aby dopadla jako její matka. Když se však náhodou setká s věhlasným papežovým osobním lékařem Guyem de Chauliacem, dostane nečekanou příležitost stát se...
15.96 €
Co se takhle proměnit v želvu, kobru nebo motýla? S jógou je to hračka! Naučíš se základní jógové cviky (ásany), které napodobují úžasný svět přírody. Jóga ti pomůže zesílit, zlepšit rovnováhu a vyčistit mysl. Zacvič si a rázem se dostaví dobrá nálada. A kde...
11.99 €
Sprievodca svetom, v ktorom sa rodia legendy Kompletná encyklopédia fantastických tvorov zo všetkých kútov sveta, kultúr a historických období. Táto kniha vás zavedie do magického sveta plného príbehov, legiend a zaujímavostí o čarovných bytostiach, ktoré stáročia...
15.49 €
Ak máte radi zvieratká a celú živú prírodu, z tejto knižky sa dozviete, ako sa správať tak, aby ste pomohli udržať našu planétu zdravú. Hrozí jej totiž veľké nebezpečenstvo! Naučíte sa, ako správne triediť odpad, ako šetriť vodou a mnoho ďalšieho.
10.99 €
A fantastic concertina book that serves as a height chart and a measuring tool to help curious kids get excited about mathematics and measuring. On one side it's a beautiful vintage-style height chart that can be hung on a wall. Flip it over, and it's an activity...
19.5 €
Eleonora ist eine Erzählung von Edgar Allan Poe. Sie wurde 1842 erstveröffentlicht. In ihr geht es um das Paradox der Treue in der Treulosigkeit.
0.88 €
Eleonora was written in the year 1841 by Edgar Allan Poe. This book is one of the most popular novels of Edgar Allan Poe, and has been translated into several other languages around the world.This book is published by Booklassic which brings young readers closer...
0.88 €
Rome is steeped in history and tradition, and this is reflected in the sheer vibrancy and variety of its food. In As the Romans Do, Instagram star and Roman native Eleonora Galasso will take you on a journey amongst the houses, the sanpietrini, the tiny side...
35.5 €
Kolekcia kobercov Eleonore je spojením moderného dizajnu, pohodlného používania a vysokej kvality spracovania. Koberce z tejto série sa dokonale hodia do minimalistických aj klasickejších interiérov, ktorým dodávajú útulný a elegantný charakter. Starostlivo...
21.99 €