A magyarock története 1. - Jávorszky Béla Szilárd,János Sebeők

10.68 €

Jávorszky Béla Szilárd és Sebők János eredetileg 2005-ben és 2006-ban megjelent kétkötetes kultúrtörténeti műve a hazai pop- és rockzene huszadik századi fejlődéstörténetének mindmáig egyetlen átfogó könyves feldolgozása. A kötet 2011 óta nem kapható kereskedelmi forgalomban. A Kossuth Kiadó most arra vállalkozik, hogy ezt a maga nemében páratlan kötetet 2019-ben ismét elérhetővé teszi az érdeklődők számára. Nem egyszerűen csak újrakiadva, hanem mind szövegében, mind képanyagában felfrissítve, illetve a populáris zenei kutatás azóta elért eredményeinek beépítésével ki is bővítve az eredeti kiadványt. A fotóval gazdagon illusztrált, élményszerű visszaemlékezésekkel, interjúkkal tarkított kétkötetes mű felépítésében, kiállításában, szellemiségében követi a szerzőpáros négyrészes nemzetközi rocktörténeti könyvsorozatát. Egyszerre kultúrtörténeti munka, szakkönyv és olvasmányos sztori, melyet nemcsak a közművelődésben, az oktatásban és a médiában dolgozók használhatnának alapvető forrásként, hanem a műfaj iránt érdeklődő laikusok is.

Podobné produkty

A magyar jazz történetét átfogóan feldolgozó első olyan könyv, amely nem feltétlen a szűk szakmának, hanem a szélesebb nagyközönségnek szól, szakszerű, de közérthető,...
6.73 €
Több mint 40 éve annak, hogy a Liszt Ferenc téri Könyvklubban létrejött az első táncház, s az egykori szűk szakmai kezdeményezés ma tízezreket vonz világszerte. Bár többen...
6.45 €
Lieb Ferenc új szereplő a 18. századi magyarországi művészet történetében: kastélyok és templomok rokokó falképeinek a közelmúltban azonosított mestere. A gazdagon illusztrált kismonográfia bemutatja az Iglóról Miskolcra, majd Leleszre vándorolt festő eddig...
16.13 €
A három könyv ("A hebrencs hód”", "A jámbor jávorszarvas" és "A melegszívű medve") három szereplője felváltva kap főszerepet a bájos, könnyed humorú, tanulságos, de nagyon is mai mesékben. A szerző, Nicholas Oldland, művészeti diplomát szerzett Kanadában. A...
7.19 €
Néhány fiatal, akik felfedezőútra indulnak egy elhagyatott, különös hírrel rendelkező bérházban; egy mellőzött professzor, akiktől elvették az előző találmányát, de most újat épített helyette; egy kihalt város romjain a napjait tengető, klímakatasztrófa-túlélő;...
4.2 €
Néhány hónapnyi drága idő maradt csupán. A Nemezis névre keresztelt üstökös megállíthatatlanul száguld a Föld felé, a becsapódás pedig tízmilliókkal fog végezni. A visszaszámlálás ideje alatt emberek sokasága hagyja félbe a munkáját, hogy még utoljára úgy élhessen,...
5.61 €
2017. február 4-én lesz hetvenéves az énekelt versek úttörője, a táncházmozgalom egyik alapítója, Sebő Ferenc. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes,...
4.76 €
Stojím a rozhlížím se kolem dokola. Všude je jen tma. Doufám, že zahlédnu nepatrné světélko, abych věděla, kudy se mám vydat pro pomoc. Vyčerpáním sotva popadám dech. Nohy mě bolí, chodidla už skoro necítím. Boty jsem někde ztratila. Vím však, že jsem odhodlaná...
3.9 €
Erotický román plný nezřízeného sexu a zároveň i napětí, který zhltnete jedním dechem a budete chtít další. Přesně tak, jak to spisovatelka Jana Javorská podává ve všech svých knihách. Čtyři unuděné bohaté podnikatelské manželky hledají rozptýlení formou sexu....
3.9 €