A magyar jazz története - Jávorszky Béla Szilárd

6.73 €

A magyar jazz történetét átfogóan feldolgozó első olyan könyv, amely nem feltétlen a szűk szakmának, hanem a szélesebb nagyközönségnek szól, szakszerű, de közérthető, olvasmányos stílusban. Olyan muzsikusnagyságokról, mint Martiny Lajos, Kovács Gyula, Pege Aladár, Vukán György, Szakcsi Lakatos Béla, Dés László, Szabados György, Dresch Mihály, Tóth Viktor vagy Oláh Kálmán, s olyan korszakos formációkról, mint a Benkó Dixieland Band, a Syrius, a Kis Rákfogó, az Interbrass, a Trio Stendhal, a Trio Midnight vagy a Modern Art Orchestra. A magyar jazz története egyszerre kultúrtörténeti munka, szakkönyv és olvasmányos sztori, melyet nem csak a közművelődésben, az oktatásban és a médiában dolgozók használhatnak alapvető forrásként, hanem a műfaj iránt érdeklődők is.

Podobné produkty

Több mint 40 éve annak, hogy a Liszt Ferenc téri Könyvklubban létrejött az első táncház, s az egykori szűk szakmai kezdeményezés ma tízezreket vonz világszerte. Bár többen...
6.45 €
Jávorszky Béla Szilárd és Sebők János eredetileg 2005-ben és 2006-ban megjelent kétkötetes kultúrtörténeti műve a hazai pop- és rockzene huszadik századi fejlődéstörténetének...
10.68 €
2017. február 4-én lesz hetvenéves az énekelt versek úttörője, a táncházmozgalom egyik alapítója, Sebő Ferenc. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes,...
4.76 €
A magyar nagyközönség 1983-ban, az István, a királyban csodálkozott rá Sebestyén Márta kivételes tehetségére, bár a közönség Réka szerepében...
4.76 €
A hetvenes évek derekára nekilendült népzenei revival – élén a Sebő együttessel és a Muzsikással – nemcsak a magyar parasztzene, hanem a magyarországi délszláv zenei...
5.61 €
Kása ?Béla az eltűnőben lévő paraszti kultúra és életmód legfontosabb vizuális megörökítője. Míg Korniss Péter inkább a táncház egészét...
6.73 €
2016. június 4-én lenne hetvenéves Halmos Béla, a táncházmozgalom egyik alapítója. A három évvel ezelőtt elhunyt, sokszorosan kitüntetett prímás és népzenekutató...
4.48 €
Kniha FAN s podtitulom Ako Slnko hľadalo stratené Hodinky vás vovedie do neobmedzenej ríše, v ktorej vládne Pani Fantázia. Je to svieže, vážne i odvážne dielko, plné múdrych myšlienok a nečakaných zvratov. Príbeh o zvieratkách s ľudskými vlastnosť ami, o potrebe...
7.24 €
A három könyv ("A hebrencs hód”", "A jámbor jávorszarvas" és "A melegszívű medve") három szereplője felváltva kap főszerepet a bájos, könnyed humorú, tanulságos, de nagyon is mai mesékben. A szerző, Nicholas Oldland, művészeti diplomát szerzett Kanadában. A...
7.19 €