A kilencek - Gwen Strauss

19.35 €

A kilenc nő legtöbbje harmincéves sem volt, amikor csatlakozott az ellenálláshoz. Fegyvert csempésztek, ejtőernyős ügynökök francia földre jutását biztosították, üzeneteket továbbítottak a helyi és a külföldi hálózatok között, menekülő útvonalakat építettek ki Spanyolország felé, zsidó gyermekeket bújtattak fedett házakban. Letartóztatásuk után a Gestapo vallatását és kínzását voltak kénytelenek elviselni. Aztán deportálták őket. Némelyiküket mindössze két nappal Párizs felszabadítása előtt, a legutolsó transzporttal indították el Németország felé. Ismeretségük a börtönben, a marhavagonba zárt úton kezdődött, majd a ravensbrücki koncentrációs tábor rettenetében kovácsolódott eltéphetetlenné. Amikor átszállították őket Lipcsébe, ahol a tölténygyárban kellett robotolniuk, már mindnyájan tudták, hogy a barátságuk életre szól. A háború végnapjaiban a nácik felgyorsították a megsemmisítő gépezet működését, ezrével lőtték le és gázosították el a foglyokat, tüntették el a bizonyítékokat. A még járóképes rabokat a munkatáborokból a kivégző táborokba terelték, hogy ott likvidálják őket. Sok ezer társával együtt a kilenc barátnő is bekerült egy ilyen halálmenetbe, ám az út egy pontján úgy döntöttek, megkísérlik a szökést...

Podobné produkty

Amikor a nagybátyámat, a nagy gourmet-t megkérdezte a nagy szakács, milyen volt a vacsora, elégedetten bólintott: ehető, mondta. Így mondom én is erre a könyvre, milyen? – olvasható. Ez nem óvatos understatement, hanem szerintem egy könyv egyik legfontosabb...
14.08 €
Amikor a nagybátyámat, a nagy gourmet-t megkérdezte a nagy szakács, milyen volt a vacsora, elégedetten bólintott: ehető, mondta. Így mondom én is erre a könyvre, milyen? - olvasható. Ez nem óvatos understatement, hanem szerintem egy könyv egyik legfontosabb...
9.29 €
Pár héttel karácsony előtt a svéd igazságügyi miniszter egy heves vitát követően a hátsó kijáraton hagyja el a parlamentet, de a rá váró autóhoz sosem érkezik meg. Mintha a föld nyelte volna el. Bár az ügy hivatalosan nem az ő hatáskörükbe tartozik, Fabian...
6.73 €
Nona városa ostrom alatt áll. A zombik visszatérnek. De neki mindennél fontosabb a szülinapi zsúrja. Sok tekintetben Nona éppen olyan, mint a többi ember. A családjával él, állása van a helyi iskolában, szeret a tengerparton sétálni és új kutyákkal barátkozni....
12.1 €
A Cotton Malone-regényekből ismert Luke Daniels önálló sorozatának első része Luke Daniels épp Londonban piheni ki a Magellán Ügyosztály egyik megbízását, amikor egy régi barátjától kétségbeesett telefonhívást kap. Jillian Stein bajban van. Elkövetett egy olyan...
9.86 €
A Császárnak nekromanták kellenek. A Kilencedik Ház halottidéző hercegnőjének pedig egy rettenthetetlen kardforgató. Gideonnak van egy jó kardja, pár izgi szexlapja, meg a hócipője, ami megtelt...
7.87 €
Csatasorba állt a Császár hívására. Magával hozta minden tudását, bátorságát és egyetlen barátját. Győzött, és diadala romba döntötte világát. Harrowhark Nonagesimust, a Kilencedik Ház utolsó nekromantáját Császára egy megnyerhetetlen háború megvívására szólítja...
9.85 €
A Kilencedik Királyság egy kitalált mese, ami egy idegen világba került ember kalandjait meséli el. A történet két idősíkon kerül bemutatásra, amiben feltárulnak a múlt és a jelen idejű események kalandjai is. Az idegen világban két faj, a thor, és a moghor...
11.24 €
Pár héttel karácsony előtt a svéd igazságügyi miniszter egy heves vitát követően a hátsó kijáraton hagyja el a parlamentet, de a rá váró autóhoz sosem érkezik meg. Mintha a föld nyelte volna el. Bár az ügy hivatalosan nem az ő hatáskörükbe tartozik, Fabian...
12.08 €