A kilencedik ember - Steve Berry

9.86 €

A Cotton Malone-regényekből ismert Luke Daniels önálló sorozatának első része Luke Daniels épp Londonban piheni ki a Magellán Ügyosztály egyik megbízását, amikor egy régi barátjától kétségbeesett telefonhívást kap. Jillian Stein bajban van. Elkövetett egy olyan hibát, amiért talán az életével kell fizetnie. Szüksége van Luke segítségére, méghozzá azonnal. Luke Belgiumba siet, és hamar rájön, hogy Jilliannek igaza volt: egy jól kiképzett ügynökökből álló árnyékcsapat vadászik barátjára. Luke belekeveredik egy háborúba, ami két eltökélt fél közt zajlik – az egyik az igazságot keresi, a másik a múlt elől menekül –, egy háborúba, ami már egy emberéletet követelt, és még többet fog. Thomas Rowland egy washingtoni bennfentes, királycsináló, problémamegoldó, mégis kísérti a múltja. Számára mindent megváltoztatott az, ami 1963. november 22-én Dallasban, Texasban történt. A történet sokkal szövevényesebb annál, mint ami a történelemkönyvekbe került, és a szörnyű igazság középpontjában maga Thomas áll. Bár nincs könnyű dolga, Rowland mindent megtesz, hogy a világ ne tudja meg, mi történt valójában azon a végzetes napon, beleértve Luke, Jillian és bárki más kiiktatását, aki fenyegetést jelenthet számára. A versenyfutás során, amely Belgiumból, Luxemburgon át, Louisiana mocsarain és Wyoming vadonján keresztül egészen a Bahamákig tart, Luke Daniels egy sor sokkoló igazsággal néz szembe, amely nemcsak a történelmet írja át, de saját élete is örökre megváltozik, amikor szemtől szemben találja magát a kilencedik emberrel. „A Steve Berry rajongók legnagyobb örömére ebben a regényben Luke Danielsé a főszerep, aki legalább olyan szórakoztató főhősnek bizonyul, mint Cotton Malone… szuper kiindulópont azoknak, akik még sosem olvasták Berry konspirációs/történelmi thrillereit. Vajon miről rántja le a leplet legközelebb Luke Daniels?” – criminal element.com „A feszültségkeltő írásmód, valamint az egyik legfurcsább és legtragikusabb »összeesküvés-elmélet« beleszövése miatt, amely a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatos, ez Steve Berry egyik legjobb regénye.” – KTSA (Texas) „Berry és Blackwood első közös munkája ez, a végeredmény pedig egy feszült, hiteles regény rengeteg csavarral és véget nem érő akcióval.” – crimespreemag.com „Az egyik legizgalmasabb kaland, amit idén olvashatsz… Berry minden könyvében összemossa a tényeket a fikcióval, gyakran elképesztő mélységekig. Amit itt felfed, hitelességet ad egy már így is lélegzetelállító regénynek, és egy egészen más szintre emeli az élményt.” – Bookreporter.com

Podobné produkty

A Cotton Malone-regényekből ismert Luke Daniels önálló sorozatának első része Luke Daniels épp Londonban piheni ki a Magellán Ügyosztály egyik megbízását, amikor egy régi barátjától kétségbeesett telefonhívást kap. Jillian Stein bajban van. Elkövetett egy olyan...
14.06 €
Amikor a nagybátyámat, a nagy gourmet-t megkérdezte a nagy szakács, milyen volt a vacsora, elégedetten bólintott: ehető, mondta. Így mondom én is erre a könyvre, milyen? – olvasható. Ez nem óvatos understatement, hanem szerintem egy könyv egyik legfontosabb...
14.08 €
Amikor a nagybátyámat, a nagy gourmet-t megkérdezte a nagy szakács, milyen volt a vacsora, elégedetten bólintott: ehető, mondta. Így mondom én is erre a könyvre, milyen? - olvasható. Ez nem óvatos understatement, hanem szerintem egy könyv egyik legfontosabb...
9.29 €
Pár héttel karácsony előtt a svéd igazságügyi miniszter egy heves vitát követően a hátsó kijáraton hagyja el a parlamentet, de a rá váró autóhoz sosem érkezik meg. Mintha a föld nyelte volna el. Bár az ügy hivatalosan nem az ő hatáskörükbe tartozik, Fabian...
6.73 €
Nona városa ostrom alatt áll. A zombik visszatérnek. De neki mindennél fontosabb a szülinapi zsúrja. Sok tekintetben Nona éppen olyan, mint a többi ember. A családjával él, állása van a helyi iskolában, szeret a tengerparton sétálni és új kutyákkal barátkozni....
12.1 €
A Császárnak nekromanták kellenek. A Kilencedik Ház halottidéző hercegnőjének pedig egy rettenthetetlen kardforgató. Gideonnak van egy jó kardja, pár izgi szexlapja, meg a hócipője, ami megtelt...
7.87 €
Csatasorba állt a Császár hívására. Magával hozta minden tudását, bátorságát és egyetlen barátját. Győzött, és diadala romba döntötte világát. Harrowhark Nonagesimust, a Kilencedik Ház utolsó nekromantáját Császára egy megnyerhetetlen háború megvívására szólítja...
9.85 €
A Kilencedik Királyság egy kitalált mese, ami egy idegen világba került ember kalandjait meséli el. A történet két idősíkon kerül bemutatásra, amiben feltárulnak a múlt és a jelen idejű események kalandjai is. Az idegen világban két faj, a thor, és a moghor...
11.24 €
Pár héttel karácsony előtt a svéd igazságügyi miniszter egy heves vitát követően a hátsó kijáraton hagyja el a parlamentet, de a rá váró autóhoz sosem érkezik meg. Mintha a föld nyelte volna el. Bár az ügy hivatalosan nem az ő hatáskörükbe tartozik, Fabian...
12.08 €