A jezsuiták története - O'Malley John W.

7.5 €

A jezsuiták történetében tükröződik az egész újkori történelem: világszerte tevékeny részesei és alakítói voltak számos vallási, spirituális, kulturális, sőt időnként politkai folyamatnak is az elmúlt négyszázötven év során. Az amerikai jezsuita történész szerző rövid könyvében természetesen válogat az események, helyek és személyek között, hogy rajtuk keresztül megrajzolja egy szerzetesrend arculatát. A koronként változó külső mögött kiválóan érzékelteti azt a belső magot, amelyből a jezsuiták minden elkötelezettsége fakadt és ma is táplálkozik. O'Malley igyekszik szabaddág válni a jezsuitákról szóló korábbi történetírás kliséitől. Nem véletlenül, hiszen ezek eltúlzása vezetett oda, hogy a Jézus Társasága hol szentek, hol pedig ördögök gyülekezeteként élt a köztudatban. Egy reálisabb, béklyóitól megszabadított történetírás nemcsak a jezsuita emberek, de az egyháztörténelemnek is javára válhat. A könyvet mindazoknak ajánljuk, akik átfogó képet szeretnének kapni arról a szerzetesrendről, melyben megtestesült az újkori katolikus egyház egyik legnagyobb kihívása: a világgal való kapcsolat és párbeszéd.

Podobné produkty

A kötet a nyugati világ leghosszabb ideje fennálló intézményéről szól, amelynek jelentősége ma viszont szinte nagyobb, mint valaha. A pápák a nyugati világ elmúlt kétezer évének gyakorlatilag valamennyi nagy drámájában szerepet, sőt gyakran főszerepet játszottak....
14.84 €
A tiszta, hiteles forrásaiból merítve megújulni igyekvő egyházat szolgálta a II. vatikáni zsinat (1962-1965), mely számos szakértő szerint a XX. század legfontosabb vallási eseménye votl. Már megnyitása előtt sok reményt, félelmet, kíváncsiságot és spekulációt...
12.5 €
A szerzők nem az evangéliumokat akarták elmesélni, ahogy Jézus élettörténetét sem szerették volna újra megírni. Arról akartak mesélni, hogy milyen kincseket tartogat egy több mint kétezer évvel ezelőtt lejegyzett tanítás, és hogyan vált emlékezetünk részévé....
28.15 €
A Da Vinci-kód felveti Jézus személye és az evangéliumi beszámolók történelmi hitelességének kérdését. Mi az igazság? Alátámasztják-e a történelmi tények és bizonyítékok, hogy a názáreti Jézus valóban az volt, akinek vallotta magát, azaz Isten Fia? Lee Storbel...
10.99 €
Máté, Márk, Lukács és János - négy evangélium, négy nézőpont, négy "kameraállás". Külön-külön mindegyik írás egyedi megközelítése üzenetértékű, együtt pedig egy teljes történetet rajzolnak elénk Jézus életéről. A nagysikerű The Chosen (A kiválasztottak) című...
14.06 €
A Három ember egy csónakban világhírű szerzőjének komoly és tréfás kísértethistóriái. "Minden műfaj legmélyére a saját paródiája veti a legtisztább világosságot..."
9.03 €
Ez a könyv olyankor jelenik meg magyarul, amikor a világ éppen Ukrajnára figyel, ahol korunk legsúlyosabb politikai válsága zajlik. Nagyobb történelmi távlatban az ukrajnai eseményeket úgy is tekinthetjük, mint a demokrácia létrejöttéhez vezető nehéz szülést...
14.62 €
Kis Bálint genealógiai munkája az Árpád-házi királyokkal rokonságba került főnemesi családok és leszármazottaikat követi nyomon.
10.36 €
Románia ?1918–1945 közötti történelméről II. Károly, az ország 1940 szeptemberében elűzött királya A Sátán jegyében címmel írt könyvet – részben, hogy „megvonja az események mérlegét”, részben, hogy „tisztázza magát a történelem ítélőszéke előtt.” Közben –...
5.07 €