A Hetedik Út titka - Dragt Tonke

12.67 €

Este verni kezdte az eső az ablakot. Úgy fújta szél, hogy még a függönyök is mozogtak. Az egész ház nyikorgott. Frank elhúzta a függönyt, és kinézett. Egy villám elvakította, és a következő pillanatban hatalmas dörgés hallatszott. Rögtön ezután másféle hangokat hallott - ablakok zörögtek, ajtók csapódtak, nagy dörejjel ki is vágódott valahol egy. Frank kiszaladt a folyosóra. Kis híján hátratántorodott egy heves széllökéstől. A bejárati ajtó nyitva volt. Az előszobai rézlámpa ide-oda lengett, a falakon különös árnyak táncoltak. Az eső Frank arcába vágott, miközben nagy nehezen sikerült becsuknia az ajtót. Csak akkor vette észre, hogy a lábtörlőn egy levél fekszik... Öt perc múlva fél négy. Mindjárt vége a tanításnak a falusi iskolában. A hatodikosok villámgyorsan összecsomagolnak, és csillogó szemmel néznek a tanító úrra. Frank van der Kódor ilyenkor mindig mesél. Csodás történeteinek hőse, Vörös Frank mélységes tömlöcökből szökik meg, hajótöréseket él túl, éhes oroszlánnal, sárkánnyal, jetivel méri össze az erejét. Egyik a nap a tanító azzal fejezi be a mesét, hogy Vörös Frank fontos levelet vár. Legnagyobb meglepetésére azon az estén ő kap levelet rejtélyes körülmények között, és ezután egymást követik a furcsábbnál furcsább események. Frank elhatározza, hogy kideríti, mi történik a látszólag unalmas kis faluban. Varázslók? Kémek? Kegyetlen bárók? Fogva tartott gyermekek? Elrejtett kincs? Összeesküvés? Úgy tűnik, egyik meséje önálló életre kelt, és szereplői a diákok, a házinéni, és ki tudja ki még a faluból... no és persze maga Frank. De hát lehetséges ez?!

Podobné produkty

Este verni kezdte az eső az ablakot. Úgy fújta szél, hogy még a függönyök is mozogtak. Az egész ház nyikorgott. Frank elhúzta a függönyt, és kinézett. Egy villám elvakította, és a következő pillanatban hatalmas dörgés hallatszott. Rögtön ezután másféle hangokat...
8.45 €
Jang Fej egy vonaton született, s miután anyja elvesztette, egy fiatal váltókezelő találta meg és nevelte fel tisztes szegénységben. Szerény hivatali karrierje megfeneklett, egy nagy szerelem emléke élteti, s legfőképpen nevelőapja iránt szeretete, aki mindent...
6.17 €
A Hetedik év olyan történetet mond el, mely csakis akkor és csakis ott történhetett meg, amikor és ahová Palotai Boris helyezte az időben és a térben. Egy múlt nélküli, a semmiből...
2.79 €
Mikor írta be utoljára a nevét a Google-ba? Will Frostot, a jómódú üzletembert egy éjszaka telefonhívás ébreszti álmából, és az ismeretlen telefonáló...
5.61 €
Sose felejtem el a mesét. Az elvarázsolt kastélyban minden szobába bemehetsz. Minden ajtót kinyithatsz. Csak a hetedik ajtó van zárva. És az a – ki tudja, külső vagy belső – parancs, meg ne próbáld a kulcsot elfordítani benne! De te elfordítod. És titkokat...
8.17 €
A Negyedik, A Hatok hatalma, a Kilencedik titka és az Ötödik csapdája, folytatása - A Lorieni Krónikák ötödik könyve. Azt hitték, a legrosszabbon már túl vannak. Egy bő évtized elteltével végre megtalálták egymást. Sorra tárultak fel a múlt titkai. Gyakoroltak,...
12.46 €
Sose felejtem el a mesét. Az elvarázsolt kastélyban minden szobába bemehetsz. Minden ajtót kinyithatsz. Csak a hetedik ajtó van zárva. És az a – ki tudja, külső vagy belső – parancs, meg ne próbáld a kulcsot elfordítani benne! De te elfordítod. És titkokat...
12.08 €
A Gyógyír északi szélre folytatása! Egyetlen ember nem adhat meg mindent a másiknak. De akarnia kell. És soha nem adhatja fel, hogy legalább megpróbálja. Leo és Emmi véletlenül kezdenek e-mailezni egymással, s noha egyetlenegyszer sem találkoznak, szenvedélyesen...
13.46 €
Kis életek - kis csodákRakovszky Zsuzsa költő 2002-ben 'A kígyó árnyéka' című regényével mutatkozott be prózaíróként, és a közönségsikeren túl elnyerte a Magyar Irodalmi Díjat. Ezt követte 2005-ben második regénye, A hullócsillag éve. Prózaírói indulásától...
6.48 €