A dombok halvány képe - Kazuo Ishiguro

6.45 €

Kazuo Ishiguro japán származású brit író 1954-ben született Nagaszakiban, oceanográfus édesapja munkája miatt telepedett át a család az Egyesült Királyságba. Az 1989-ben írt Napok romjai című regénye, melyből Anthony Hopkins főszereplésével készült film, tette világhírűvé. Műveit negyvennél is több nyelvre lefordították és számtalan irodalmi díjjal jutalmazták, 2017-ben Nobel-díjat kapott. A dombok halvány képe az író első regénye, ami 1982-ben komoly elismerést hozott a számára. A szűkszavúan elbeszélt, a történelem és a lélek mélységeit feltáró történet két szálon játszódik: a középkorú Ecuko angol vidéki házában, ahol látogatóba érkezett lányával beszélget, valamint a háború utáni Nagaszakiban, ahol összebarátkozik a nála idősebb Szacsikóval, segíti a gyereknevelésben, és férje meg apósa közt őrlődve éli a gyermekvárás mindennapjait. A fojtott légkörű, a szereplők álmaiból, kisszerű és töredékes párbeszédeiből felépülő történetből csak halványan sejlenek fel az árnyak: az erőskezű apa, a szolgai alázatot követelő férj, a nevelés felelőssége elől elmenekülő barátnő, a sérült kislány - mégis, a háború pusztítását túlélt városnegyedek, az emberek körvonalai örökre megmaradnak az olvasóban.

Podobné produkty

Druhý román Kazua Ishigura Malíř pomíjivého světa nás přivádí do Japonska po konci druhé světové války, kdy mnozí z těch, kteří zemi přivedli do zkázy, čelí historické změně a svému svědomí. Jedním z nich je i vypravěč, malíř Ono, věhlasný umělec, který své...
14.19 €
"Ishiguro újabb remekműve megint csak embervoltunk szépségének és törékenységének érzésével tölt el bennünket." The GuardianKlara, a gyermekek számára kifejlesztett Robotbarát az üzlet kirakatában várja leendő tulajdonosát. Addig is az utca épületeit, a járókelők...
8.45 €
Már-már idilli körülmények között nevelkednek a világtól elzárt magániskola, Hailsham növendékei. De közben sejtik, aztán lassacskán már tudják is - bár egy gyerek számára ez a tudás szinte felfoghatatlan -, hogy ők különleges lények. Hogy nincsenek szüleik,...
8.45 €
Már-már idilli körülmények között nevelkednek a világtól elzárt magániskola, Hailsham növendékei. De közben sejtik, aztán lassacskán már tudják is – bár egy gyerek számára ez a tudás szinte felfoghatatlan –, hogy ők különleges lények. Hogy nincsenek szüleik,...
12.67 €
Soubor novel nazvaný Nokturna a opatřený podtitulem Pět příběhů o hudbě a soumraku patří k vrcholům Ishigurova díla. Pětice volně propojených příběhů, odehrávajících se v Benátkách, Londýně, západoanglickém Herefordshire a Beverly Hills, vypráví o lásce, hudbě,...
8.8 €
A beautiful anniversary edition to mark twenty years of Kazuo Ishiguro's modern classic, in which he imagines the lives of a group of students growing up in a darkly skewed version of 1990s England. Narrated by Kathy H, as she tries to come to terms with her...
26.95 €
Někdy se říká, že praví majordomové se vyskytují pouze v Anglii. V ostatních zemích mají - i když jsou nazýváni různě - jenom sluhy. Já se k tomuto názoru přikláním. Evropané nemohou být majordomy, protože svou přirozeností nejsou schopni potlačovat city tak,...
11.91 €
A beautiful anniversary edition to mark twenty years of Kazuo Ishiguro's modern classic, in which he imagines the lives of a group of students growing up in a darkly skewed version of 1990s England. Narrated by Kathy H, as she tries to come to terms with her...
14.95 €
Kathy, Ruth and Tommy were pupils at Hailsham - an idyllic establishment situated deep in the English countryside. The children there were tenderly sheltered from the outside world, brought up to believe they were special, and that their personal welfare was...
15.99 €