Ne engedj el... - Kazuo Ishiguro

8.45 €

Már-már idilli körülmények között nevelkednek a világtól elzárt magániskola, Hailsham növendékei. De közben sejtik, aztán lassacskán már tudják is - bár egy gyerek számára ez a tudás szinte felfoghatatlan -, hogy ők különleges lények. Hogy nincsenek szüleik, mint másoknak, a külvilágban, és hogy csak azért léteznek, hogy aztán "adományozhassanak".De mégis van az életükben szeretet és szerelem, van "lelkük" - és a regény főhősei számára még az a lehetőség is felmerül, hogy az igazi szerelem talán, ha csak kis időre is, kimenekítheti őket előre megírt sorsukból.Ishiguro megtévesztő egyszerűséggel kibontakozó remekműve a legapróbb lelki rezdülésekre is érzékeny szemmel meséli el nekünk azoknak a fiataloknak az életét, akik túl hamar kell, hogy szembesüljenek az élet elkerülhetetlen egzisztenciális drámájával.A regény 2005-ös megjelenését követően rövid időn belül több jelentős irodalmi díjat is elnyert, a Time magazin beválogatta a száz legjobb angol nyelvű regény közé, és Mark Romanek rendezésében nagy sikerű film is készült belőle, melyet 2010-ben mutattak be.A 2017-ben "nagy érzelmi erejű regényeiért" Nobel-díjjal kitüntetett japán származású brit író, Kazuo Ishiguro olyan briliáns regények szerzője, mint a Napok romjai, Az eltemetett óriás, a Klara és a Nap és - mind közül a legnagyobb világsiker - a Ne engedj el...Témáját és gondolati ívét tekintve minden újabb műve meglepetés - van köztük a mélységes múltból a mi korunk emberéhez szóló allegória, van a közeljövőben játszódó disztópia, van, amelyik Japán második világháborús vereségének lelki hatásait elemzi, és van olyan, melynek fő motívuma a zene -, de mindegyiket összefűzi az a sajátos látásmód, melynek kapcsán eszünkbe juthat ugyan Franz Kafka, Marcel Proust vagy Vladimir Nabokov, de Ishiguro írói világa végső soron egészen eredeti: olyan különös fénytörésben láttatja a szorongó emberi lelket, mint senki más.

Podobné produkty

Már-már idilli körülmények között nevelkednek a világtól elzárt magániskola, Hailsham növendékei. De közben sejtik, aztán lassacskán már tudják is – bár egy gyerek számára ez a tudás szinte felfoghatatlan –, hogy ők különleges lények. Hogy nincsenek szüleik,...
12.67 €
"Ishiguro újabb remekműve megint csak embervoltunk szépségének és törékenységének érzésével tölt el bennünket." The GuardianKlara, a gyermekek számára kifejlesztett Robotbarát az üzlet kirakatában várja leendő tulajdonosát. Addig is az utca épületeit, a járókelők...
8.45 €
Soubor novel nazvaný Nokturna a opatřený podtitulem Pět příběhů o hudbě a soumraku patří k vrcholům Ishigurova díla. Pětice volně propojených příběhů, odehrávajících se v Benátkách, Londýně, západoanglickém Herefordshire a Beverly Hills, vypráví o lásce, hudbě,...
8.8 €
A beautiful anniversary edition to mark twenty years of Kazuo Ishiguro's modern classic, in which he imagines the lives of a group of students growing up in a darkly skewed version of 1990s England. Narrated by Kathy H, as she tries to come to terms with her...
26.95 €
Někdy se říká, že praví majordomové se vyskytují pouze v Anglii. V ostatních zemích mají - i když jsou nazýváni různě - jenom sluhy. Já se k tomuto názoru přikláním. Evropané nemohou být majordomy, protože svou přirozeností nejsou schopni potlačovat city tak,...
11.91 €
A beautiful anniversary edition to mark twenty years of Kazuo Ishiguro's modern classic, in which he imagines the lives of a group of students growing up in a darkly skewed version of 1990s England. Narrated by Kathy H, as she tries to come to terms with her...
14.95 €
Kathy, Ruth and Tommy were pupils at Hailsham - an idyllic establishment situated deep in the English countryside. The children there were tenderly sheltered from the outside world, brought up to believe they were special, and that their personal welfare was...
15.99 €
Shortlisted for the 2005 Booker Prize Kazuo Ishiguro imagines the lives of a group of students growing up in a darkly skewed version of contemporary England. Narrated by Kathy, now thirty-one, Never Let Me Go dramatises her attempts to come to terms with her...
14.5 €
In Nocturnes, Kazuo Ishiguro explores ideas of love, music and the passing of time. From the piazzas of Italy to the 'hush-hush floor' of an exclusive Hollywood Hotel, the characters we encounter range from young dreamers to cafe musicians to faded stars, all...
14.9 €