A Battle Royal fogságában 2. - Harc Loot Lake-ért - Devin Hunter

7.06 €

VAJON KÉPES LESZ-E GREY OLYAN VEZETŐVÉ VÁLNI, AMILYENRE A CSAPATÁNAK SZÜKSÉGE VAN, VAGY FÉLELMEI ÖRÖKRE A JÁTÉKBA ZÁRJÁK ŐKET? Grey már három hete fogságban van társaival a Fortnite: Battle Royale-ban. A helyezésükön ugyan javítottak, de ahhoz még közel sem eleget, hogy a hazajutást jelentő legjobb öt közé kerüljenek. Grey, dacára a kínzó honvágynak, elkeseredetten próbál fejlődni, hogy legyőzhessék a rivális csapatot, akik pont előttük helyezkednek el a ranglétrán. Mikor meggyőzi barátait, hogy játsszanak agresszívabban, ők ebbe csak úgy egyeznek bele, ha Grey vezeti a csapatot. A harc jól is alakul, amíg Grey egyszer csak le nem blokkol, csapatát pedig megsemmisítik. Grey nem gondoljaúgy, hogy a csapat vezetésére termett volna, de barátai hisznek benne. Ha tényleg haza akar jutni, le kell győzze félelemét, nehogy cserbenhagyja a csapatát, és ki kell használja a képességeit, hogy barátait a győzelemre vezesse. Devin Hunter ugyan sosem volt videojátékba zárva, de úgy véli, hogy az nem is lehet olyan rossz. Az USA-ban él és amikor épp nem ír, órák hosszat játszik családjával és a világ minden táján élő barátaival

Podobné produkty

Vivien nem akart mást, csak új életet kezdeni egy új városban, és túllépni a múlt fájdalmain. Napközben egy lakberendező vállalkozást vezet, éjszaka pedig férfiakat csavar az ujja köré. Alapszabály, hogy mindegyikkel csak egy éjszakát tölt el, hiszen érzelmeknek...
5.61 €
Talán már felfigyeltünk arra, hogy az életünkben vannak bizonyos kellemetlen, önsorsrontó ismétlődések. Egyes helyzetek - mintha csak benyomnának rajtunk egy piros gombot - automatikus folyamatot beindítva jellegzetes gondolatokat ébresztenek bennünk, ezektől...
14.08 €
Az elmúlt 10 év eseményeit összegző új kiadás "A geopolitika minden országot érint." Párizsi klímaegyezmény, Iszlám Állam, ukrajnai háború - kifejezések, amelyekkel nap mint nap találkozunk a hírekben. De vajon tudjuk-e, mit jelentenek? Tim Marshall brit újságíró...
21.13 €
Az elmúlt 10 év eseményeit összegző új kiadás„A geopolitika minden országot érint.”Párizsi klímaegyezmény, Iszlám Állam, ukrajnai háború – kifejezések, amelyekkel nap mint nap találkozunk a hírekben. De vajon tudjuk-e, mit jelentenek? Tim Marshall brit újságíró...
13.8 €
Meddig mennél el, hogy megtalálj egy gyermeket? A VÖRÖS SÁL és AZ OLASZ FELESÉG című bestsellerek szerzőjétől Berlin, 1948. A háború véget ért, Berlin romokban hever. A szovjetek blokád alatt tartják a város keleti felét, és csak a szövetségesek által kialakított...
16.59 €
A kötet egy átfogó politikai gazdaságtani elemzést nyújt a rendszerváltás utáni magyar pénzügyi kapitalizmusról. Legfontosabb gondolata szerint a magyar társadalmi-gazdasági átalakulás paradigmák fogságában zajlott le: két egymással szemben álló elitcsoport,...
4.23 €
Bolyongás a sűrű, sötét dzsungelben... Barátaink megint bajba kerülnek: Nanó és Maffi egy tengerparti faluban nyaralnak, ahol Nanó rögtön vitába keveredik egy helybeli lánnyal. Mindketten úgy vélik, erősebbek és ravaszabbak a másiknál. A dzsungelben egy titkos...
12.67 €
Becsvágyó ministránsfiúból Kafkát idéző kamasz. Graham Caveney visszaemlékezése egy egyszerű angol tinédzser történetét meséli el a 70-80-as években: zenei...
8.24 €
1957 karácsonya. A Sempere & Fiai könyvkereskedésben felbukkan egy baljós alak, és könyvet dedikál az épp távol levő segédnek. A segéd Fermín Romero de Torres, a könyv a Monte Cristo grófja. A nagyszájú, vagány Fermín a dedikáció láttán elsápad, és attól...
14.08 €