A Bánlaky-örökség - Boglárka László

14.51 €

„A történelem körbevesz, akár az erdő.” László Boglárka nagyívű történelmi kalandregényében négy generáció életét kísérhetjük figyelemmel, a monarchiabeli boldog békeidőktől egészen napjainkig. A kötet lapjain így közel egy évszázad telik el, világháborúkkal, forradalommal, diktatúrával. Mindezen hatások alól nem vonhatják ki magukat a baravári kastélyban élő Bánlakyak és leszármazottaik sem. A történet Bánlaky Pál gróffal veszi kezdetét. Az ő halálát követően a birtok a legkisebb fiához, Bálinthoz kerül. A grófot lenyűgözi az 1900-as párizsi világkiállítás, birtokát modernizálja, és az elsők között lesz automobil-tulajdonos Magyarországon. A gróf és felesége, Mária gyermekkoruk óta ismerik egymást, ám a szerelmet mindketten a házasságon kívül találják meg. A bonyodalmaknak azonban mindez csak a kezdetét jelenti… Miközben a Bánlaky-kastélyban és -uradalomban számtalan sors fonala kapcsolódik össze, színes kor- és társadalomrajz bontakozik ki az olvasó szeme előtt, aki végül, amikor a mozaik utolsó darabja is helyére kerül, maga is megválaszolhatja a regényfolyam központi kérdését: elfuthatunk-e a sorsunk elől, vagy minden meg van írva számunkra előre?

Podobné produkty

Cilike, a különleges egérlány egyedi külleme miatt mindig is kilógott a többiek közül, amiért sokat csúfolták kiskorában. Ennek tetejébe még egy furcsa növényt is nevelget a nagynénjétől örökölt magokból: egy állítólagos sajtfát, ami sehogy sem akar termést...
6.45 €
Cilike, a különleges egérlány egyedi külleme miatt mindig is kilógott a többiek közül, amiért sokat csúfolták kiskorában. Ennek tetejébe még egy furcsa növényt is nevelget a nagynénjétől örökölt magokból: egy állítólagos sajtfát, ami sehogy sem akar termést...
12.08 €
Kedves tavaszi témájú kifestőt ajánlunk piciknek,és nagyobb korú gyerekeknek. Sok feladat megoldása játékos formában.
1.62 €
Matyi egy igen kíváncsi mackó, aki kalandokra vágyik. A medvék téli álmával cseppet sem törődve kiszökik a családi barlangból és elkóborol. Maga sem tudja, mit keres igazán, de nyughatatlan lelke barátokra talál. Vajon kik ők? És miért vannak egyedül? A kérdésekre...
5.61 €
A SAJÁT KEZÜNKBEN VAN-E A SORSUNK, VAGY A TÁRSADALMI SZOKÁSOK RABJAI VAGYUNK? ÉS AMIKOR DÖNTHETÜNK, A SZABADSÁGOT VAGY A BIZTONSÁGOT VÁLASZTJUK? Az 1867. évi világkiállításra szinte minden koronás fő III. Napóleon császár fővárosába látogat, ahol nyüzsögnek...
14.93 €
A Télapó és barátai Mentovics Éva kedves versével és Nagy Boglárka grafikáival segít abban, hogy minden gyerek izgatottan várja a Télapó érkezését. A kötet 16 oldalán egy-egy versszak és a hozzá kapcsolódó színezni való rajz teszi teljessé a szórakozást.
1.9 €
Kevés olyan öntörvényű, céltudatos és gyönyörű nő élt a huszadik század első felének Budapestjén, mint Almásy Jacqueline grófnő, vagy ahogy a családja becézte, Jacquie. Haját rövidre vágatta, férfimódra lovagolt, kutyákat és lovakat tenyésztett, és cseppet...
10.98 €
Európa új királysága Az első évezred fordulóján Géza fejedelem fia, István - miután legyőzte a hatalmat ősi jogon követelő Koppányt - a pápa és a német-római császár akaratából "áldást és koronát nyert", s elfoglalta helyét a keresztény uralkodók között. Miközben...
9.58 €
Négy ember keresi a szerelmet. Négy választás, ami egy új élet kezdetét jelentheti. Heather, a harminchárom éves ápolónő kétségbeesetten várja, hogy feltűnjön végre a szőke herceg. Egy napon találkozik a jóképű, izmos Anthonyval, és úgy érzi: rátalált az igazira....
11.26 €