Zene és egészség - Falus András

5.61 €

Azt gondolnánk, mindenki tudja, hogy mi a zene, de talán senki sem tudja, vagy mindenki másként, csakis önmaga számára tudja. Ugyanazt halljuk, mindenkinek mégis mást jelentenek a hangok. Belehallgatunk, elcsodálkozunk, megszédít, felkavar, emlékeket ébreszt, megsimogat a dallamnak, a hangoknak ez a végtelen gazdagsága. A tizenhét tanulmányból álló gyűjteményes kötet a zene üzenetéről szól, a zene tanításáról, gyógyerejéről, közösségformáló, tudományos, pedagógiai, művészi, lelki, pszichés, sejtek szintjén működő, zsigeri, kimondhatatlan szempontjairól. Agykutatók, muzsikusok, zenepedagógusok, pszichológusok, lelkészek és művelődéstörténészek egymásnak adják át az olvasó vezetését. A szerzők tudományos eredmények figyelembevételével írtak – szakterületüknek megfelelő közelítésben és szempontok alapján – a zene és az egészség kapcsolatáról, hatásáról, alkalmazásáról szubjektív, őszinte és radikális szavakat, mondatokat. El kell gondolkodnunk róluk, mert lelkünk, belső harmóniánk, egészségünk, egész létünk patikamérleg-egyensúlya valamiképpen kapcsolatban áll a zenével, hangokkal, dallammal. Táncra perdít, gyönyörködtet, harmóniáiba ringat, visszaröpít, emlékeztet, képzeltet a zene. Gyerekek és felnőttek személyiségfejlődésében, képességek kialakulásában, figyelemkoncentrációban, asszociációban, tehetségfejlesztésben, lelki harmónia megőrzésében lett és lesz a zene központi módszer, eszköz. Terápia. Stresszoldásban, rehabilitációban, hangulatmódosításban, közösségépítésben társ és partner.  A tanulmánykötet célkitűzése olyan szférákat érinteni, amelyek egy-egy önálló szakterületet, külön tudományágakat képviselnek. Így a többféle látásmód együtt egy széles mátrixot, s egyben keresztmetszetet mutat, melynek közös nevezője a zene, az egészség és a nevelés.

Podobné produkty

Az egészségügy és a polgárjog határterületével foglalkozó jogalkalmazók, ügyvédeknek, bíráknak, és mindazoknak, akik a kártérítés és a sérelemdíjjal kapcsolatos ügyeket kezelnek, igényeket érvényesítenek akár perben, akár peren kívüli eljárásban. Pethő András...
23.93 €
Mi zajlik a kórházak falai között? Miért fontos a kommunikáció, a prevenció, és hogyan tudjuk elválasztani a tényeket a tévhitektől? Dr. Ficzere Andrea könyvének célja az egészség és az egészségügy világának közérthető, de árnyalt bemutatása, legyen szó szakmabeli...
16.9 €
„Anthony a családunk jól bevált erőforrása. Munkássága fényt hoz a világunkba, és sokakat biztonságba navigált már. Nagyon sokat jelent nekünk.” Robert de Niro...
15.75 €
Hajhullás, súlygyarapodás, fáradtság, ködös gondolkodás, hőhullám, csökkenő nemi vágyak, szívdobogás… Egyre többen szenvednek ezektől, és számos egyéb,...
14.62 €
Fedezd fel az igazi énedet a tudatos álmodás, a naplóírás és a látomáskeresés módszereivel! Tudd meg, hogy mi mindent rejtenek az álmaid, és ismerd meg jobban önmagad az értelmezésükön keresztül! Elemezhetjük álmainkat, de ennél sokkal többre vagyunk képesek:...
19.69 €
Anthony William eredetileg egyetlen e´letmento? ko¨nyvnek sza´nt mu?ve´t, az Ege´szse´ges agymu?ko¨de´st ke´t re´szre kel- lett osztani, mert egy ko¨tetben tu´l terjedelmes lett volna. Mindke´t ko¨nyv o¨na´llo´an is mega´llja a helye´t, eze´rt kezdd azzal,...
20.25 €
Hajhullás, súlygyarapodás, fáradtság, ködös gondolkodás, hőhullám, csökkenő nemi vágyak, szívdobogás... Egyre többen szenvednek ezektől, és számos egyéb, kevésbé tipikus tünettől - különösen a nők. A páciensek problémái közismert címkéket kapnak ugyan - "Hashimoto",...
18.28 €
Különleges és fontos feladat vár a kutyikra: meg kell tanítaniuk Kaland-öböl lakóit, hogyan maradhatnak mindig egészségesek. Te tudod, mit tehetsz, hogy ne betegedj meg, és a barátaid se kapjanak el semmilyen nyavalyát? Kísérd el a négylábú hősöket kalandjaikra,...
7.04 €
Az Így leszek egészséges és boldog- Éntudatos foglalkoztatófüzet tetoválásokkal lapjai érdekes és szórakoztató módon mutatják be a gyerekeknek az érzelmi intelligencia és az éntudatosság kérdését. Foglalkozik testi és lelki megközelítéssel is, gyakorlatias...
9.83 €