Zelenszkij smink nélkül - Szerhij Rudenko

12.9 €

Akárhogyan alakul is az orosz-ukrán háború, az már biztos, hogy Volodimir Zelenszkij, az ukrán elnök ezeknek a baljós, új időknek jelentős alakjaként kerül be a történelemkönyvekbe. Köszönhetően annak, hogy amikor még szinte az egész világ az oroszok gyors győzelmére s persze Zelenszkij menekülésére számított, ő Kijevben maradt, neki nem "fuvar" kellett, hanem "lőszer", és az ukránok honvédő háborújának élére állt. Szerhij Rudenko könyve az első róla szóló életrajz (s bizonnyal sok más könyv fogja követni): a szerző harmincnyolc fejezetben meséli el Zelenszkij életútjának legfontosabb állomásait Krivij Rih-i gyerekkorától kezdve a háborúig. Az utolsó epizódokat Rudenko óvóhelyen írta, miközben az oroszok bomba- és rakétatámadásokat intéztek Ukrajna ellen. Egy olyan emberről szól ez a könyv, aki színészi karrierrel a háta mögött, minden politikai tapasztalat nélkül lett egy nagy ország elnöke 2019-ben, azzal győzve meg a választókat, hogy véget vet a mindent behálózó korrupciónak Ukrajnában, s egyúttal elhozza a békét. Az első cél megvalósításához vagy kevés volt az ideje, vagy ő sem tudott kikeveredni a korrupciónak abból a hálójából, amely oly sok mindent tönkretett már Ukrajnában az elmúlt évtizedekben, a második cél, a béke pedig hiú ábrándnak bizonyult - bár aligha Zelenszkij hibája, hogy Putyin semmiképp nem akart eltűrni egy olyan független Ukrajnát, amely nem az ő érdekeit szolgálja. Néhány hónappal ezelőtt még úgy tűnt, Zelenszkij egy újabb nem túl sikeres és nem túl népszerű elnök - s aztán a háborúval minden megváltozott: most nemcsak az ukránok, hanem az egész világ figyel minden egyes szavára...

Podobné produkty

V populárním seriálu ztvárnil roli učitele dějepisu, který se bizarní shodou okolností stal prezidentem Ukrajiny. V reálném životě se jím skutečně stal – a když přišla ruská invaze, dokázal sjednotit vlastní národ i desítky dalších států. Příběh Volodymyra...
12.4 €
V populárnom seriáli stvárnil úlohu učiteľa dejepisu, ktorý sa bizarnou zhodou okolností stal prezidentom Ukrajiny. V reálnom živote sa ním skutočne stal – a keď prišla ruská invázia, dokázal zjednotiť vlastný národ aj desiatky ďalších štátov. Príbeh Volodymyra...
13.3 €
V populárním seriálu ztvárnil roli učitele dějepisu, který se bizarní shodou okolností stal prezidentem Ukrajiny. V reálném životě se jím skutečně stal – a když přišla ruská invaze, dokázal sjednotit vlastní národ i desítky dalších států. Příběh Volodymyra...
18.9 €
Three years after the political novice Volodymyr Zelensky was elected to Ukraine's highest office, he found himself catapulted into the role of war-time leader. The former comedian has become the public face of his country's courageous and bloody struggle against...
29.95 €
V populárnom seriáli stvárnil úlohu učiteľa dejepisu, ktorý sa bizarnou zhodou okolností stal prezidentom Ukrajiny. V reálnom živote sa ním skutočne stal – a keď prišla ruská invázia, dokázal zjednotiť vlastný národ aj desiatky ďalších štátov. Príbeh Volodymyra...
21.3 €
Korešpondent časopisu Time zaznamenáva život Volodymyra Zelenského od čias, keď vystupoval v zábavných programoch, až po blatisté zákopy vojny s Ruskom. Shuster strávil štyri roky s ukrajinským prezidentom, absolvoval rozsiahle spoločné cesty na front a desiatky...
16.9 €
Audiokniha Volodymyr Zelenskyj, kterou napsal Sergej Rudenko. V populárním seriálu ztvárnil roli učitele dějepisu, který se bizarní shodou okolností stal prezidentem Ukrajiny. V reálném životě se jím skutečně stal – a když přišla ruská invaze, dokázal sjednotit...
15.96 €
Audiokniha Zelenskyj ponúka intímny portrét prezidenta, ktorý sa z herca a komika zmenil na symbol odolnosti. Jej autor, Simon Shuster, korešpondent časopisu Time zaznamenáva život Volodymyra Zelenského od čias, keď vystupoval v zábavných programoch, až po...
18.95 €
Ha valaki arra vállalkozik, hogy elmondja Volodimir Zelenszkij történetét, akkor azt csak úgy teheti meg, hogy egyúttal Ukrajna történetét is elmeséli. Csak így lehet ugyanis leírni annak az embernek a lelkesítő történetét, aki - kommunikációs tehetsége révén...
7.88 €