West Country ragadozója - Robert Bryndza

7.88 €

Tizenhárom évvel korábban az eltökélt fiatal újságíró, Joanna Duncan által leleplezett politikai botrány súlyos következményekkel járt. Nem sokkal a cikk megjelenése után a nőnek örökre nyoma veszett. Joanna anyja, aki azóta sem tud belenyugodni lánya eltűnésébe, Kate Marshall és Tristan Harper nyomozóirodáját keresi fel. A sok apróbb megbízás után Kate-éket kifejezetten feldobja, hogy egy klasszikusan döglött ügyön dolgozhatnak.Amikor megkapják a rendőrségi nyomozás aktáit, sorra veszik ugyanazokat a gyanúsítottakat és nyomokat – csakhogy ők más eredményre jutnak. Joanna személyes tárgyai között Kate felfedez egy feljegyzést: két fiatalember nevét, akik akkoriban szintén nyomtalanul eltűntek.Ahogy kibomlanak előttük az eltűnt személyek utolsó napjainak eseményei, rádöbbennek, hogy Joanna talán sokkal sötétebb titokra bukkant, mint azt bárki is sejtette volna. Minél közelebb kerülnek a nagy leleplezéshez, annál veszélyesebbé válik Kate és Tristan számára a hajsza…Kate Marshall immáron hivatalos magánnyomozóként bizonyítja, hogy egyetlen szövevényes ügy sem lehet megoldhatatlan számára. Robert Bryndza most sem okoz csalódást az olvasóknak, akik az utolsó oldalakig izgulhatnak a főhősökért.

Podobné produkty

Tizenhárom évvel korábban az eltökélt fiatal újságíró, Joanna Duncan által leleplezett politikai botrány súlyos következményekkel járt. Nem sokkal a cikk megjelenése után a nőnek örökre nyoma veszett. Joanna anyja, aki azóta sem tud belenyugodni lánya eltűnésébe,...
13.87 €
A Világunk sorozat szemléletes 3D illusztrációi képzeletünket felülmúlva keltik életre a ragadozókat a könyv lapjain, naprakész információi pedig betekintést engednek bámulatos világukba.
14.06 €
Készen állsz a játékra? Akkor is, ha meg kell bíznod valakiben, aki egyszer már összetörte a szíved? A szabályok egyszerűek... A szereposztás megváltozik, a préda ragadozóvá válik. Képzeld el, hogy a titkos társaság, amit kerestél, létezik. Fő fegyverük a hipnotizálás,...
16.59 €
A második világháború keleti frontján 1943 végére - már túl Sztálingrádon, a doni hadműveleteken, Kurszkon és Harkov másodszori visszafoglalásán - a szovjet hadseregnek az addig elvesztett területek felét sikerült újra az ellenőrzése alá vonnia, és a déli frontvonal...
16.1 €
Giuliano da Empoli izgalmas esszéfüzére lélegzetelállító és hátborzongató beszámoló a legkülönbözőbb frontokon zajló hatalomátvételről New Yorktól Rijádig, az ENSZ-től Mohamed bin Szalmán Ritz-Carltonjáig. Bemutatja azokat a gátlástalan autokrata vezetőket,...
11.26 €
"Egy élőlény nem attól ragadozó, hogy húst eszik, hanem attól, hogy képes megszerezni a táplálékául szolgáló húst. Ehhez okosabbnak, erősebbnek, ügyesebbnek, kitartóbbnak kell lennie, mint a táplálékául szolgáló préda. Hiszem, hogy az emberi faj is eredendően...
24.96 €
Ki ne szeretné megosztani otthonát egy aprócska oroszlánnal? A macskákat az ókori Egyiptomban szent állatként tisztelték. Ezek a selymes bundájú, öntudatos teremtmények ma is lenyűgöznek minket - legyenek álomszuszék szobatigrisek, vagy a környék bitang banditái....
11.43 €
A Kruger Nemzeti Park egyik luxusbungalójában Tom Furey nyomozó őrmester a személyvédelemmel foglalkozók legrosszabb rémálmára ébred: a rábízott minisztert elrabolták....
9.27 €
Anchorage a nagy jégmezőn menekül. A magasból egy apró, viharvert léghajó közeleg. Utasai, Tom és Hester a már nem létező Londonból jutottak el idáig. Ellenségektől és...
6.95 €