We Free the Stars – Csillagszabadítók - Éldekorált kiadás - Hafsah Faizal

19.69 €

Éldekorált kiadás A fiú ereiben sötétség csörgedezett. A lány csontjait erő itatta át. A Sharron zajló csatának vége. Az Arz elesett. Bár Altairt foglyul ejtették, Zafira, Nasir és Kifah a Szultán Helyőrsége felé tartanak azzal az eltökélt szándékkal, hogy befejezzék a tervet, amelynek a végrehajtását még Altair lendítette mozgásba: visszahelyezni az Ősi Nővérek szívét a kalifátusok minaretjeibe, hogy ezzel végre egész Arawiyában helyreállítsák a mágiát. De sem erőforrásokban, sem szövetségesekben nem dúskálnak, és a birodalom minden zuga retteg az Éjszaka Oroszlánja visszatérésétől. Miközben a zumra próbálja kitalálni, hogyan taszíthatnák le a trónról az embert, aki a legnagyobb veszélyt jelenti Arawiyára, Nasir azért küzd, hogy megtanulja kordában tartani az ereiben keringő mágiát. Zafira egy teljesen másfajta sötétséggel harcol: azzal, ami a Jawarattal létesült kötelékén át szivárog a lelkébe, és ami emberi hangon dünnyög hozzá, ezzel az őrület határára és egy olyan káosznak a peremére kényszerítve őt, amelyet a lány nem akar rászabadítani a világra. Nasirnak és Zafirának fogytán az ideje, és ha helyre akarják állítani a rendet, azért hatalmas áldozatokat kell hozniuk. A lenyűgöző regény a kétrészes Arawiya homokja sorozat zárókötete a sikerszerző, Hafsah Faizal tollából.

Podobné produkty

Miközben egy napfényes délutánon az iskolájához közeli hegyoldalon Sasha Dahlgren elf katonák elől menekül, talán visszasírja, hogy félévvel korábban még azon rágódott, miért piszkálják folyton az osztálytársai... Az elmúlt hónapokban azonban gyökeresen megváltozott...
16.87 €
Éldekorált kiadás Antoinette és Louis-François Cartier beteljesítik régi álmukat: ékszerboltot nyitnak Párizsban, a patinás Palais Royal közelében. Viharos idők után, III. Napóleon császár uralkodása alatt a párizsi ékszerészek számára új korszak veszi kezdetét,...
18.56 €
Stephen King és Owen King szuperprodukciójában, apa és fia közösen írt könyvében a fő kérdés: mi történhet, ha a nők eltűnnek a férfiak világából? Valamikor a jövőben (amely olyan valóságos, hogy akár napjainkra is felcserélhető lehetne) a nőket elalvás közben...
25.35 €
A szerelem fegyver USA Today-bestseller A Library Reads ajánlásával Buja, hömpölygő, életveszélyes világ - nagyszabású, részletgazdag fantasy, amely teljesen beszippant. Az év legnagyobb várakozásokkal kísért megjelenése, egy debütálás, amitől elakad az olvasó...
21.1 €
KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS Egy menekülő nő. Egy csapat rettenthetetlen harcos. Egy tiltott szerelem. És a titok, amely mindannyiukat fenyegeti. Íseldur királynéja harcosokat küld, hogy Sillát, a fiatal lányt a színe elé vigyék, ahol halál vár rá. Amikor...
21.1 €
Tao bevándorló jósnő, aki egyedül, hű öszvére társaságában járja a falvakat. Csak "csekély" jövendőt mond: lesz-e jégeső jövő héten, melyik fiút csókolja meg a pincérnő vagy mikor ellik a tehén. Keserű tapasztalatból tudja, hogy a nagy jövendők súlyos következményekkel...
18.28 €
Monica Murphy a Lancasterek új nemzedékével visszatér a Lancaster középiskolába, és a BookTok szenzáció, az A Million Kisses in Your Lifetime c. bestsellerében megismert Crew és Wren lányával indítja el mindezt... Mindenki rajong Willow Lancasterért, és a lányok...
16.87 €
Channari arcát egy démonboszorkány gonosz átka elcsúfította. Vanna az egyetlen ember, akiben megbízhat, mert tudja, hogy nővére nem szörnyszülött, és teljes szívéből szereti. Ők ketten bármit megtennének, bármiről lemondanának egymás kedvéért. A félelmetes...
16.03 €
Ha tetszett az A Milllion Kisses in Your Lifetime! - Egy Lancaster regény Scarlett Lancaster, a fiatal örökösnő el van ragadtatva, amikor az apja elmeséli, hogy egy híres popsztárt és korábbi fiúbanda tagot hívott el, hogy a lánya tizennyolcadik születésnapján...
19.69 €