Vörös Riviéra - A Balaton a Kádár-korszakban - Géza Rehák

14.08 €

Nekem a Balaton a Riviéra - szólt a dal a hatvanas években, nem véletlenül, hiszen a Kádár-rendszer nem győzte bizonygatni, hogy a Balaton mindenkié. Mármint minden magyar dolgozóé, aki az állam jóvoltából egész éves munkája fáradalmait a tó partján üdülve pihenheti ki. Ennek az időszaknak az élményei és emlékei a mai napig meghatározó elemei a magyar tengerről bennünk élő kollektív képnek, és az utóbbi időben történő változások és a múló idő ellenére a régió arculata még mindig tükrözi a létező szocializmus társadalmi-politikai valóságát. Ez volt az a korszak, amikor rájöttek, hogy a balatoni turizmus, vagy ahogy akkor mondták: idegenforgalom, igazi kincsesbánya, ami vonzza nemcsak a hazai, hanem a külföldi, sőt a nyugati turistákat is. A könyv erről az időszakról szól. Bemutatja a szocialista állam fejlesztési elképzeléseit, a térség sorsát hosszú távon befolyásoló döntések hátterét, és a terület fejlesztésének főszereplőit is: politikusokat, építészeket, mérnököket és más szakembereket, akiknek a tervei alapján megszülettek a tópart rendezési tervei, ikonikus vagy azóta elfeledett építményei, létrejöttek az üdülőövezetek és a kempingek, a nyaralótelepek és a magántelkek, motelek és hatalmas szállodák.

Podobné produkty

Magyarország folyamatos fosztogatására az elmúlt két évszázadban a rákényszerített háborúkkal és a nemzetközileg megszervezett eladósítással...
9.27 €
Szétporladt a hidegháború vége óta ismert világunk. Az előző évek kihívásai világossá tették, hogy lehetetlen a kitaposott úton továbbmennünk. Fel kell ismernünk, hogy egy új rend új típusú próbatételeivel állunk szemben. Ehhez alkalmazkodnunk létszükséglet....
14.48 €
Létezik egy történet. A misztikus ókori szobrászról, Pygmalionról szól. Ez a remek ciprusi merész kőből nőalakot formázott. Olyan szívvel, hévvel és lendülettel tette, hogy a szobor végül szinte élővé nemesedett a keze által. Gyönyörű szép nő tekintett vissza...
8.93 €
Magyarország folyamatos fosztogatására az elmúlt két évszázadban a rákényszerített háborúkkal és a nemzetközileg megszervezett eladósítással került sor. A magyar társadalom már 1848-ban is az adósságba kényszerítési kísérlet elutasítása miatt kényszerült háborúzni...
12.67 €
Mindannyian tudjuk még, mit jelentett az ötvenes években, ha valakiről azt mondták: "elvitte egy fekete autó", ahogy a ma emberének nem csengenek ismeretlenül az ÁVO vagy az ÁVH betűszavak sem... Ezt hallva mindenki tudja: a kommunista diktatúráról, és annak...
12.12 €
A könyv hét fejezetében kísérli meg felmérni a huszadik századot meghatározó Egyesült Államok befolyását a huszonegyedik századra, a várható konfliktusok megoldására és egy merészen új világrend kialakítására. A szerző megvizsgálja Amerika mai és jövőbeni lehetséges...
12 €
A Föld minden pontján szimbolikus formába öntötték egyetemes elképzeléseiket az emberek. Így minden kultúrában megtalálható a négy alapelem szimbóluma -tűz, víz, föld és levegő. Ezek az elemek azután egyre több emberi tulajdonsággal ruházódtak fel, majd hangulatokat...
9.62 €
A Napvilág Kiadó 2002-ben jelentette meg „Szovjet nagyköveti iratok Magyarországról 1953–1956.” címmel azt a dokumentumválogatást, amely a Budapesten diplomáciai szolgálatot teljesítő szovjet nagykövetek – Jevgenyij Kiszeljov és Jurij Andropov – feljegyzéseit...
5.63 €
Hol tartasz az életedben? Vándor vagy? Amazon? Lovag? Világszép? Melyik állomás az, ahonnan nehéz a továbblépés, és melyik próbatételnél érzed azt, hogy nem biztos, hogy teljesíteni tudod? Átélted már, hogy férfivá és nővé válni nem egyszeri esemény, hanem...
14.08 €