A feminizmus a legkitartóbb és leghatékonyabb valamennyi politikai "izmus" közül, legalábbis, ami az indulatok gerjesztését illeti. Bő hetven éve töretlenül képes egymásnak feszülő szekértáborokat létrehozni, holott azok a célok, amelyekért a mozgalom elindult, már évtizedekkel ezelőtt teljesültek. De az aktivisták szűnni nem akaró dühe nem engedi, hogy kihunyjon a parázs, ezért újabb és újabb területeken vélik felfedezni a nők elnyomását. Az újfeminizmus követelései azonban kibékíthetetlen ellentmondásokat rejtenek, így fordulhat elő, hogy egyszerre küzdenek a prostitúció ellen, ugyanakkor a béranyaság legalizálásáért, holott mindkét jelenség a női test áruba bocsátásáról szól. Hasonló a helyzet a test emancipációjáért vívott kérlelhetetlen harc és a hidzsáb viselésének támogatása esetében, vagy a test feletti szabad rendelkezés jogának felmagasztalása és az abortusz által előidézett szenvedés teljes eltagadása kérdésében. Az már csak hab a tortán, hogy a magukat baloldali elkötelezettségűnek valló feministák azok, akik a legádázabban igyekeznek beszuszakolni a nőket a neoliberális munkaerőpiac kíméletlen darálójába. A Viszlát, mademoiselle! emelkedett, ugyanakkor szenvedélyes stílusban és kíméletlen logikával tárja fel ezeket az ellentmondásokat, és leplezi le a kortárs feminizmus nyomorát, sőt tragédiáját. Hiszen a feminizmus nagyasszonyainak ideológiai elvakultsága már olyan fokú, hogy a nők szabadságát fenyegető legkonkrétabb veszélyeket sem hajlandók észrevenni: a hagyományos iszlám fenyegetését, amely tudomást sem vesz a nemek közötti egyenlőség eszméjéről; a nemek azonosításának és össze keverésének veszélyét; a piaci alapúvá váló orvostechnológia csapdáit, amelyek aláássák az anyaság privilégiumát. Eugénie Bastié alapos és mély reható elemzéséből megtudhatjuk, hogy miként torzult el végletekig a nőkért folytatott harc, és vált orwelli "izmussá", bosszúszomjas és totalitárius ideológiává a feminizmus.