Visszaszököttek - Bodrogi László,László Szále

5.04 €

„Egy embert ki lehet űzni a szülőföldjéről, de a szülőföldjét kiűzni az emberből nem lehet.” „Szigetújfalu egy a sok magyar falu között, s egy a magyarországi sváb települések között is. Különlegességei nincsenek. Ha vannak, inkább a régi korokból. Itt húzódott egykor a római birodalom határa, s itt állt a Duna-parton a limes erődítményeinek egyike. A középkorban kolostort építettek köveiből, mely azóta ugyancsak az enyészeté lett. Az ősi kövek csak nagyon szűkszavúan beszélnek a régmúltról, akárcsak az újfalusi öregek a saját múltjukról, annak is egy sosem feledhető szakaszáról, az 1946-os kényszerű kitelepítésről. És annak meghökkentő-szép folyományáról, a kényszerű visszaszökésekről. Kényszerűt mondunk, pedig a hazaszökés már – szemben a kitelepítéssel – teljesen önkéntes elhatározás volt, mégis mintha a lelkek mélyén valamilyen különös kényszerítő erő irányította volna a döntéseket. Természetesen nem egyetlen erő befolyásolta őket. Ha egy lett volna, illethetnénk a konvencionális hazaszeretet szóval, vagy a gravitációnál is titkosabb szülőföld-vonzással, melyet nem tudott megsemmisíteni a kiűzetés traumája. Talán mert érezték, nem a szülőföld vetette ki őket magából, hanem a szülőföldön éppen regnáló hatalom önzése és szűklátókörűsége.”

Podobné produkty

1 oldal = 1 perc kaland ? összesen 120 percnyi hajsza és izgalom! Ezt a könyvet még a nem szívesen olvasó gyerekek is imádni fogják: minden oldal pontosan egy perc a szuperizgalmas történetből, maga a valós idejű kaland! Ha mindennap csak egy oldalnyi, azaz...
10.39 €
A Mikulás-játékműhely minden karácsony előtt sürgő-forgó, szorgos kis manóktól hangos. Gyorsan múlnak a napok, rengeteg a teendő, mert már megérkeztek a világ különböző tájain élő gyerekek levelei, amelyekben plüssállatot, könyvet, jojót, alvó babát, korcsolyát...
15.46 €
1945. április 12. Az európai és a csendes-óceáni térségben éveken át elhúzódó véres, háborús konfliktusok idején Amerikát mélyen megdöbbenti Franklin D. Roosevelt elnök halálhíre. Harry Truman alelnöknek, akit eddig távol tartottak a háborús tervek folyamataitól,...
11.26 €
Az élete alkonyán járó ember kincsesbánya, és mérhetetlen kincsüket át kell adniuk, mielőtt végleg eltávoznak közülünk. S majd ránk is ez a feladat vár egykoron. Különösen érdekes lehet a magyar múlt nagy alakjainak hagyatéka, ha sikerülne megtalálni őket,...
12.3 €
Ünnepi visszaszámlálás 24 történettel A 24 időtlen történetet rejtő adventi kalendáriummal minden napra jut egy Disney-mese, hogy teljes legyen az ünnepi készülődés. Várd együtt a karácsonyt kedvenc mesehőseiddel!
25.35 €
Bosszúszomjas zsenik szupererejű összecsapása Magneto és X Professzor. Superman és Lex Luthor. Victor Vale és Eli Eleven. Sydney és Serena Clarke. Eposzi szövetségek, melyek felbomlottak, barátságok, amelyek menthetetlenül megromlottak. Victor nem menekülhet...
16.11 €
Gulyás Lászlónak - a Benes csehszlovák elnökről írt nagymonográfia szerzőjének - úttörő vállalkozása: a Horthy-korszak külpolitikájának új és korszerű, ideológiamentes feldolgozása. A 2012-18 között megjelent első öt kötet után most az hatodik kötetben a folytatódó...
10.32 €
A kötet Szentesi Zöldi László legjobbnak, legmaradandóbbnak ítélt publicisztikai írásait, tárcanovelláit tartalmazza, mely gyűjtemény teljes, átfogó képet nyújt a szerző negyedszázados munkásságáról. A tematikailag több részre tagolt kötetben egymásra építkeznek...
12.58 €
A csontos seggű vén moirák halálra röhögik magukat... Egy éve már, hogy Seth alkut kötött az istenekkel, és nekik adta az életét. Eddig minden tőlük kapott munka durva volt és véres – amivel neki nem is volt semmi gondja. Apollón azonban most valami egészen...
11.61 €