Vilkó és Lile 1. - Ez is finom! - Judit Berg,Attila Bárdosi

9.29 €

A Lengemesékhez kapcsolódó sorozat két meséjéből megtudjuk, hogy Füttyös Vilkó már kiskorában is igazi örökmozgó volt, mindenhová felmászott, és picit sem zavarta, ha veszélyes helyzetbe került. Az is kiderül, hogy Lile pedig - sok mai gyerekhez hasonlóan - nagyon válogatós kislány volt. A népszerű Lengemesék szerzője ebben a sorozatban Vilkó és Lile kiskoráról mesél kedves, vidám, mégis tanulságos történeteket a 2-4 éves korosztály számára. A kötet korábban Vilkó és Lile a nádasban címen jelent meg.

Podobné produkty

A lengék egész évben gyűjtögetik a friss terméseket, bogyókat. Nyáron lekvárt készítenek, a mulatságokra sütit sütnek, a békaderbin pattogatott békalencsét majszolgatnak. Ebbe a könyvbe a legjobb receptjeiket válogattuk minden évszakból, kiegészítve Füttyös...
13.21 €
A Salzburgban lakók nem sok ügyet vetettek arra a leponyvázott amerikai katonai teherautóra, amely 1945. október 3-án a repülőtér felé vette az útját. Pedig olyan emberek voltak rajta,...
2.79 €
Mindenki ismeri az Aki másnak vermet ás, maga esik bele vagy az Addig nyújtózkodj, míg a takaród ér szemléletes közmondásokat. Ugyanígy senki előtt nem ismeretlenek a következő szólások sem: Egyik kutya, másik eb vagy Több is veszett Mohácsnál. A legismertebb...
11.24 €
Kire bízzuk az egészségünket: orvosra, természetgyógyászra vagy egy auragyógyító sámánra? Hogyan fektessük be a pénzünket? Vásároljunk-e víztisztító rendszert, és ha igen, melyiket válasszuk? Ezekben a mindennapi helyzetekben döntéseinket gyakran a tudománnyal...
12.11 €
Születési jegyünk a Nap jegyünk, amelyik jegyben tartózkodik az lesz a tudatunk, a tudatos énünk. Azonos születési jegy ellenére más és más lesz a fizikai megjelenésünk, viselkedésünk, a külvilág ingereire adott reakciónk, más és más lesz a személyiségünk....
7.01 €
Hogyan hatnak az életünkre a felmenőink egyéni és családi veszteségei? Miként befolyásolják a következő nemzedékek kapcsolatait a 20. századi történelmi traumák?...
6.9 €
A kis barátaim sorozat az állatok mindennapjait mutatja be. Gyere, nézzük meg, hogyan élnek a hangyák! A szorgos kis hangyák nagy levéldarabkákat cipelnek. Nézd, mennyien vannak! Hosszú az út a hangyabolyig. Hogy néz ki belülről a hangyaboly? Hol vannak a hangyatojások?...
9.49 €
A kis barátaim sorozat az állatok mindennapjait mutatja be. Gyere, nézzük meg, hogyan élnek a nyuszik! A kisnyuszinak nagy a füle. Ott lapul kertben, ahol a finom ropogós zöldségek teremnek. Hopp! Hopp! Merre szalad a nyuszi? Hol lakik a nyuszicsalád? 0-3 éves...
9.49 €
„Olvasó! Már kezedbe vetted ezt a könyvet. Kérlek, lapozz bele most, és olvass el három mondatot. A sétáknak gyógyereje van. Már-már varázs. Egy erős séta évekkel hosszabbíthatja meg a sétálók, sőt a helyszín életét. Ilyen értelemben A séta nemcsak regény,...
4.79 €