Vihartépte zászlaink - Hunyadi tizedik könyv - Mór Bán

19.72 €

A Magyar Királyságra vészterhes árnyékként telepedő török fenyegetést Hunyadi János kormányzó egy végső, mindent eldöntő hadjárattal igyekszik elhárítani. Seregeit összegyűjtve nagyszabású haditerv alapján tör előre a Balkán irányába. Célja a görög Szaloniki elfoglalásával egy jelentős magyar hadikikötő létesítése az Égei-tengeren, hogy a jövőben onnan indulhassanak a közös, európai felszabadító hadjáratok. Terve azonban kudarcot vall a szerb despota, Brankovics György árulása miatt. A magyar csapatok nem érik el a szövetséges albán hadak vonalait, így reménytelen ütközetre kényszerülnek II. Murád szultán elsöprő túlerőben lévő török seregével. Hunyadira pályafutása eddigi legnehezebb csatája vár. Három éjjel, s három nap talpig fegyverben kell állniuk a sarat; hiszen a középkor alkonyának egyik legvéresebb ütközetében nem csak Magyarország, de az egész keresztény Európa jövője a tét. Mindeközben a Hunyadi-ellenes erők a hátországban is újra szervezkedni kezdenek. Cillei Ulrik gróf a Felső-Magyarországot dúló cseh huszitákat és minden hájjal megkent vezérüket, Jan Giskrát veszi rá, hogy kezdjék újra fosztogatni, pusztítani a védtelen magyar vármegyéket. Hunyadi János kormányzóságának legnagyobb válságát éli meg ezekben a hetekben. Csapatai élet-halál küzdelmet vívnak a török világhatalommal Rigómező síkján, a szerbek és az oláhok árulása, valamint a bárói ligák ármánykodása és a Nyugat érdektelensége miatt egyre reménytelenebb helyzetbe kerülve... A válság legsötétebb óráiban, amikor Hunyadi vihartépte zászlai aláhanyatlanak, kiderül, hogy a nemzet támogatása elegendő-e ahhoz, hogy a kormányzó folytathassa harcát...

Podobné produkty

A Magyar Királyságra vészterhes árnyékként telepedő török fenyegetést Hunyadi János kormányzó egy végső, mindent eldöntő hadjárattal igyekszik elhárítani....
11.24 €
Haldokló Föld A Shima Birodalom az összeomlás szélén táncol. Az ég vörös, mint a vér, földje haldoklik a szennyező mérgektől, a hatalmas szellemállatok pedig, melyek régebben a vadonjaiban kóboroltak, örökre eltűntek. A lehetetlen felkutatása A Birodalom udvari...
11.53 €
Néha elég egy szikra, hogy lángba borítsa a világot A törvény értelmében a városok és a falvak az emberekhez tartoznak, míg az erdő a mágikus lények otthona. A félvér Sintha egyik világhoz sem tartozik, ezért mindkét oldal bizalmatlanságával számolnia kell....
16.9 €
Néha elég egy szikra, hogy lángba borítsa a világot A törvény értelmében a városok és a falvak az emberekhez tartoznak, míg az erdő a mágikus lények otthona. A félvér Sintha egyik világhoz sem tartozik, ezért mindkét oldal bizalmatlanságával számolnia kell....
12.67 €
Maslaam lakóit egy rejtélyes gyilkosság és különös égi események sorozata tartja lázban. Vajon mi az oka a naponta bekövetkező egyre pusztítóbb viharoknak? Mi a kapcsolat a hírhedt...
2.82 €
Ally D'Apliese épp egy viharosan induló szerelem kapujában áll, amikor a nevelőapja haláláról értesül. A nővéreivel a Genfi-tó partján magasodó, gyermekkori otthonukba gyűlnek össze, hogy megemlékezzenek szeretett apjukról, és meghallgassák a végrendeletét....
10.98 €
Ally D'Apliése épp egy viharosan induló szerelem kapujában áll, amikor a nevelőapja haláláról értesül. A nővéreivel a Genfi-tó partján magasodó, gyermekkori otthonukba gyűlnek össze, hogy megemlékezzenek szeretett apjukról, és meghallgassák a végrendeletét....
15.46 €
Egy izlandi halászhajó Új-Fundland partjainál hatalmas, jeges viharba keveredik 1959 telén. A Máfurön egyre több a jég, hiába törik és zúzzák rendületlenül, a víz megfagy, és gyorsan körbevesz mindent: kötelet, sodronyt, korlátokat, ablakokat és hajóhidat....
8.71 €
Conn ?Iggulden remek új sorozatának első kötete, a Viharmadár az angol történelem egyik legizgalmasabb korszakában, a Rózsák háborúja (1455-1485) idején játszódik.Anglia...
5.61 €