Veronika meg akar halni - Paulo Coelho,Viktória Nagy

9.58 €

Paulo Coelho a világ egyik legnépszerűbb írója, Rio de Janeiróban született, ma is ott él. 1970-ben világkörüli útra vállalkozott, aminek nagy jelentősége volt szemlélete alakulásában. 1980-ban `teljesítette` az észak-spanyolországi Santiago de Compostelába vezető 500 kilométeres zarándokutat, ez egyfajta szellemi ébredést hozott életében. 1988-ben jelent meg Az alkimista címet viselő regénye, amely egy csapásra nemzetközi hírnevet szerzett neki. Azóta 11 millió példányt adtak el belőle a világ 41 nyelvén (így magyarul is). Kisemberek sorsa, misztikum, érzelem, némi transzcendencia - ezek Coelho műveinek kulcsszavai. A huszonnégy éves Veronikának látszólag mindene megvan: csinos, jóképű barátok veszik körül, nagyszerű állása, szerető családja van. Valami azonban hiányzik az életéből. Ezért egy reggel úgy dönt: meghal. Bevesz egy maréknyi altatót, hogy örökre elaludjon. Nagyon megdöbben, amikor egy helyi idegklinikán magához tér, és az orvos közli vele, célját csak részben érte el, a gyógyszer a szívét károsította, csupán napjai vannak hátra. A regény Veronika intenzív osztályon töltött tíz napját írja le. A lány maga is meglepetéssel tapasztalja, hogy érdeklődéssel fordul a klinika és betegtársai felé. Fölfedez magában olyan vonásokat, amelyektől korábban tudatosan távol tartotta magát. Rájön, életének minden pillanata választás az élet és a halál között, és hogy a tizenkettedik órában jobban vágyik élni, mint korábban bármikor.

Podobné produkty

Maktub, azaz "ami meg van írva" - Paulo Coelho legnagyobb hatást és számára a világhírnevet hozó Az alkimista című regényének egyik visszatérő kifejezése ez, amely a sorsra, az eleve elrendeltre utal. "Akármelyik nap alkalmas az életre, vagy arra, hogy eltávozzunk...
12.11 €
A fény harcosának kézikönyve belső utazásra hív: a lelkünkben munkáló ellentétes erők megértésére, régi álmaink feltérképezésére, Személyes Történetünk beteljesítésére. Jelen kötet gyönyörű, színes borítóval, a grafikailag megújított életműsorozat részeként...
11.29 €
Léto má vonět po jahodách, dýmu z táboráku a prvních polibcích. Ale co když jsou to právě bezstarostné prázdninové večery, které vytáhnou na světlo to, co jsme celý rok skrývali? Hrdinové Letních povídek bloudí mezi koupališti, chatami a přímořskými penziony...
14.18 €
Zdá sa, že Veronika má všetko, čo si môže mladé dievča želať. Chodí na večierky, stretáva sa s atraktívnymi mladými mužmi, a predsa nie je šťastná. Niečo jej chýba. A tak sa jedno ráno Veronika rozhodne zomrieť. Po neúspešnom pokuse o samovraždu sa ocitá v...
6.4 €
Miután oslói élete darabokra hullik, Harry Hole Los Angelesbe utazik, hogy halálra igya magát. Majdnem sikerrel is jár, ám ekkor a sors összehozza egy idősebb színésznővel, Lucille-lel, aki a segítségét kéri, ugyanis hatalmas összeggel tartozik egy drogkartellnek......
14.9 €
Carl és Roy Opgard sikeres emberek, olyan sikeresek, amennyire az egy Oshoz hasonló hegyi faluban csak lehetséges. Carl a saját wellnesshotelét igazgatja, Roy pedig a benzinkutat vezeti, és építeni szeretne egy vidámparkot, amelyhez hullámvasút is tartozik....
16.03 €
Orestes ?Blackwell végtelenül átlagos élete egy reggelen éles kanyart vesz, amikor előbb egy busz csapja el, majd egy hajmeresztő mosolyú nő kitépi a szívét – ő pedig merőben szokatlan módon mindkét incidenst túléli. Így kezdődik el a halhatatlansággal folytatott...
9.83 €
A rajztanárok rajzolni tanulnak, a hegedűművészek hegedülni, a színészhallgatók színészkednek, és ez így van rendjén. Az irodalom is művészet, azonban itt az intézmények elfelejtették az alkotva tanítást. Most újra fel kell fedeznünk, mert tanulni saját élményekkel...
5.61 €