Vérfarkas az Alpokban - Anthony Grey

9.83 €

A két sokat próbált amerikai magánnyomozó ezúttal a svájci Alpokba utazik, ahol a helybeliek szerint maga a Vérfarkas gyilkolja a turistákat. Anthony Grey és társa nincsenek könnyű helyzetben, mert a Westerberg kastély, ahová a rémült tulajdonos hívja őket, csakhamar ijesztő és szinte felfoghatatlan események színterévé válik. Ráadásul az is kiderül, hogy a leendő áldozatok maguk is titkos utakon járnak, s a Vérfarkas talán nem is véletlenül akarja megölni őket. „– Iván majd felviszi – mosolygott bíztatólag Gertrúd, aztán elüvöltötte magát, hogy beleremegtek a falak. – Iván! Fuvar a kastélyba!Az ordításra valahol a mosdó táján mozgás támadt, majd előbukkant egy alacsony, púpos, ijesztően kancsal fickó. Odacsámpázott hozzánk, és alulról felfelé rám vigyorgott.– Maga is halni készül, hehe?– Egyelőre inkább csak fellátogatnék a kastélyba – nyugtattam meg. – Hát akkor igyon meg néhány pohár forralt bort, hehe… mert a lovas szánon hideg lesz ám!– Lovas szán?– Igen, hehe. A lovak nem zuhannak le a szakadékba… általában. És ha szerencsénk van, a farkasok se kapnak el bennünket. Akkor már csak a Farkasembertől kell félni.– Az is van? – tudakoltam mérsékelt lelkesedéssel.– Hát persze, hogy van, hehe – vigyorgott Iván. – Ő szokta levadászni az embereket… hogy megegye a húsukat.”

Podobné produkty

Az első kötetből megismert háromgyermekes Rezeda család ezúttal az Alpokalján kalandozik. Ide vezetnek ugyanis azok a nyomok, amelyeket a családapa titokzatos körülmények között eltűnt édesapja hagyott hátra, rejtjelezve egy könyvben. A számtalan kaland közepette...
14.06 €
Szerelmi bánat ellen forró csokoládé. Köztudott, hogy a csokoládé-világbajnokságon Svájc verhetetlen, valamint a csoki mindenre gyógyír. Tudja ezt Mina is, aki épp szakított a pasijával, úgyhogy romokban az élete. Szerencse ebben az érzelmi katasztrófában,...
9.86 €
Szerelmi bánat ellen forró csokoládé Köztudott, hogy a csokoládé-világbajnokságon Svájc verhetetlen, valamint a csoki mindenre gyógyír. Tudja ezt Mina is, aki épp szakított a pasijával, úgyhogy romokban az élete. Szerencse ebben az érzelmi katasztrófában, hogy...
12.67 €
Nagyapa bezárta maguk után az ajtót, majd többször aggodalmasan kilesett az ablakon. - Mi az? - kérdezte Herbert. - Semmi. - De látom, hogy van valami - makacskodott. - Valami nem stimmelt azzal a kutyával. Nagyapa megrázta a fejét. - Tévedtem - mondta. - Nem...
9.35 €
A Bécsi-Alpok Rother túrakalauz az elmúlt több mint tíz évben két magyar nyelvű kiadást ért meg. A müncheni kiadó 2017-ben két, északi és déli kötetre bontva, jelentősen kibővített kalauzokkal rukkolt elő. A magyar nyelvű, 3. kiadás túrái a két német nyelvű...
16.87 €
Izzy és barátai RETTENETESEN ÖRÜLNEK, amikor kiderül, hogy sátorozni mennek. Az osztálykiránduláson lesz pillecukorsütés is, és nem kell mosakodni! A kempingben azonban FURA dolgok történnek. Vajon mi ÜVÖLT éjjelente? És ki lopta el A KOLBÁSZT? Amikor észreveszik,...
8.45 €
Niečo sa pokazilo. Optimizmus zo začiatku tisícročia dnes vystriedali obavy a neistota. Najprv euro?americká finančná, potom globálna ekonomická a s ňou spojená sociálna kríza, i zdanlivo nesúvisiaca klimatická zmena. Rastie hrozba vojenských konfliktov, terorizmu,...
10 €
Az eltűnés halálos is lehet. Mekkora fogaid vannak! Max a születésnapján a padláson talál egy varázstükröt, amelynek segítségével láthatatlanná tud válni. Így a barátaival kísérletezni kezdenek a tükörrel. Max azonban azzal szembesül, hogy kezd kicsúszni a...
9.86 €
Praktikus, informatív, könnyen áttekinthető útikönyv, mely bemutatja a tartomány látványosságait, és javaslatokat nyújt a kirándulások, a szállás, az étkezés, a bevásárlás és a pihenés helyszíneinek kiválasztásához. 16 színes térkép, 85 színes fotó
7.69 €