Véres történetek és legendák - Bohumil Hrabal

9.29 €

A kötetben tizenöt olyan, sokáig mellőzött vagy kifejezetten az asztalfiók mélyére száműzött írás kapott helyet, amely nem csupán átfogja szinte a teljes hrabali életművet, de betekintést is enged annak különböző szakaszaiba. Az 1948-as Legenda Káinról című elbeszélés, amelyből idővel a Szigorúan ellenőrzött vonatok című regény (és film) nőtt ki, még az írói pálya elejét idézi. Az olvasói levelekből és a saját írásaiból összeollózott mondatokból álló, játékosan groteszk önarcképek mögött már az érettebb Hrabal vonásai derengenek fel, hogy aztán Az önvilágámító tanonc kalauzá-val és az Isten báránykái-val elérkezzünk a kiforrott író ihletetten áhítatos ars poeticájához és a később valóságos univerzummá táguló kerskói világhoz. Hrabal későn indult az írói pályán. Volt, hogy a szárnyára kapta és magasra röpítette az írás, az alkotás mámora, az olvasók szeretete, és megízlelhette a sikert, de volt, hogy a hatalom, a politika hallgatásra kényszerítette, meg persze olyan is, hogy a saját kétségbeesése némította el. Az azonban bizonyos, hogy bárhol is kezdünk bele, egy világosan megkülönböztethető szakaszaival, tisztán kivehető határaival és korlátaival, végleteivel és szélsőségeivel együtt is egy tömbből faragott, nagyszabású életmű bontakozik ki előttünk, amely minden ízében, az első betűjétől az utolsóig pontosan olyan, mint maga Hrabal: ismerősen emberi, játékos és halálosan komoly, tünékeny és örök, hétköznapian esendő és ünnepélyesen magasztos.

Podobné produkty

Hrabal későn indult az írói pályán. Volt, hogy a szárnyára kapta és magasra röpítette az írás, az alkotás mámora, az olvasók szeretete, és megízlelhette a sikert, de volt, hogy a hatalom, a politika hallgatásra kényszerítette, meg persze olyan is, hogy a saját...
12.39 €
A vaníliafagyiról a Keménykalap és krumpliorr Bagamérije, a velős csontról a Szindbád ráérős polgári világa, a krémesről a Sose halunk meg Gyuszi bácsijának örökös vágtája, a borjúszegyről Az ötödik pecsét utolsó gondtalan vacsorája, a gombás hamburgerről az...
25.35 €
Fernando Alonso a Formula-1 egyik legnagyszerűbb pilótája: minden idők leghosszabb, huszonkét éves Formula 1-es karrierje alatt megküzdött Michael Schumacherrel és Lewis Hamiltonnal, kétszeres világbajnok, aki két legendás csapat, a McLaren és a Ferrari pilótájaként...
16.87 €
Heléna, a szépség, Kasszandra, a jós, Pénelopé, a hűséges feleség... ismerősen csengő nevek, mégis ismeretlen nőalakok. Kik lehettek ők, mi volt a valódi történetük? Mit találunk, ha bepillantunk a megszokott jelzők mögé? Emily Hauser többszörösen díjazott...
22.53 €
A jövő útja, a város reménysége, a világörökség sugárútja - ezekkel a magasztos jelzőkkel illették egykor az Andrássy utat, fővárosunk legfontosabb látnivalóinak egyikét. Morcsányi Elza sétavezető, podcast-műsorvezető nemcsak az épületekről mesél szakavatottan,...
11.26 €
"Aki a Székelyföld népét, annak régi és közelmúltját ismeri, az tudja, hogy az itt lakó maroknyi nép állandóan számos ellenség ellen küzdött és fiai, miként Spárta hősei, önmellükből alkottak bevehetetlen élő falat, olyat, amelyet a tízezres ellenség sem tudott...
8.57 €
"Az eddigi várak leírásánál megismertük a "Belszékelyföldet", vagyis a székelyeknek azon három székét, melyek az ország keleti határszélének közelében helyezkednek el. Ezenkívül van a Székelyföldnek egy kijjebb eső másik része is. Ha amazt Belszékelyföldnek...
9.29 €
A szerző írja: Nem egy végső és cáfolhatatlan igazság földerítése volt a célom, hanem egy olyan út megnyitása, amin végighaladva más kutatók idővel eljuthatnak akár a teljes igazsághoz is. Abban azonban már most bizonyos vagyok, hogy a Magyar Szent Korona olyan...
26.76 €
Utazzunk végig együtt öt lenyűgöző folyón, hallgassuk meg, mit mesélnek történelemről, legendákról, izgalmas valódi vagy mesebeli állatokról! Míg a Jangce sárkányokról és delfinekről susog, a Rajna habjai kastélyokról, ellenséges germán törzsekről és Frankenstein...
11.61 €