Végtelenek - John Banville,Ferenc Pordán

13.42 €

A nyári napforduló idején, Szent Iván napján vidéki otthonukba gyűlnek a Godley család tagjai, hogy leróják tiszteletüket a haldokló apa, az idős Adam betegágya mellett. Feszültségekkel terhes nap vár rájuk, hiszen mindegyiküknek megvan a maguk baja is. De nincsenek egyedül: rajtuk kívül pajkos, bajkeverő görög istenek népesítik be a baljós hangulatú házat. Mivel képtelenek ellenállni a kísértésnek, beavatkoznak a halandók életébe, kémkednek utánuk, incselkednek velük, sőt olykor el is csábítják némelyiküket, miközben irigykedve szemlélik teremtményeik bohózatba hajló tragédiáját. Az idős Adam a végtelenek fogalmával folytatott küzdelmével írta be nevét a matematika tudományának nagykönyvébe, ám most, hogy földi ideje a végéhez közeledik, saját emlékeinek végtelenjébe merülve tölti utolsó napjait. A kómában fekvő férfi tudatáig nemigen jut el a tény, hogy az istenek nem csupán az emberek életébe, de halálába is képesek beavatkozni, sőt ha kedvük tartja, még az idő folyását is képesek megakasztani. Az időnként trágár humorral átszőtt, és mindvégig mélyenszántó tisztánlátással megírt regény egyszerre kínál az olvasónak gyönyörűségesen evilági kalandot és nyújt számára kifinomult, végtelenül bölcs bepillantást az emberi lét szörnyű, mégis csodás titkaiba.

Podobné produkty

„Lenyűgöző ?bepillantást enged egy veszedelmes és sokoldalú univerzumba.” – Adrian Tchaikovsky, Az idő gyermekei szerzőjeA VÉGTELEN CSAK A KEZDETA tudós Hadiz Tambuwal az ökológiai katasztrófától sújtott Föld megmentésére keres megoldást, miközben véletlenül...
12.1 €
Lenyűgöző memoárjában Stephen Hawking első felesége mesél rendkívüli házasságuk rejtelmeiről. Stephen tudományos hírnevének növekedése közben teste egyre jobban összeomlott az őt sújtó amiotrófiás laterálszklerózis-betegség következtében, és Jane elfogulatlanul...
7.3 €
Fedezd fel a benned rejlő végtelen lehetőségek tárházát! Nyiss kaput a végtelenbe! A könyvben szereplő 44 festmény megalkotása tíz év meditatív munkáját rejti magában, és olyan képi világokat tár elénk, amelyek segítenek emlékezni a bennünk élő erőkre. Mindegyik...
33.52 €
„A családállításon a piros rúzsos, kék blúzos nő azt mondta neki, hogy engedje el magát. Ne akarjon mindenkinek megfelelni, jó kislányként viselkedni, hanem kezdje el élni a saját életét. Mintha valami olyasmi is elhangzott volna, hogy ő dönti el, ki mellé...
14.08 €
A XIX. és XX. század fordulóján járunk. Panama párás levegőjében a változás feszültsége vibrál. Egy letűnő és egy születőben lévő korszak határán állunk, a senki földjén. Ahol ma még talajt érzünk a lábunk alatt, ahol ma még hegyek vonulnak büszkén, holnapra...
10.42 €
A XIX. és XX. század fordulóján járunk. Panama párás levegőjében a változás feszültsége vibrál. Egy letűnő és egy születőben lévő korszak határán állunk, a senki földjén. Ahol ma még talajt érzünk a lábunk alatt, ahol ma még hegyek vonulnak büszkén, holnapra...
14.08 €
Tizedik, javított kiadás Péter Rózsa a 20. századi magyar matematika egyik nagy alakja. Azok közé a kivételes egyéniségek közé tartozott, akik egyformán kiemelkedőt alkottak kutatóként, pedagógusként és könyvíróként. Ezt a könyvét, amelynek alapja a Benedek...
9.86 €
Vámpírok * Vérfarkasok * Tündérek * Alakváltók Ugye nem túl merész kívánság, ha valaki hétköznapi életet szeretne élni? Evie tulajdonképpen gőzerővel vásárolná a karácsonyi ajándékokat, és venne részt egy bál szervezésében. De hogy tudna összpontosítani ezekre...
10.96 €
Az idén elhunyt Reigl Judit (1923-2020), a 20. század egyik kiemelkedő festője, saját szavaival „olyan nő volt, aki úgy gondolkodott és festett, mint egy férfi, noha tudta, hogy mindig mindenki egyszerre mind a kettő". Reigl sosem vette tudomásul a határokat....
7.88 €