Van-e élet az autonómia után? - Borbély Tamás

3.92 €

A Van-e élet az autonómia után? című interjúkötet a romániai magyar közbeszéd egyik kiemelt témájával foglalkozik. Borbély Tamás többnyire olyan értelmiségiek véleményének ad helyet a kötetben, akik az elmúlt két évtizedben kisebb-nagyobb mértékben a közélet aktív résztvevői voltak. Az interjúkötet kizárólag szakmai szempontok szerint közelíti meg a témát a tudomány egy-egy szakterületének „szemüvegén” keresztül, mint például a közgazdaságtan, a szociológia, az antropológia, a történelem, vagy a politológia, de a művészet sem marad ki. Összesen tizenegy beszélgetés olvasható a könyvben, az interjúk alanyai: Juhász Jácint, Szilágyi N. Sándor, Bakk Miklós, Stefano Bottoni, Csutak István, Gabriel Andreescu, Salat Levente, Bocsárdi László, Smaranda Enache, Biró A. Zoltán és Bárdi Nándor. A kötet szerzője arra keresi a választ, mire lenne szükség ahhoz, hogy Székelyföld területi autonómiája megvalósulhasson, illetve hogyan működne az önrendelkezés. Az elmúlt huszonhárom esztendőben csaknem tucatnyi autonómia-tervezet készült Romániában, amelyek romániai magyar értelmiségiek tollából születtek. Ezekből a tervezetekből kiindulva, a kötet megpróbál választ adni arra a kérdésre, hogy milyen tanulság vonható le ezekből az elképzelésekből, amelyek a romániai magyarság kollektív jogait próbálták jogi formába önteni. A beszélgetésekben a történelmi példákra is visszatekintünk, a könyv feleleveníti a különböző magyar autonómia-elgondolások eredetét, de kitér a Magyar Autonóm Tartomány időszakára is.

Podobné produkty

"Harmincéves emigrációmból hazatérve ordító hiányát tapasztaltam a kommunista múlttal őszintén szembenéző, személyes dokumentumoknak. Mélységes sajnálatomra Hazajöttem című, 2006-ban megjelent könyvem csak részben töltötte be a feladatát, a sztorikban gazdag...
10.7 €
Kniha Autonomie v dialogu je součástí širšího projektu, který zkoumá Kantův „vynález“ autonomie prostřednictvím rozhovorů s vybranými postavami evropské filosofické tradice. Co je pravdy na podezření, že autonomie, chápaná jako sebevztah rozumného subjektu,...
19.2 €
Kniha Autonomie a alterita se věnuje vztahu autonomie a jinakosti, a to na základě dialogu mezi Kantovou filosofií a fenomenologií. Pojem autonomie je představen na základě Kantova myšlení se zaměřením na jeho prakticko-etickou filosofii, přičemž lze rozlišit...
13.7 €
Autorka na svou dnes již slavnou knihu Dospělé děti emočně nezralých rodičů navázala publikací, která se ještě více zaměřuje na rozvíjení praktických dovedností toho, jak zvládat neblahý vliv emočně nezralých rodičů a jak psychicky dospět. Cílem je uvědomovat...
14.49 €
Az 1991-ben írt tanulmány a szeretet keletkezésével, pszichológiai jelentésével és jelentőségével foglalkozik, a korai szülő-gyermek kapcsolatot elemezve.
6.85 €
Chápání umělecké tvorby jako autonomní činnosti s vlastními pravidly a také kritérii hodnocení úspěchu se dnes zdá být takřka přirozené, jeho nesamozřejmost si uvědomujeme snad nejčastěji při soudních procesech vedených proti autorům děl s kontroverzním obsahem....
15.96 €
Chápání umělecké tvorby jako autonomní činnosti s vlastními pravidly a také kritérii hodnocení úspěchu se dnes zdá být takřka přirozené, jeho nesamozřejmost si uvědomujeme snad nejčastěji při soudních procesech vedených proti autorům děl s kontroverzním obsahem....
28.15 €
Elon Musk thought that his company Tesla will have fully autonomous cars ready by the end of 2020. "There are no fundamental challenges left," he said recently. "There are a number of minor issues. And then there's a struggle to solve all these little problems...
4.48 €