Vámbéry - Miklós Sárközy

16 €

A mai magyar közvélemény, tudományos és laikus egyaránt ismeri Vámbéry nevét. Ha van olyan magyar orientalista, aki képes volt a maga korában a tudományos mellett társadalmi hírnévre szert tenni, akkor az vitathatatlanul Vámbéry Ármin volt. Sokszor az a benyomása az embernek, hogy Vámbéry egyik legfontosabb képessége a saját maga iránti érdeklődés permanens fenntartása volt. A kétségtelenül hiperaktív személyiség állandóan képes volt a megújulásra és hajlott koráig intenzíven reagált a világ történéseire. Vámbéry Ármin kalandos és fordulatokban gazdag életének voltak kiemelkedő pillanatai, melyeket máig szinte mindenki kívülről fúj, aki kicsit is ismeri a keletkutatóéletrajzát. Az inkognitóban tett közép-ázsiai utazás és az un. ,ugor-török háború' a talán két legfontosabb esemény, mely máig meghatározza az itthoni Vámbéry-recepciót. Más jelentősebb Vámbéryhez kapcsolódó tény azonban nem annyira ismert a laikus olvasónak a jeles orientalista kapcsán. Jelen kötet azt a célt tűzte ki maga elé, hogy ezen a célon változatasson. Mostani válogatásunkkal szeretnénk egy árnyaltabb és gazdagabb Vámbéry-képet az olvasó elé tárni, amely meghaladja a véleményünk szerint kissé elaggott Vámbéry-recepció képét. Akármit is gondolhatunk Vámbéry Árminról, kedveljük, nagyra tartjuk, esetleg kételkedve tekintünk életművére, mégis fontos tudnunk, hogy vele kapcsolatos nézeteink nem sokban különböznek a sztereotípiák hamis világától.

Podobné produkty

Dervisruhában Közép-Ázsián át; Küzdelmeim
8.45 €
Van ?egy török példabeszéd, mely azt mondja, hogy magáról csak az ördög szokott beszélni. Hát bizony sok igazság van ebben a mondásban s hogy mégis hozzáfogtam önéletrajzom...
1.07 €
Vámbéry Ármin jeles tudósunk és utazónk 1881-ben tartott őstörténeti előadásának anyagát tartja kezében a Tisztelt olvasó, mely a magyar faj eredetét kutatva a hunnok és avarok családjában látja a rokoni kapcsolatot.
5.48 €
írta Vámbéry Ármin. ? Pest :Heckenast Gusztáv, 1867.
13.93 €
2019. október 11-12. között rendezték meg Dunaszerdahelyen a XVII. Nemzetközi Vámbéry Konferenciát, amelynek anyagát tartalmazza ez a kötet. A témakörök és előadóik méltók a hagyományokhoz. Ősök és hősök - Madaras László, Darkó Jenő, Uhrman Iván, Dobrovits...
8.91 €
A kötet bevezesti az olvasót egy ősi kultúra világába, az iráni civilizáció több ezer éves csodás labirintusába. Megidézzük műemlékeit, megcsodáljuk ősi...
4.76 €
Autorka nás provede nejkrásnějšími dny v roce, kdy v rodinách panuje slavnostní nálada, kterou předchází adventní čas. Jak se k této době postaví hrdinové v knize a zda si vychutnají svařáček v klidu nebo ho budou potřebovat, aby tohle období přežili, najdete...
16.5 €
Táto kniha vás prevedie bohatým a pútavým svetom kriviek a porozpráva vám o ňom v jazyku matematiky. Predstaví vám pojem parametrizovanej krivky, pomocou ktorého vieme matematicky reprezentovať geometrické krivky -- tie, ktoré vídame okolo seba alebo si ich...
32 €
Monografie našeho předního pneumologa a mezinárodně uznávaného experta v oblasti sarkoidózy je dlouho očekávanou publikací jak v rámci pneumologické společnosti, tak mezi lékaři dalších odborností.Sarkoidóza je systémové granulomatózní onemocnění s mnohotvárnými...
54.73 €