Válogatott esszék és dialógusok - Plutarkhosz

9.86 €

A magyar nyelvű olvasóközönség a Krisztus utáni első és második század fordulóján élt Plutarkhosz nevét leginkább csak híres-nevezetes, Párhuzamos életrajzok című gyűjteményéből ismeri, pedig a szerző a kultúrtörténet szempontjából egyedülállóan fontos művek sorozatát hagyta hátra. Ezeknek az írásoknak nagy része magyar fordításban még soha nem jelent meg. Ez eddig a magyar klasszika-filológia egyik legnagyobb adóssága volt a fordításkultúra területén, amelyet a mostani kiadvány kíván némileg törleszteni. A kötet az úgynevezett Moralia (Morálfilozófiai kérdések) című gyűjtemény néhány darabját közli. A Hogyan kell az ifjúnak költeményeket olvasni? az irodalomfelfogás és a neveléstörténet, a Házassági tanácsok és a Feleségem vigasztalása a gyakorlati etika, A babona és a Miért nem jósol már versben a Püthia? a vallástudomány, a Római szokások eredete és a Görög szokások eredete a kultúrtörténet-néprajz, a Hérodotosz rosszindulatáról a történetírás módszertani vitáinak világába enged bepillantást. Plutarkhosz írásainak legfőbb motivációja a jóra való törekvés: folyamatosan igyekszik a maga szellemi és erkölcsi tökéletesedésére, és ehhez próbál másokat is hozzásegíteni. Ugyanakkor ez az etikai jellegű motiváció és a személyes - sokszor szenvedélyes - hang gyakran párosul az érvelés retorikus kidolgozottságával, vagyis azzal, hogy valamely tétellel vagy állásponttal teljes mértékben azonosul (vagy éppen elutasítja), és ennek elfogadására (vagy elutasítására) az érzelmek megmozgatásával is igyekszik megnyerni olvasóját. A kötet munkatársai: Agócs Péter, Albu Gyöngyi, Almásy Adrienn, Bagaméri Enikő, Bakos Piroska, Bárány István, Barta Andrea, Bélyácz Katalin, Bolonyai Gábor, Ferenczi Attila, Hasznos Andrea, Hussein Evín, Kulin Veronika, Labancz Zsolt, Lindner Gyula, Miller Olivér Tibor, Németh András, Ritoók Zsigmond, Thúry Lászlóné Figler Krisztina, Tombor Kata, Tordai Éva

Podobné produkty

Úvahy o večných ľudských témach a problémoch, ktoré čas preveril a potvrdil. Zostavila: Klára Košková Originálna ručná umelecká knihárska práca.
22.2 €
Spis neznámého autora, dochovaný v korpusu děl Plútarchových, představuje jeden z hlavních zdrojů informací o antické hudbě. Kromě dějin hudby u Řeků jsou v něm nastoleny i širší otázky důležitosti hudební výchovy a vzdělání vůbec. Úvodní studie Sylvy Fischerové...
19.69 €
A lively new translation of Plutarch’s charming and timeless essay on how to be a good listener—and why listening is essential to learning and living wellListening is a skill—even an art—and it’s essential to learning and to life. Indeed, as Plutarch writes...
19.99 €
Plutarchos, rodák z boiótskej Chaironeie, bol plodným spisovateľom. Väčšinu svojho života strávil vo svojom rodnom meste, kde sa venoval úradnej činnosti. Mal dobré vzťahy s delfskou veštiarňou, ktorú často navštevoval a dokonca sa stal aj jej kňazom. Podnikal...
21.9 €
Alexander * Demosthenes * Phocion * Eumenes * Demetrius * Pyrrhus * Agis and Cleomenes * Aratus * Philopoemen * FlamininusThis selection of ten Lives traces the history of Hellenistic Greece from the rise of Macedon and Alexander''s conquest of the Persian...
19.99 €
Plútarchos zasadil svůj spis O Sókratově daimoniužánrově na pomezí historické novely a filosofického dialogu, do rámce skutečných událostí konce roku 378 př. Kr. v Thébách, kdy místní demokraté spolu se skupinou exulantů svrhli oligarchy vládnoucí krvavě a...
7.43 €
Plutarch traces the fortunes of Athens through nine lives - from Theseus, its founder, to Lysander, its Spartan conqueror - in this seminal work What makes a leader? For Plutarch the answer lay not in great victories, but in moral strengths. In these nine biographies,...
21.95 €
Antická knihovna č. 86 Plútarchos (po 45-po 120) z řecké Chairóneie patří k nejznámějším jménům antické literatury. Proslavily ho především Životopisy slavných Řeků a Římanů (vyd. v AK 2006 a 2007), v nichž vylíčil životní osudy významných řeckých a římských...
10.95 €
Řecký filosof, historik a esejista, jenž ve svých dílech často řešil náboženské otázky. Pojednání Proč už Pythie nevěští ve verších je součástí řady dialogů, jejichž děj je zasazen do delfské věštírny a dotýká se otázek spojených s jejím fungováním. Plútarchos,...
4.46 €