"Nincs egy hete, hogy láttam az önkéntes szakaszvezetői ruhájában. Hát katonának valóban katona. De ki merte a hősök közé firkantani a nevét? Újságíró? Szedő? No bolond tréfa! Minden ismerője tudja, hogy ő ugyan el nem süti a puskát. Arca is szinte nyúl fej. Olyan szőke, olyan kerek szemű, olyan jámbor-nyugodt, ha semmise zavarja az élete folyását. De ha csak egy tízéves gyerek is szól hozzá, elvörösödik és ijedten pislog. Van úgy, hogy elüldögél köztünk a szerdai vacsorán a kis angol pipájával néha éjfélig is, és vidáman hallgat minden szóra. De őmaga sohse beszél. Véleményt, ha nyilvánít, csak egy rövid mondat. Azt is olyan lassan mondja, mintha ólomból volna a nyelve. Vagy hogy csak rábiccent. Tagadóan azonban sohse rázza a fejét. Nem meri." (részlet a műből)