Vádirat - Pan-Dji

12.5 €

Észak-Koreáról keveset tudunk. Az országgal kapcsolatos híreket a nukleáris és rakétakísérletek, vagy a kommunista dinasztia aktuális uralkodójának külső szemlélő számára megdöbbentő kinyilatkozásai, tettei dominálják. Belső világáról, az emberek hétköznapjairól, gondjaikról, bánataikról imitt-amott jelentek meg írások, főként észak-koreai menekültek tollából, olyanokéból, akiknek sikerült megszökniük az északi rendszer poklából. A Vádirat azonban az első mű, melynek írója ma is Észak-Koreában él. A személyével kapcsolatos részletek a szerző védelme érdekében homályban maradnak. A neveket és a helyszíneket érthető megfontolások alapján, számolva a súlyos retorziókkal, ugyancsak megváltoztatták. Az elbeszélések valódiságában mégsem kételkedünk egy pillanatig sem. Mert maguk a történetek nagyon is valóságszerűek. Mert nagyon is beleférnek abba a képbe, amelyet ezzel az országgal kapcsolatban magunk elé képzelünk. Mert valóságosnak tűnnek a helyszínek, az emberek, a környezet és a konfliktusok. Egyszóval minden. Olvasva az írásokat hol elcsodálkozunk, hol megdöbbenünk. Felháborodunk, gyomrunk görcsbe rándul: lehetséges, hogy a 21. században ilyen élet jut osztályrészül egy egész népnek, huszonhétmilliónyi embertársunknak. És magunkban tiltakozunk: hogyan nézheti ölbe tett kézzel a nemzetközi közösség, hogy mindez a szemünk előtt megtörténhessen? A Vádirat szerzője és azok, akik a műnek Észak-Koreából való kijuttatásában szerepet játszottak, már megtették a magukét. Ők nem ültek ölbe tett kézzel. Rajtunk a sor, hogy mi is tegyünk valamit. Első lépésként, hogy elolvassuk és átérezzük a Vádiratban szereplő tanúvallomásokat.

Podobné produkty

Napětí v londýnských docích roste… Na jedné straně Strýček Wang a jeho poskokové, kteří v čínské čtvrti Limehouse vládnou železnou rukou. Na straně druhé pak slepé násilí gangu ničemů říkajících si Mad Dogs, kteří jsou odhodláni pomstít svého záhadně zavražděného...
13.7 €
„Pan-dji versei a pokolban pompázó fájdalom virágai." A Vörös évek az Észak-Korea Szolzsenyicinjeként számon tartott ellenzéki író, Pan-dji második munkája.Ez a kötet olyan versek gyűjteménye, amelyeknek segítségével a költő az emberi lelkiismeret kapuján...
3.63 €
Náš bežný život sa podľa autora podobá na spánok. Ak sa zobudíte, ako keby ste sa vytrhli z prúdu udalostí a ocitli sa v centre gigantického kaleidoskopu, ktorý sa pomaly otáča dokola. Vy však existujete zároveň samostatne a nezávisle. Presne tak prežívate...
10.1 €
Szereti-e a vaddisznó a vadalmát? Miért hívják a lányok Kriszta mamát Tiszta mamának, és mi köze ennek a papucsszabályhoz? Hogy lehet, hogy Nagyapának, aki állandóan fúr-farag, és látszólag mindig morcos, mogorva és morózus, aranyból van a szíve, és megengedi,...
8.93 €
Cestovanie na žobráka nie je len podnázov knihy. Je to drsný a nebezpečný štýl našich ciest. Prepotené sedačky v žigulíku, smradľavé tričká a ponožky, spávanie na zemi pri aute, špina až za ušami. Varíme na ohni a kakáme zásadne do trávy, nejeden okresný hygienik...
10.9 €
An intriguing and spine-tingling guide to the world of djinn. Lurking in the corner of your living room, perhaps reading this sentence over your shoulder right now, is an often invisible creature that is everywhere and nowhere. Djinn are the cool breezes in...
33.95 €
A pancsolókönyv puha, lemosható oldalaikkal a legkisebbek kedvenc kiadványai, hiszen így mindig magukkal vihetik őket akár a fürdőkádba is. Ez a sorozat attól különleges, hogy a karakterek víz hatására lesznek színesek, így biztosan lekötik a gyerekek figyelmét.
7.01 €
Ocelové století mapuje sociální historii Ruska od revolučních let 1917–1921 do rozpadu Sovětského svazu v roce 1991. Autor popisuje politickou snahu SSSR „dohnat a předehnat“ Západ za každou cenu a sociální odpor lidových mas proti „shora“ vnucenému kurzu....
23.65 €
Anarchosyndikalismus je jedinou známou masovou formou anarchistického hnutí, jehož organizace byly tvořeny stovkami tisíc lidí. Anarchosyndikalisté se objevovali v nejdůležitějších sociálních bojích 20. století a zanechali v nich svou stopu, ale stáli i v centru...
12.22 €