Üzenetek odaátról - W. T. Stead

7.27 €

Odaátról folyamatosan kapunk üzeneteket, de vagy nem értjük, vagy nem halljuk azokat, így közvetítőkre, médiumokra van szükségünk, akik közvetítik és átadják a nekünk szóló üzeneteket, tanításokat. Ez a könyv ilyen üzenetek, tanítások gyűjteménye, amik feltárják az "ODAÁT" titkát. "Múlt éjjel ismét itt láttam őt a szobámban. Mindkét esetben egyformán jelent meg nekem. Álmomból hirtelen fölébredtem és az ágyam mellet láttam őt állni. Aztán lassacskán eltűnt, csupán egy fény maradt utána azon a helyen, ahol állt. Az első esetben azt gondoltam, hogy csak hallucináció lehetett, miután nemrég halt meg és én annyira odavoltam utána; múlt éjjel azonban már legkisebb kétségem sem volt, mert egész tisztán láttam Őt és most nem tudok attól a gondolattól szabadulni, hogy talán valami üzenetet akart nekem átadni, amit én nem voltam képes megérteni." - írja e sorok lejegyzője.

Podobné produkty

Szabó Magda könyvei itthon is, a nagyvilágban is számtalan kiadásban jutottak el az olvasókhoz. Ám életműve még mindig tartogat meglepetéseket. Olyan írásokat, amelyek csak gépiratban maradtak fenn, vagy mind ez idáig újságok, folyóiratok régi számaiban rejtőzködtek....
12.67 €
Kérdések és válaszok életről, halálról és a másvilágról. Amerika vezető médiuma és a Sose halunk meg New York Times bestsellerkötet szerzője most személyes és bensőséges történeteibe enged betekintést. Az Egy médium üzeneteiben megosztja kivételes paranormális...
15.46 €
Hahó, Barátocskáim! Itt Veronika Notes beszél, a titokzatos Firka Boszi! Nagyon rég volt, amikor megrajzoltak! A barátom, Molly szomorúsága most felébresztett, és akcióba lendültem, hogy segítsek, hogy segítsek neki. Nagyon hasznos vagyok! És varázsolni is...
9.03 €
Ez a különleges ajándék könyv az anyasággal kapcsolatos kérdéseket körbejárva kíván útmutatásul szolgálni: bátorítást és tanácsot meríthetünk belőle a nehéz pillanatokban, vagy ígéretként is olvashatjuk életünk boldogabb időszakaiban. Az Isten üzenetei édesanyáknak...
12.68 €
Olvashatjuk Hermész Triszmegisztosz Mennybéli Üzeneteit, Pico della Mirandola titkos levelét, Descartes természetfeletti töprengéseit, Cicero és Platón világteremtés-elméletét, Tatiosz Élő Piramisát, Tolsztoj álmát, Mikhail Naimy Életfáját - és mindazt, ami...
6.12 €
A Balaton Akadémia gondozásában jelent meg Bárdi László Napkelet üzenete című könyve.
1.69 €
Ez a könyv Anthony Robbins Ébreszd fel a benned szunnyadó óriást! és Határtalan siker című bestsellereiben bemutatott elgondolásain és történetein alapul. Célja, hogy közérthető formában ismertesse e két nagyobb könyv anyagát mindazoknak, akik nehéz időkön...
5.77 €
Misztikus írás, égi üzenethozatal felsőbb csatornákból, lelkek ősi karmikus összefüggéseinek felismeréséről és oldásáról, élet és halál körforgásáról, lélekvándorlásról, évezredek történetein át. A szerző ötödik könyve a médiumi írás évszázados hagyományait...
11.24 €
Híres fiúbanda érkezik Bálna-szigetre, Tea Angyalai pedig hamarosan összebarátkoznak a sztárokkal. Amikor a tagok között feszültség támad, igazán jól jön az öt egérlány szakértelme a barátságról! A Cinnfordi kalandok sorozat kötetei öt egérlányról szólnak:...
9.29 €