Utolsó lélegzet - Linda Castillo

5.61 €

Az amish családapa, Paul Borntrager éppen hazafelé tart a bricskáján három gyermekével, amikor egy útkereszteződésben hatalmas sebességgel beléjük rohan egy kisteherautó. A szörnyű balesetet csak az egyik gyermek éli túl, aki - bár szemtanúja volt a történteknek - képtelen segíteni a rendőrségnek. A helyszínre érkező Painters Mill-i rendőrfőnök, Kate Burkholder rémülten ismeri fel, hogy az áldozatok egykori barátnőjének, Mattie-nek a szerettei. Kate igen elszántan próbálja felderíteni az első pillantásra cserbenhagyásos balesetnek tűnő ügyet, de nincs könnyű dolga: az amish közösség, amelynek egykor ő maga is tagja volt, elutasítóan viselkedik, és elzárkózik az együttműködés elől. Mattie szerencsére fokozatosan megnyílni látszik volt barátnője előtt, ám lassan kiderül, hogy senki és semmi sem az, aminek látszik. S miközben Kate kétségbeesetten igyekszik bepillantást nyerni barátnője titkaiba, és megvédeni az ártatlanokat, elfeledni vágyott múltja is lesújt rá... A Linda Castillótól (Megtört csend, Az alagút) megszokott izgalmas történetszövés, a rokonszenves, együtt érző és határozott Kate Burkholder nyomozó alakja, az amish életmód hiteles, érzékletes bemutatása és az érzelmek útvesztőiben megtévedt szereplők ábrázolása lebilincselő olvasmánnyá teszik az írónő legújabb regényét is - nem csak a krimirajongók számára.

Podobné produkty

2011-ben, New York külvárosában eltűnik egy tizenöt éves lány. Keresztre feszített holttestére egy hét múlva találnak rá, ám Jim Schmoer, a Columbia Egyetem újságírástanára, egy interneten keresztül kapott névtelen fotó révén már egy nappal korábban tudja,...
11.62 €
2011-ben, New York külvárosában eltűnik egy tizenöt éves lány. Keresztre feszített holttestére egy hét múlva találnak rá, ám Jim Schmoer, a Columbia Egyetem újságírástanára, egy interneten keresztül kapott névtelen fotó révén már egy nappal korábban tudja,...
15.49 €
Egy izgalmakkal teli thriller egy halott nőről, aki megjósolta, hogy meg fogják gyilkolni, és a húgáról, aki nem hagyja, hogy testvérével együtt eltemessék az igazságot. Deirdre vigasztalhatatlan, amikor szeretett nővére, Caroline hirtelen meghal. De a bánatát...
8.14 €
Egy izgalmakkal teli thriller egy halott nőről, aki megjósolta, hogy meg fogják gyilkolni, és a húgáról, aki nem hagyja, hogy testvérével együtt eltemessék az igazságot. Deirdre vigasztalhatatlan, amikor szeretett nővére, Caroline hirtelen meghal. De a bánatát...
14.06 €
A minfulness a tudatos jelenlét, az éber figyelem művészete. A tudatos figyelem azt jelenti, hogy a jelen pillanatra koncentrálunk, minden minősítés és irányítási szándék nélkül elfogadva azt. Gyakorlásának rengeteg jótékony hatását igazolták – nagyobb békesség,...
5.32 €
„Ha hagyjuk, az erdő mindenhol gyorsan visszatér, és megerősödik. Csupán fel kellene ismernünk, hogy mi, emberek nem tudunk erdőt csinálni, legfeljebb ültetvényeket.” A fák nemcsak alkalmazkodni képesek a környezetükhöz, de a magvaikban lévő örökítőanyag módosulásai...
9.29 €
"Ha hagyjuk, az erdő mindenhol gyorsan visszatér, és megerősödik. Csupán fel kellene ismernünk, hogy mi, emberek nem tudunk erdőt csinálni, legfeljebb ültetvényeket." A fák nemcsak alkalmazkodni képesek a környezetükhöz, de a magvaikban lévő örökítőanyag módosulásai...
14.08 €
Egy elveszett tudás újrafelfedezése New York Times BestsellerWashington Post: Az év egyik fontos tényirodalmi címe (2020)Amazon: Az év legjobb tudományos könyve (2020)Goodreads-díj: Az év...
9.83 €
A szeretet lélegzete egy őszinte vallomás, pillanatképek összefonódása, melyet A találkozás, ami elrendeltetett című könyvem folytatásaként egy különleges történet fog össze. A szeretet lélegzete a szerelemre ébredésem és az azt követő utam megélése, tele kétségekkel,...
14.25 €