Útijegyzetek és amerikai életképek - Henrik Lange

7.04 €

Láng Henrik 1827-ben született Aszódon, egy Türingiából betelepedett tímár fiaként. Tanulmányait Petőfi iskolatársaként ugyanitt folytatta. 1842-ig tanult, majd apja mellett tímárként dolgozott. A szabadságharc idején tüzérként szolgált. A bukás után a császári hadseregbe sorozás elől Bukarestbe szökött. Innen indult keleti útjára, melynek során eljutott Konstantinápolyba, Rodoszra, Jeruzsálembe, Betlehembe és az egyiptomi Alexandriába. 1853–1858 között Párizsban tartózkodott. Ezután hazatért, s úgy tűnt, hogy gyökeret ver Aszódon. A postamesterség azonban nem biztosított számára kellő megélhetést, így kivándorolt Amerikába. A polgárháború kezdetéig nagyrészt Brooklynban élt és New Yorkban dolgozott. Az Egyesült Államok jelentette számára az ideális államot, ahol a törvények valóban a nép szabadságát, boldogulását és jólétét szolgálják, s amikor ezt veszélyben forogni látta, kész volt fegyverrel is védelmére kelni. 1861-ben belépett 48. New York-i gyalogezredbe, melynek kötelékében részt vett a Pulaski erőd és Charleston ostromában, majd – már őrmesterként – az olustee-i csatában megsebesült és fogságba esett. Rabsága alatt megjárta a déliek hírhedt fogolytáborait: Andersonville-t és Millent. Szabadulása után újra csatlakozott ezredéhez, ahol századossá léptették elő. A háború után visszatért a civil életbe, s tíz éven át New York-i gyárak vezetője volt. 1875-ben jött haza Budapestre, ahol nyelvtanárként és postamesterként dolgozott 1907-ben bekövetkezett haláláig. Az itt közölt írásaikban megelevenedik a 19. század közepének színes, mozgalmas, ám éles kontrasztokat mutató világa. A szövegek olvasása által bepillantást nyerhetünk a török rabszolgapiac életébe és a rabszolgaság felszámolását is célul tűző amerikai polgárháború eseményeibe. Láthatjuk a szentföldi arabok szegényes kunyhóit és Párizs előkelő mulatóját, a konstantinápolyi kézművesek műhelyeit és a nagy New York-i gyárakat, a vallási fanatizmust keleten és a szekularizáció eredményeit nyugaton, a felszínen legalábbis békésnek mutatkozó társadalmi együttélést a Szentföldön és az ír bevándorlók által Amerikába importált felekezeti konfliktus megnyilvánulásait. Mindezt egy olyan, több nyelven beszélő, tájékozott és tapasztalt utazó lencséjén át, aki még a reménytelennek látszó helyzetekben is optimista, törekvő és előítélet-mentes.

Podobné produkty

Caleb és Camille Fang performanszművészek: annak szentelik életüket, hogy meghökkentsék az embereket, felszínre hozzák a dolgok mélyén rejlő káoszt. Kínos lánykérés egy repülőn, nyilvánosan rajtakapott és megalázott cukorbeteg édességtolvaj, sőt egyetemi lövöldözés...
6.45 €
"Hát ennyi az élet? Most már csak a hanyatlás jön? Mindent elértem, amit szerettem volna, mégsem vagyok elégedett. Már azt sem tudom, mire vágyom. Nem érzem jól magam a bőrömben, és nem tudom, mihez kezdjek. Fáradt vagyok, és semmi sem lelkesít igazán. Olyan,...
12.9 €
Mikor Rózsikát keresztelték, bölcsőjét bizony nem állták a tündérek körül, csak egy pár szegény asszony, épen olyan szegények, mint az édes anyja. - Haj, haj, édes Bognárné, bizony nagy baj ez, - sóhajtotta az egyik szomszédasszony, - bizony nagy baj most magának...
2.79 €
Luk Van Haute munkája sokkal több, mint úti kalauz. Úgy mutatja be Japánt, ahogyan a turisták vagy akár az ország szerelmesei soha nem láthatják: a mindenki számára elérhető turisztikai látványosságok helyett a japánok mindennapi életébe ad betekintést. Ezáltal...
12.8 €
J. M. Coetzee fikciós életrajza három kisregény - Gyermekkor, Ifjúkor, Nyáridő - egy kötetben. Az 1940-es években egy dél-afrikai kisvárosban élő fiú az otthoni fojtogató légkör és az iskolai atrocitások miatt egyre rosszabbul érzi magát. Fokvárosig menekül,...
11.26 €
J. M. Coetzee fikciós életrajza három kisregény – Gyermekkor, Ifjúkor, Nyáridő – egy kötetben. Az 1940-es években egy dél-afrikai kisvárosban élő fiú az otthoni fojtogató légkör és az iskolai atrocitások miatt egyre rosszabbul érzi magát. Fokvárosig menekül,...
18.38 €
The extraordinary, unknown story of two giants of American history-Henry Ford and Thomas Edison-and their attempt to create an electric-powered city of tomorrow on the Tennessee River During the roaring twenties, two of the most revered and influential men...
17.5 €
1997-ben látott napvilágot ez az életrajz ihletésű regény, amelyben a szerzőnő az unokanővére cseppet sem szokványos életútját tárja fel. A regény főszereplője Aylin, aki a török társadalom legfelsőbb köreiből származik. Elit iskolákban tanul, majd egy váratlan...
15.46 €
KÉT HERCEGNŐ VETÉLKEDÉSE A KORONÁÉRT. KÉT LÁNY VETÉLKEDÉSE A HERCEG SZÍVÉÉRT. EZ AZ AMERIKAI FELSÉGEK TÖRTÉNETE. Miután Amerika gyôzelmet aratott a függetlenségi háborúban, a nép felajánlotta George Washington tábornoknak a koronát. Kétszázötven évvel késôbb...
7.88 €