Utazás a négy fal között - Tibor Fischer

8.77 €

A sikeres számítógépes grafikus és egykori erotikusshow-szereplő, Oceane szeret utazni, de nem szívesen hagyja el a lakását. Mi több, ki sem teszi a lábát otthonról. Erre azonban nincs is igazán szüksége: Dél-London és a földkerekség fura, meghökkentő, szórakoztató vagy megbotránkoztató világa csak úgy árad be az otthonába a csodabogár látogatókon, az idegesítő lakótársakon, a képtelen postai küldeményeken vagy a folyton új meglepetésekkel szolgáló interneten keresztül. Bár hősnőnk gondosan ügyel hétköznapjai nyugalmára, egy nap mégis kizökkenti valami: levelet kap exbarátjától – aki tíz éve meghalt. A rejtély cselekvésre készteti, és felbérel egy volt zsoldos katonát, hogy eredjen a levél titkának nyomába egy világ végi településre. A felvágott nyelvű, kiábrándultságában is csillogó humorú Oceane mindeközben elmeséli élete megannyi csetlését-botlását, amelyek odáig vezettek, hogy végül lakása kiszámítható biztonságába húzódott vissza. Akik már ismerik TIBOR FISCHER fanyar, szikrázóan szellemes stílusát, ebben a regényben sem fognak csalódni, akik pedig most találkoznak vele először, élvezettel olvassák majd a huszonegyedik század abszurd jelenségeinek humoros látleletét.

Podobné produkty

A széles körben ismert és elismert Philip Fisher minden idők legbefolyásosabb befektetői közé tartozik. A modern befektetés elmélet egyik úttörőjeként tartják számon, akinek több mint ötven éve napvilágot látott befektetési filozófiáját korunk pénzügyi szakemberei...
19.69 €
The best fiction to read this year —New StatesmanOur 25 most anticipated fiction books for 2026 —Shortlist MagazineMy Bags Are Big, a darkly comic satire of wealth, reinvention, and regret – set against the surreal backdrop of Dubai. ‘Is it merely a long con?...
14.99 €
„Orbán se nem jobboldali, se nem baloldali. Orbán Orbánról szól. Orbán a nyerésről szól. Orbán 1848 óta a legfontosabb magyar politikus lett, olyan fontos, amilyet nem látott a világ, mióta Liszt ujjai csiklandozták az elefántcsont-billentyűket. Nem rossz."...
5.61 €
TIBOR ?FISCHER A fanyar iróniával, nemritkán fekete humorral átitatott, szellemességében is mély gondolatiságú szövegeiről ismert magyar származású angol író, Tibor Fischer legújabb regénye veszettül szórakoztató társadalomszatíra. Az Így urald a világot tökéletesen...
8.77 €
Po knize pražských básní Kostel pro kuřáky vydává Sylva Fischerová knihu pražských povídek. Motto Ivana Diviše: Je to zem uzamklá ne snad na deset západů, ale ta, která nemíní komunikovat v domnění, že je pupkem světa. Ale ona není pupkem, je jeho slinivkou...
18.9 €
Na povídkách Pasáže Sylvy Fischerové (1963) se mi líbí, jak se v nich to mnohé, co autorka ví a zná ze své práce odborné, ústrojně spojuje s tím, co je vlastní jen beletrii: s působivě zachyceným detailem a s přesným záznamem viděného či slyšeného. Naléhavost...
6.49 €
Křehká plavovláska Dita se vypravila do Guyany v Jižní Americe, aby tři roky pracovala na delegaci EU. Nechala za sebou pohodlný život v Bruselu a mnoholetého přítele. Hned první týden se sblíží s přitažlivým kolegou z regionálního oddělení. Jak se ale zachová...
7.5 €
Doktor Mondspiegel pracuje jako dramaturg reality show v jedné komerční televizi, stále více je však pronásledován nejen pochybnostmi o smyslu své práce, ale vůbec otázkou, kým vlastně je. Otec tragicky zahynul ještě před jeho narozením a matka se po manželově...
11.99 €
Otočte prednú stranu tejto knihy naopak. Ste prekvapení? Teraz knihu otvorte a dozviete sa: prečo obludná tvár otočená dolu hlavou vyzerá normálne a čo nám to prezradí o našom vnímaní, ako môžete vidieť röntgenovým pohľadom cez ruku a čo si príroda pri tom...
6.99 €