A regény valóságosan megtörtént eseményekrol, személyes tapasztalatokról szól: saját agymutétének körülményeit beszéli el az író. Muvészetének általánossá, egyetemes emberi élménnyé emeli az operációt, a betegség történetét. Az író a Centrál kávéházban vonatdübörgést hall, halucinál. Ezt fejfájás, ájulás követi, de sem o, sem orvosai nem gondolnak komoly betegségre. Barátságos beszélgetések, egy filmélmény és feleségével együtt tett klinikai látogatás ébresztik fel gyanúját: agydaganata van. Az öndiagnózis helyesnek bizonyul. A vakság, a biztos halál és némi reménnyel kecsegteto mutét között nem nehéz a választás. Elutazik Stockholmba, a kor legnevesebb agysebészéhez, Olivecrona professzorhoz... Különlegesen izgalmas, nagyszeru az elbeszélés csúcspontja: a mutét leírása, melyet egyszerre szenved belülrol, és szemlél kívülrol az író. Az operáció utáni, téren és idon kívüli állapotból, a szürkeségbol a fényhez, az élethez visszatéro ember örömével, büszkeségével zárul a mu.