Utak a senkiföldjén - Kitörés 1945 - Krisztián Ungváry

22.58 €

Budapest védőinek 1945. február 11-ei kitörési kísérlete a második világháború tragédiáihoz tartozik, és Magyarországon évtizedekkel az események után is mind inkább foglalkoztatja a közvéleményt. Ungváry Krisztián kötete azzal a szándékkal íródott, hogy összefoglalja azt a tudást, amivel e hadművelet kapcsán rendelkezünk, és jegyzetelt formában tárja a nyilvánosság elé azokat a fontosnak ítélt visszaemlékezéseket, amelyek a kitörésről születtek. A könyv tehát nem csupán a kitörésről szól, hanem arról is, hogy az ezzel kapcsolatos forrásokat illetően milyen történetírói problémákkal találkozhat az olvasó. Az eredeti szövegek közreadását az is indokolja, hogy a kitörésről szóló közbeszéd az utóbbi időben esetenként elszakadt a történelmi tényektől. Ungváry Krisztián kötete ily módon az emlékezés értelméről, az egyéni felelősségről és a túlélés stratégiáiról is elgondolkodtatja az olvasót.

Podobné produkty

1941. június 26-án három, be nem azonosítható felségjelzésű repülőgép bombázta Kassát. A 32 halálos áldozattal járó támadás másnapján az alig pár hónapja kinevezett miniszterelnök, Bárdossy László bejelentette a hadiállapotot Magyarország és a Szovjetunió között....
14.08 €
Ungváry Krisztián hadtörténész munkája a megjelenésekor, 1998-ban, hatalmas űrt töltött be. Több mint fél évszázaddal a drámai események után ez volt az első átfogó, ideológiai felhangoktól mentes, hiteles és olvasmányos monográfia e mindmáig sokakat érdeklő...
10.7 €
Magyarországon egyetlen más egyházi személyt sem övezett akkora állami kultusz, mint Mindszenty Józsefet. Ungváry Krisztián példák sorozatával bizonyítja, hogy Mindszenty működése nemcsak sok szempontból szerencsétlen, hanem súlyos, máig ható károkat is okozott...
14.08 €
Közel három évtizeddel a magyarországi rendszerváltás után a pártállami múlt feltárása továbbra is a politikai elit és a társadalom egyik legsúlyosabb adósságának számít. A „társadalmi katarzis” elmaradásáért azonban csak részben okolható a politikai és gazdasági...
12.46 €
1944. október 15. a magyar történelem egyik legdrámaibb napja. Százezrek sorsát döntően befolyásolta, miközben a második világháború további alakulását is meghatározta. Ezen a napon tett kísérletet a háborúból való kiugrásra Horthy Miklós és kormánya. De mi...
16.9 €
A Magyarország története című sorozat történelmünk kezdeteitől napjainkig összefoglalja a legfontosabb eseményeket, bemutatja a kiemelkedő történelmi személyiségeket. Ez a kitűnő,...
2.79 €
A magyar főváros hetvenöt évvel ezelőtt kezdődő ostroma ma is a történelmi emlékezet kitüntetett színhelyének számít - olyasfajta eseménynek, amely újra és újra ideológiai és politikai csatározások áldozatául esik. A korábban uralkodó, antifasiszta értelmezéssel...
16.13 €
A huszadik század első felének politikatörténetéről már sokan írtak, ám azt a kérdést, hogy mikor és hogyan tudtak volna a nyugati demokráciák más választ kínálni a Hitler által adott kihívásra, csak ritkán vizsgálták részletesen, ahogy az is kevéssé ismert...
19.72 €
Zala, egyedülálló kismamaként, egészséges gyermeknek ad életet egy ljubljanai kórházban. Minden jól megy, csak egy aprócska probléma jelentkezik a számítógépes...
7.01 €