Uri Geller titkos élete - Jonathan Margolis

5.61 €

John ?Margolis le nem tagadható személyes érintettséggel követi nyomon Uri Geller karrierjének főbb állomásait. Bár a szerző ragaszkodik ahhoz az elképzeléshez, hogy objektív módon ismerteti a tényeket, és meghagyja az ítélkezés jogát az olvasónak, sorain minduntalan átsüt, hogy maga is csodálója Uri Gellernek, és hogy mélyen elítéli azokat a szkeptikusokat, akik igyekeztek és ma is igyekeznek leleplezni a csalást a parafenomén produkciói mögött.A könyv az első néhány fejezet után kronologikus sorrendben halad. Megismerkedhetünk a kissé különc, túlsúlyos zsidó gyermek különállóságával, a család szétszakadásának történetével, és azzal a folyamattal, amelynek során Uri kialakította magában az egész későbbi életét meghatározó életfilozófiát: gazdag, sikeres és irigyelt ember akart lenni.A könyv címében azt ígéri, hogy kiderül, milyen kém múlttal-jelennel rendelkezik az izraeli és az amerikai titkosszolgálatok által is megkörnyékezett parafenomén. Ezen a területen azonban nem nyújt sokat Margolis. A titkos ügynök tevékenysége valóban titkos marad.Megismerhetjük azonban a hatvanas-hetvenes években kibontakozó karrier főbb állomásait, a befolyásos, Urival szimpatizáló közéleti személyiségek hosszú sorát, megtudjuk, hogy politikusok, sportolók, űrhajósok, szupersztárok keresték Geller kegyeit és mutatkoztak vele szívesen a magazinok címlapjain. Uri Geller valóban szupersztár lett, és a könyvből az is kiderül, hogy nem kis mértékben volt ez köszönhető megnyerő külsejének és vonzerejének.A könyv szerzője több fejezetben is hangsúlyozza, hogy Uri Geller számos alkalommal esett át olyan laboratóriumi vizsgálatokon, amelyeket a világ vezető tudományos központjaiban, az amerikai Stanfordban illetve más, hasonlóan nagy hírű laboratóriumokban végeztek. A tudományos ismeretterjesztő újságírásban jártas Margolis a kvantumfizikával hozza összefüggésbe Uri Geller rendkívüli képességeit, és erről több tudós is tanúskodik a felkeresett interjúalanyok között. A szerző elsődleges célja azonban emellett elsősorban az, hogy a parafenomén hírszerzési karrierjét is bemutassa. Ez csak részben sikerül, hiszen a konkrétumokról nagyon kevesen beszélnek, beszélhetnek még ma is. Ebből a szempontból a könyv épp olyan titokzatos, mint amilyen titokzatos maradt a mai napig Uri Geller, amikor arról faggatják, honnan származhatnak ezek a rendkívüli képességek.

Podobné produkty

Explorator Talin Sherax seeks ancient and miraculous technologies from humanity's distant past. When she learns of a fabled relic that could restore all that has been lost, Sherax embarks on a journey, the outcome of which could change everything. Nothing will...
15.99 €
Po viac ako desaťročí stability sa duševné zdravie dospievajúcich začiatkom roka 2010 prudko zhoršilo. Miera depresie, úzkosti, sebapoškodzovania a samovrážd prudko vzrástla a v mnohých ukazovateľoch sa viac ako zdvojnásobila. Prečo? V knihe Úzkostná generácia...
18.99 €
Po viac ako desaťročí stability sa duševné zdravie dospievajúcich začiatkom roka 2010 prudko zhoršilo. Miera depresie, úzkosti, sebapoškodzovania a samovrážd prudko vzrástla a v mnohých ukazovateľoch sa viac ako zdvojnásobila. Prečo? V knihe Úzkostná generácia...
17.49 €
Jak zásadní změna v dětství způsobuje epidemii duševních nemocí Povinná četba pro všechny rodiče. Po více než deseti letech stability se duševní zdraví dospívajících na počátku roku 2010 prudce zhoršilo. Míra depresí, úzkosti, sebepoškozování a sebevražd prudce...
26.45 €
Jak zásadní změna v dětství způsobuje epidemii duševních nemocí Povinná četba pro všechny rodiče. Po více než deseti letech stability se duševní zdraví dospívajících na počátku roku 2010 prudce zhoršilo. Míra depresí, úzkosti, sebepoškozování a sebevražd prudce...
16.49 €
Acclaimed psychologist Jonathan Haidt reveals how the decline of free-play in childhood and the rise of smartphone use among adolescents is changing our world From 2010, as teens traded in their flip phones for smartphones packed with social media apps, unsupervised...
16.9 €
Starting with leaflet drops in 1940, the aerial offensive against the Nazis’ homeland grew into a huge armada that pulverised much of Germany, seriously damaging her ability to make war and killing hundreds of thousands. By day, the Flying Fortresses of the...
17.99 €
How has the way we spend our time changed over the last fifty years? Are we really working more, sleeping less and addicted to our phones? What does this mean for our health, wealth and happiness? Everything we do happens in time and it feels like our lives...
11.5 €
For The Dove Descending, a collection of eminent theologians, poets, priests and thinkers came together to consider the immersive, irreducible vision of the Holy Spirit and His presence in Christ, the Scriptures, the Church, the Saints, the Father, and the...
42.99 €