Az ind-hindu hagyomány késő védikus korszakából (nagyjából az i. e. 700 körüli időszakból) származó szent iratai az upanisadok, melyek titkos tanításokként a legősibb metafizikai tudást közvetítik többnyire a mester és tanítványa közti dialógusok segítségével. (Maga az upanisad szó jelentése is "a mester mellé telepedés".) Céljuk, hogy a tradíció követője ne csak fejben értse meg a tanítást, hanem a megértetteket valósítsa is meg az életében. A Cshándógja-upanisad a Dalok Tudásának (Számavéda) irodalmához tartozik, és elsősorban a varázsénekekkel és-mondásokkal, azok felcsendítésének misztériumával foglalkozik. Az upanisadban emellett helyet kaptak azok a tanítások is, melyek a lét végső természetét, továbbá az Önvaló (Átman) mibenlétét tárják föl.