Trianon unokái - Baja krónikája - Ferenc Gáspár

12.68 €

Kevesen tudják, hogy az ország déli részén, többek között a Duna menti Baja városában az első világháború utáni szerb megszállás majdnem három évig tartott, s a város csak akkor szabadulhatott meg az elnyomatástól, mikor az újonnan alakult Nemzeti Hadsereg közeledésének hírére - no meg a trianoni béke ratifikálása is nyomott a latban -, 1921 augusztus 21-ére az idegen csapatok kivonultak a térségből. Gáspár Ferenc öt évvel ezelőtt megjelent regénye, a Trianon fiai a spanyolnátha járvány idején 1918 decemberéig kalauzol el bennünket a bajai gimnazisták izgalmas életén keresztül, akik megalapítják a Hazáért Baráti Kört, és harcolni akarnak a megszállókkal szemben. A főszereplő Lackó megtalált naplóját a dédunoka, Márta olvassa napjainkban a covid idején, itt Budapesten. A két cselekményszálat vérbő történelmi magyarázataival Márta nagypapája köti össze. A folytatás, a Trianon unokái hasonló izgalmakat ígér. Ezúttal még egy nyomozásról is szó esik, a háttérben pedig 1919 január-februárjában zajlik a harc a hatalomért Budapesten és az egész országban. A történetnek ezzel nem lesz vége: a szerző most írja a trilógia harmadik részét.

Podobné produkty

Egyszer régen, mikoron emberek éltek és haltak egy magas hegyekkel körülvett birodalom védelmében, férfiak harcoltak a gyalázat és a királyságra betörő vad nép ellen...S mint eddig még mindíg, most is legyőzték a gonoszt, a halált és a becstelenséget, mert...
7.01 €
Egykoron létezett egy világ, melyben emberek tették dolgaikat, s éltek úgy, hogy az a legjobb lehessen.A parasztok dolgoztak uraiknak, s maguknak; a mesterek napról-napra jobb műveiket készítették, hogy életük tovább éljen a korok végezetéig; a szerzetesek...
8.42 €
„Óvd és nyerj!” – Ekképpen szól a triannita lovagok jelmondata, melyben hitük, kötelességtudatuk éppúgy benne van, mint abban az esküben, amit lovaggá avatásukkor tesznek.Ilyen irányelvek vezérlik a két ifjú lovagot is, akik együtt indulnak el a Védelmezők...
7.01 €
A kalandok folytatódnak a mágiával átszőtt Újpalotán. Holda, a gimnazista tűzboszorkány és barátnője, Laura igyekszik visszarázódni a mágiával átitatott mindennapokba, de nem sok idejük marad a pihenésre. A Marina kastélyából megmentett testvérpárral, Vincével...
14.06 €
Boszorkányok? Látók? Őrzők? Veres Holda megrémül, amikor Laura elájul az iskolaudvaron. Kiderül barátnőjéről, hogy látó, de mielőtt felfognák ennek jelentését, a lány váratlanul eltűnik. Holda barátságot köt egy alakváltó fiúval, annak félvámpír ikertestvérével...
11.26 €
Heltai Gáspár a Szeben megyei Heltauban (Nagydisznód) szász család gyermekeként született. 1543-ban Wittenbergben tanult, és a következő évtől kezdve evangélikus lelkészként tevékenykedett Kolozsvárott és a város patrícius polgárságához tartozott. Német anyanyelvűként,...
8.06 €
"Az eddigi legjobb átverésem az volt, amikor láttam magam meghalni. Atticus OSullivan, az utolsó druida nem maradt volna életben a kelta ravaszság nélkül kétezer évig. Így amikor a bosszúálló norvég istenek végezni akarnak vele, a még ravaszabb navahó isten,...
10.71 €
A középkori magyarság írott történetének igazi kincse kerül a tisztelt Olvasó kezébe, mely Erdélyi László gondos fordítói munkájának köszönhető. A mű, ebben a formájában először 1943-ban jelent meg Szegeden. Erdélyi László (1868-1947), magyar bencés szerzetes,...
15.16 €
Elmúlt a viharosan mozgalmas tél. Kate, Michael és Emma szeretnének tovább kutatni eltűnt szüleik után, ám a fenyegető veszély miatt Stanislaus Pym, a varázsló elrejti őket a Reménytelen és Javíthatatlan Árvák Edgar Allan Poe Otthonában, mert dr. Pym azt gondolja,...
13.42 €