Lassacskán bekövetkezik, amitől az arisztokratikus visszavonultságban élő bogotái remete, Nicolás Gómez Dávila (1913-1994) alighanem a legjobban rettegett: kanonizált szerzővé válik. Amióta a kilencvenes években néhány német értelmiségi felhívta rá az európai olvasók figyelmét, ... Folytatás ›› alig ismerünk latin-amerikai gondolkodót, akinek életműve olyan élénk érdeklődést keltene, mint az övé. Bár életében csak barátai és családtagjai számára tette elérhetővé írásait, később olyan csodálókat szerzett, mint Ernst Jünger, Álvaro Mutis vagy Heiner Müller. Szenvedélyes korszerűtlenségét életével hitelesítette: franciaországi tanulóéveit és egy európai utazást leszámítva szinte egész életét Bogotá melletti villájában, pontosabban harmincezer kötetes magánkönyvtárában töltötte. El reaccionario auténtico című esszéjének köszönhetően többen a XX. század egyik legjelentősebb politikai teológusának, a Joseph de Maistre és Juan Donoso Cortés nevével fémjelezett ultramontán hagyomány utolsó képviselőjének tekintik, noha saját meghatározása szerint a reakciós "nem visszafordulni akar, hanem más úton járni". Gondolatainak feszültsége abból ered, hogy hierarchikus világképe, katolicizmusa és antidemokratizmusa ellenére is az individuumba, illetve a tagadás gesztusába vetette minden reményét. Szellemi partizánharcként felfogott sajátos, mély hitében gyökerező szkepticizmusa minden ideológiától távol tartotta - nem meglepő hát, hogy a politikai szerepvállalástól konzekvensen elzárkózott. Gómez Dávila - mint a modernitás többi hajótöröttje - minden filozófiai rendszeralkotást szócséplésnek, a csupán megsejthető, ám kifejezhetetlen "rejtett szöveg" meghamisításának ítélt, így már első kötetei, a Notas és a Textos is csak rövid esszéket, feljegyzéseket tartalmaztak. Mivel a civilizáció lényegét a klasszikusokkal folytatott párbeszédben látta, és szakadatlanul kereste az egyedül tisztességes, vagyis a hallgatáshoz legközelebb eső megszólalási formát, végül kizárólag "széljegyzeteket" írt. Aforizmáinak 1977 és 1992 között publikált öt kötetével - melyeknek utolsó darabját tartja kezében a magyar olvasó - az európai hagyomány "közhelyeinek" kívánt méltó nyughelyet biztosítani. George Steiner - aki ugyancsak jól ismeri Gómez Dávila írásait- "püthagoraszi műfajnak" nevezte ezt a töredékekből építkező, egyszerre áttetszően világos és enigmatikus írásmódot, amelyet mindenkor a vulgaritás elleni küzdelem hív életre, és amely így mindig a száműzöttek, a rosszkor születettek, egyszóval a nagy legyőzöttek sajátja. A(z) További széljegyzetek egy rejtett szöveghez (Könyv) szerzője Nicolás Gómez Dávila.