Tour de France - Stephan Klemm,Zsófia Bartha

27.89 €

A Tour de France a futball-világbajnokság és a nyári olimpiai játékok után a világ harmadik legnagyobb sporteseménye. Az évente megrendezésre kerülő sportesemények között pedig egyenesen világelső! Ugyanakkor egyfajta történelmi időgép is, melynek révén a francia körverseny 1903-as debütálása óta folyamatosan új és új hősök születnek - pozitívak és negatívak egyaránt. Legfőbb ismertetőjele a sárga trikó, amit kizárólag a legjobbak viselhetnek. Egy jelkép, amelynek régóta megvan a saját mítosza, s amit természetesen más egyéb sportágakban is időről-időre megpróbálnak lekopírozni. 21 szakaszt kell a résztvevőknek teljesíteniük keresztül-kasul Franciaországon. Közben pedig megküzdenek a forrósággal, az esővel, olykor jégesővel, tekernek szűk utcákon és meredek emelkedőkön a véget érni nem akaró etapok során. Stephan Klemm a könyv 21 fejezete alatt közelebb hozza ezt a modern Odüsszeiát és igyekszik megvilágítani számunkra a Tour cirkuszának valamennyi oldalát. Művében végigkalauzol bennünket a Tour de France lebilincselő történetén, megannyi érdekes sztori és beszélgetés segítségével. ,,Stephan Klemm olyan alapossággal és részletességgel írt könyvet a Tourról, ahogy eddig még talán senki." CHRISTIAN PRUDHOMME, a Tour de France versenyigazgatója

Podobné produkty

Chairs in the Museum: Character, Habit, Function. Beyond its aesthetic dimension, museum presentation—the act of placing artefacts in exhibition spaces to create interpretation—testifies first and foremost to how researchers and curators view culture, the museum,...
18.31 €
"Alig van olyan ember a Földön, aki ne ismerné a Red Bull-márkát, amely mára nemcsak az energiaital-piacot uralja, hanem a világ egyik legnagyobb sportvállalkozásává és a média világának is fontos szereplőjévé vált. Szinte nincs olyan marketing-, sport- vagy...
16.87 €
",,A futball soha többé nem lesz már ugyanaz!" L'Equipe, 1989. május 25., a döntő másnapján Amikor az Arrigo Sacchi vezette Milan 4-0-ra tönkreverte a bukaresti Steauát az 1989-es BEK-döntőben, minden megváltozott. A legendás holland világklasszis-trió, Ruud...
14.06 €
Jane ?Eyre alakja újragondolva bátor, hősies sorozatgyilkosként. Jane Steele, az érzékeny árva előbb gonosz nagynénje és erőszakos kuzinja karmai között szenved, majd egy kegyetlen iskolában, ahol küzdenie kell a puszta túlélésért, amíg el nem menekül Londonba,...
11.93 €
Ha kéretlen tanácsokat kapsz, ha megjegyzéseket tesznek arra, hogy mit és mennyit eszel, ha bizonytalan vagy, hogy mennyit kéne mozognod, ha segítséget kérnél, mert nem érted, hogy mitől érzed magad rosszul, ha megjegyzéseket tesznek a testalkatodra, ha te...
14.06 €
Paffoni - Okrúhle sprchové rameno 40 cm čierne ZSOF034NO
49.9 €
Paffoni - Hranaté sprchové rameno 40 cm čierne ZSOF063NO
87.9 €
Malá Sofia má oči iba pre zvieratká. Čo všetko si s nimi vymyslí a kam povedú jej nápady? Etablovaná ilustrátorka Noemi Ráczová sa knižkou o živote so svojou dcérou a jej zvieratkami predstavuje prvýkrát aj ako autorka. Kniha vyšla dvojjazyčne, slovensko-maďarsky.
11.9 €
Mindenre emlékszem. De bárcsak ne így lenne! Amikor a köd hirtelen felszállt az agyamról, az igazság, amit hónapokon át képtelen voltam felidézni, végül napvilágra került. Ám a remélt megkönnyebbülés nem jött el, és most sokkal jobban félek, mint amikor King...
9.67 €